Atv beszámolója a vitáról

Önök hivatkozhatnak sanyarú gyermekkorukra és a kétharmadukra, akkor is lopnak, riposztozott a kivonult Szanyi Tibor bizottsági kifakadásával Vágó Gábor. Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményét elővezető LMP-s honatya aztán Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét citálja, miszerint a Fidesz nem fog reformdiktatúrát bevezetni, és senkire nem erőlteti rá a véleményét. A véleményekre azonban a jelek szerint túlzottan nem kíváncsi a Fidesz, legalábbis Hegedűs Tamás azzal nyitotta hozzászólását, hogy ő sürgetve van, mert valami érdekes meccs lesz. Aztán a Jobbik politikusa arra bíztatja a Tisztelt Házat, hogy az állam államosítsa rendesen a magánnyugdíjpénztárakat, azoknak pedig, akik ragaszkodnának a pénztárhoz, maga az állam hozzon létre egy pénztárat (értsd: az állami rendszer is egyéni számlákkal működjön). Mert Hegedűs szerint egyéni számla nem lesz, csak a befizetéseket rögzítő pénztárbizonylat. Ami persze jobb, mint a semmi.

Foci vs méltóság


Vágó Gábor azzal kezdte, hogy nem tartja összeegyeztethetőnek a T. Ház méltóságával, hogy mindenféle focimeccsről folyik a csevej, erre a Fidesz-frakció nekiesett, és hozzászólását az „ülj le”, „orvost”, „ki írta, Kuncze”, „muszáj ezt nekünk hallgatni” beszólások tarkítják. Az tény, hogy Vágó kemény, szerinte a szabad választás valójában a pénztárak kivéreztetését és a tuti pénzbehajtást jelenti. Illetve a szabad választás másik szinonimája az államosítás – hiszen, ha az első lépcsőben (átlépések) nem hullik el a pénztár, akkor majd jönnek a működési zavarok, melyekért a PSZÁF majd jól büntet.

Elszabadultak

És vágó szerint semmi sem garantálja, hogy nem lopják el a megtakarítát, az alapot irányító, a nemzetgazdasági miniszter megbízottjaiból álló tanács nem biztosíték arra, hogy a kormány nem nyúlhat hozzá ehhez a majdnem 3 ezer milliárdos vagyonhoz, ami adott esetben simán beolvadhat a központi költségvetésbe. (Közben a Fidesz-frakció egyes képviselőinek beütött a vudupolitika kifejezés, és azt skandálják: vudu, vudu. Más honatyák pedig azon keseregnek, hogy a szocik ugyan kimentek, de ők legalább nézhetik a meccset. A legviccesebb az a képviselő, aki azt morogja, hogy legalább „elolvastad vóna kétszer”, miközben plazmatévé után kutat árukereső honlapokon. )

Hölgyeim és Uraim!

 

n  Újabb mérföldkőhöz érkezett Magyarországon a jogállam lebontása.

o        Visszamenőleges hatályú törvénykezés

o        Alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálása

o        És most a magántulajdon biztonsága elleni szégyentelen támadás:

o        A Fidesz nyugdíj-államosítása: sikkasztás, zsarolással súlyosbítva

o        A 14 havi nyugdíjeinstand, majd a magánkasszákból 540 milliárd forint eltapsolása után most itt a „szabad államosítás” terve: aki nem lép át az állami rendszerbe, az elveszíti a 24 százalékos munkáltatói járulék után fizetendő állami nyugdíjjogosultságát.

o        A T. Ház által a napokban is tárgyalt költégvetési tervezetből is csak annyi rajzolódik ki, hogy majd 530 milliárd forint értékben használná fel folyó kiadások finanszírozására az egyéni megtakarításokat a Fidesz. Ez mára már egy hosszú sorba illeszkedik, melynek során a kormány trükkök százait veti be, hogy eltakarja értelmetlen költekezéseinek hatását: miközben két pénzzel vágja a pénzt a leggazdagabbakhoz suttyomban megemeli a járulékokat. Miközben költségvetési felelősségről papol, kivérezteti ennek egyik legfőbb őrét, a Költségvetési Tanácsot. Miközben a különadók átmeneti jellegéről szóltak a hírek, a büdzsétervezet apróbetűs táblázataiban már ott lapultak a különadók állandósításáról szóló számok.

o        A sor most a nyugdíjmegtakarításokkal folytatódik. A költségvetés nem tartalmaz sem egy külön alapot e megtakarítások a nagy közös kasszától elkülönített kezelésére, sem előirányzatokat a névleges egyéni számlák létrehozásának informatikai és más beruházásaira.

o        XX

n  Már a címválasztás is cinikus, ahogy a kormány egész kommunikációja a kérdés kapcsán-

o        A törvényjavaslat címe: “A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választásról”

o        Matolcsy miniszternek volt bátorsága azt nyilatkozni az egyik napilapnak, hogy “szükség van az öngondoskodás megerősítésére – mindezt mondja az az ember, aki páros lábbal rúgja szét az öngondoskodás törékeny építményét.

o        A kormánybiztos neve: „Nyugdíjmentő kormánybiztos”.

o        UGYANAKKOR ha valamitől meg kell menteni a nyugdíjakat, azok Önök, aki a felhalmozott nyugdíjmegtakarításokból a büdzsén a leggazdagabbaknak adott kedvezménnyel ütött lyukat akarja befoltozni.

o        De a cím még sok minden mást is igér: Nézzük hát milyen elemei vannak a “szabad választásnak”:

n  “SZABAD” választás

o        Pénzbehajtás – Kezdjük a pénztárakkal, és utána vizsgáljuk meg az egyéni megtakarításokra vonatkozó úgynevezett “garanciákat”

o        NEM IS MARADNAK MEG A PÉNZTÁRAK – KIVÉREZTETIK ŐKET

o        62/A. § A fedezeti tartalék javára 2009. évtől a pénztár a tagdíj, illetve tagdíjcélú támogatás legalább 95,5 százalékát, 2011. évtől 99,1 százalékát köteles jóváírni. támogatható is lenne // piaci ár

o        17. paragrafus - A módosítással megszűnik az állami (költségvetési) garancia biztosítása a pénztártag követelésére vonatkozóan.

o        ÁLLAMOSÍTANI FOGJA ígyisúgyis - - „120. § A pénztárak központi nyilvántartását a Felügyelet saját szervezetében végzi. Ha a Felügyelet az adatokból megállapítja, hogy valamely pénztárban, annak működési zavarai miatt  veszélyeztetett a szolgáltatások biztonsága, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépő  tagok követeléseinek kielégítése, vagy a pénztárak teljesítménymérésének adatai feltűnő  aránytalanságot mutatnak, vagy jogszabálysértés gyanúja merül fel, megteszi a szükséges  intézkedéseket.”

n  SEMMILYEN GARANCIA, hogy nem lopják el

o        12. § “Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg az Alap működésére és gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.” – Amit a nagy rohanásban nem tudtak kidolgozni, azt majd szépen megoldja a kormány a reflektorfénytől távol.

o        Hamar munka ritkán jó!

o        Még létre sem hozták az egyéni számlákat, de a pénzt már elveszik!

o        Alap Irányító Testülete – újabb bábtestület - - MSZP-s képviselőtársainknak is annyira megtetszett a metafora, hogy És hát valóban: nehéz lehetne másképp tekintetni   - - mint Matolcsy miniszter által rángatott marionettfigurákra. GITTEGYLET – kormányirányítás alá vonja - - - - -

o        A Testület öt tagból áll. Öt kis Matolcsy-figurából. A Testület elnökét és egy tagját az államháztartásért felelős miniszter, további egy-egy tagját a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, valamint a kormányzati

o        tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jelöli ki. A Testület tagja továbbá a  Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv vezetője. Az elnök és a  miniszterek által jelölt tag kijelölése határozatlan időre szól.

o        határozatlan időre szól.

o        Garanciális jelentőségű annak rögzítése, hogy az Alap vagyona nem vonható el és kizárólag a törvényben meghatározott célokra használható fel: 7. § Az Alap vagyonát képező eszközök értékesítéséből származó bevételt a Nyugdíjbiztosítási  Alap fejezetnek és a központi költségvetésnek a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvényben meghatározott előirányzata javára kell befizetni vagy azt az államadósság csökkentésére  kell fordítani. – HOL VAN A VALÓDI GARANCIA

n  ALKOTMÁNYOS AGGÁLYOK

o        Hol a szabad választás azoknak, akik külföldön tartózkodnak?

o        Mellesleg, nehezen hihető, hogy a kormány a pénztártag és a pénztár között fennálló jogviszonyt semmisnek tekintheti, akkor is ha egyik fél sem nyilatkozik a köztük jogerősen fennálló viszony megszüntetéséről

n  MI LESZ A GAZDASÁGI HATÁSA – KALANDOR KORMÁNY

o        A magánnyugdíj-pénztári einstanddal szemben nem csak elvi fenntartásaink vannak: részletei kidolgozatlanok és semmilyen hatástanulmány nem ismert várható következményeiről. Egyértelmű: ebben a formában a kormányon kívül nincs nyertese az einstandnak, de a kormány szándékai és megtakarítások sorsa kifürkészhetetlen. Mi lesz az emberek pénzével, tisztelt Miniszter úr?

o        Hogyan képzeli el a kormány a ma még jelentős részben részvényekben fekvő magánnyugdíjpénztári portfólió átvételét?

o        Lesznek-e egyéni számlák, és ha igen, miért nincs egy külön alap ezek fedezetére a költségvetésben? - IMPROVIZÁLTAK

o        Elképzelhető-e, hogy az eistand nyomán az állam nagybefektetővé válik számos tőzsdei cégben?

o        Amennyiben pedig nem, úgy hogyan kívánja megakadályozni az érintett vállalkozások részvényárfolyamainak összeomlását?

n  MIRE A NAGY SIETSÉG?

o        Tudjuk mire: felelőtlen pénzosztás ütötte lyukat akarják betömködni

o        A sietség következménye számos átgondolatlan rendelkezés

§  Azt a magán-nyugdíjpénztári tagot, aki a  nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv előtti nyilatkozattételben testi fogyatékossága, egyéb egészségügyi ok miatt vagy azért akadályozott, mert személyi szabadságát korlátozó büntetés vagy  intézkedés hatálya alatt áll, nyilatkozattételének lehetővé tétele érdekében – kérésére – a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv felkeresi (a továbbiakban: helyszíni nyilatkozattétel)

§  HONNAN LESZ KAPACITÁSA a nyugdíjbiztosítónak arra, hogy 45 nap alatt egyenként felkeresse valamennyi akadályoztatott állampolgárt?

§  2011. január 31. napjáig kell nyilatkoznia: § (10) bekezdés], ha nyilatkozatát 2011. január 31-éig rajta kívül álló okból nem tudta megtenni,  akkor az akadály megszűnésétől számított nyolc napon belül a nyilatkozat 24. § (10) bekezdése  szerinti módon való pótlásával egyidejűleg igazolási kérelmet terjeszthet elő.  (6a) A (6) bekezdés szerinti igazolási kérelemről a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv annak  előterjesztését követő 15 napon belül dönt. – A KORMÁNY MAJD JÓL ELDÖNTI, hogy van-e választás

n  LMP módosító javaslatokat nyújt be

n  2.1. írjuk át a címet őszintére (pl.a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, a magán-nyugdíjpénztári tagság fenntartása gazdasági ösztönzőinek felszámolásával és adminisztratív akadályainak kialakításával, valamint a tagi megtakarítások terhére a rövidtávú költségvetési bevételek maximalizálásával  [és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával] összefüggő egyes törvénymódosításokról

n  2.2. hagyjuk el az átlépők személyes megjelenésére vonatkozó szabályokat (18. § módosítása) 

n  2.3. a magánpénztárban maradt biztosítottat az állami rendszerből kirúgó szabály elhagyása (35. §, 38-40. § és a melléklet módosítása, utóbbi azért kell, hogy az özvegyi járuléknál se esen ki az ezután szerzett jogosító idő a manyup-tagoknál), illetve ezzel részben összefüggésben a munkaadói nyugdíjjárulék céladóvá alakítását kimondüó szabály elhagyása (34. § elhagyása)

n  2.6. - masreszt a nyilatkozatteteli hataridot kitolnam es engedelyeznem a felhatalmazast olyanoknak, akik tartosan kulkepviselet nelkuli orszagban dolgoznak. 

n  2.7. - a valoban szabad valasztas erdekeben megtartanam a magannyugdijpenztarak allami garanciajat (17. par.)

n  2.8. - felmerulhet, hogy szabunk egy hataridot a tozsdei cegekben meglevo uzletreszek ertekesitesere (divestiture szabaly) 

n  2.4.  átlépésnél a reálhozam megadóztatása: nem mondja ki kifejezetten a törvény, az csak kommunikáció (esetleg selmecziből kiindulva) kommunikációs hiba, hogy ebből jár a kedvezmény, a 33. § szerint ezzel szemben az összevont adóalap adójából jár. ettől még benyújtható olyan módosító, ami adómentessé teszi a felvehető összeget, az szja-törvény meg van nyitva...

n  2.5. az alap szervezetére (pl. a tisztán kormányzati jelleg megszüntetése),

n  2.10. illetve kiadásaira (pl. minden menjen államadósságcsökkentésre, az 1. pont szerinti szja is) is lehet módosítót írni elvileg, de az már a kizsarolt pénz elosztása igen, erre is mindenkeppen akartam en is - jelenleg a kozponti koltsegvetesbe (!) is lehet iranyitani a bevetelt ha az megfelel a torveny celjainak. azt meg nyilvan ok dontik el, hogy mi az - ez kommunikaciosan is hasznalhato, hogy ha nem akarnak trukozzni, akkor minek a kiskapu

n  NEM TÁMOGATJUK - Az eddig elmondottakra tekintettel az LMP nem hogy nem támogatja a törvényjavaslatot, de minden demokratikus eszközzel fel fog lépni elfogadása ellen.

n  Az LMP a nyugdíjpénztári befizetések és vagyonok ügyében a kormány kényszerítésével szemben a valódi választást támogatja. Elfogadjuk, hogy aki akar, átléphessen az állami rendszerbe, aki ugyanakkor nem ezt választaná, fizethesse járuléka negyedét továbbra is a magánnyugdíjpénztárakba. Fidesz maffia-jellegű pénzbehajtása elfogadhatatlan, ezért az LMP megígéri, hogy ha kormányra kerül az elkövetkező választások bármelyikén, akkor a magánnyugdíjpénztárakban maradóknak jóváírja az állami rendszerbe 2011-től történt befizetéseket, a munkaadói 24 százalékot.

n  Az LMP mindig kiállt egy felelősebb és átláthatóbb állami nyugdíjrendszerért, ami nagyobb garanciát jelent a tisztes öregkorra. Többször is javasoltuk az egyéni számlás rendszer kidolgozását és bevezetését. Egy hónapja benyújtottunk egy olyan törvénymódosítási javaslatot is, ami a magánnyugdíjpénztári tagok befizetéseit jóváírta volna. A költségvetési törvényjavaslathoz emellett benyújtottunk egy módosító indítványt, mely garantáltan elkülöníteni a leendő egyéni számlákra félreteendő vagyont a folyó kiadásoktól.

n  A Fidesz mindkét javaslatunkat leszavazta, ezért teljességgel hiteltelen mostani ígérete, mely az átlépőknek egyéni számlákat ígér. Az átlépők vagyonából a költségvetési törvénytervezet szerint már jövőre el kíván költeni majd’ 530 milliárd forintot, így nehezen hihető az az ígéretük, hogy a már elköltött vagyont egyszer majd jóvá is írja a megkárosítottak még létre sem hozott egyéni számláin.

n  Tekintettel ugyanakkor arra, hogy a Fidesz által megcsonkított jogállamban ez a demokratikus eszköztár meglehetősen szűkös, így számon kérhető ígéretet is teszünk: az LMP garanciát vállal rá, hogy ha bármikor kormányra kerül a következő választások valamelyikén kárpótolni fogja a magánnyugdíjpénztárakban maradókat és helyreállítja a pénztári vagyon állami garanciáját.

 

Köszönöm figyelmüket!

 

 

süti beállítások módosítása