Többen jöttek ma azzal, hogy miért is nem veszünk részt az LMP-vel Szíjjártó úr legújabb találmányában az elmúlt nyolc év államadósság növelését vizsgáló albizottság munkájában. Az államadósság szerintünk is az egyik legnagyobb probléma az országban, ám ami most folyik az egy politikai színjáték. Valójában a Fideszt is nagy felelősség terheli abban, hogy idáig jutottunk.

A rendszerváltó elit alkalmatlan volt arra, hogy érdemi módon menedzselje a gazdasági átmenetet és így az államadósság kezelését is. Sokkal többet vitáztak anno arról, hogy milyen legyen a címer, mint arról, hogy miként menjen végbe a privatizáció folyamata. Az államadósság nagy ütemű növekedése pedig 2000-ben indult meg az egekbe Fidesz kormányzat alatt.

A 2002 és 2010 közti gazdaságpolitikai bénázás, és az érdemi gazdaságpolitikai stratégia hiánya, ennek következtében az eladósodás valóban az MSZP sara. Ám ha megnézzük az akkor ellenzéki Fidesz javaslatainak végösszegét , és feltesszük, hogy elfogadásra kerültek volna, akkor ma egy sokkal nagyobb adósságállománnyal szembesülnénk.  

Amiért most mégis napirendre kerül a téma, az egyértelműen összefüggésbe hozható azzal, hogy holnap bejelentésre kerül Orbán megszorító csomagja. Egyértelműen az elmúlt nyolc év mantrájával akarnak takarózni akkor is, amikor a saját személyi jövedelemadó rendszerük által okozott költségvetési lyukakat akarják betömni. Az adórendszerrel sokaktól vettek el keveset és keveseknek adtak sokat, mindezt pedig a megszorításokkal akarják helyre hozni. Mindeközben csak annyit hallunk a Fidesztől, mint mindig: elmúlt nyolc év, elmúlt nyolc év.  Félreértés ne essék, nagyon sok mindenért kárhoztatható az MSZP, de azokért a károkért nem, amit a Fidesz improvizatív gazdaságpolitikája okozott. Mint ahogy azért sem, hogy a rendszerváltás politikája megbukott.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr802698797

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mire lesz pénz, mire nem? 2011.03.01. 01:47:34

Miközben az ország egyik kulturális színét szürkíti az élet a West Balkán bezárásával, a romkocsmák egyre nehezebb körülményeivel, a csendrendelettel, a Tűzraktér kulturális centrumának megfojtásával Terézvárosban, miközben az oktatást szegényíti jó er...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TBlaise 2011.03.01. 01:16:36

1) Még mindig ti lennétek Magyarországon a legszimpatikusabb politikai párt.

2) Pláne, ha a fentihez hasonló hm. sületlenségeket jobban megfontolnátok, mielőtt a nyilvánosság elé léptek vele. Szerencsére azért nem csak butaságok vannak benne.

3) Csak két linket ajánlok a figyelmetekbe. Az elsőből látható, hogy az államadósság nem 2000-től, hanem 2002-től kezdett ismét az egekbe kúszni:

www.google.com/images?um=1&hl=en&client=firefox-a&rls=org.mozilla%3Afr%3Aofficial&biw=1440&bih=715&tbs=isch%3A1&sa=1&q=%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1g&aq=f&aqi=&aql=&oq=

A másik ennek a további részletezése:

www.ecostat.hu/download/konyv/ecostat-konyv.pdf

Itt a 244. oldalon található az a grafikon, amely a privatizációs bevételekkel veti össze az államadósság alakulását. Ebből az látszik, hogy 2000-2001-ben anélkül sikerült az államadósságot csökkenteni, hogy az államnak komolyabb privatizációs bevételei lettek volna, míg 2004-2006 között nem elhanyagolható privatizációs bevételek mellett is nőtt az államadósság.

4) Hihetetlenül jó lenne, ha a kisebb pártok politikáját nem az (elsősorban szegény Dávid Ibolya által meghonosított) egyszer ide - egyszer oda (is) csapkodok gyakorlata, hanem legalábbis valamiféle objektivitás és megfontoltság jellemezné.

üdv

tomwar 2011.03.01. 08:38:52

@TBlaise:
Hany alkalommal tiltakozotta FIDESZ az allamadossag-novelo intezkedesek ellen?
Egyszer sem...sot, rendszeresen tobb szocialis juttatast, es tamogatasokat koveteltek, a focitol a nyugdijasokon at a hatarontuli szervezetekig.
EZ A FIDESZ FELELOSSEGE.

lüke 2011.03.02. 07:07:38

személyesenénvagyok:
nana, ilyen gyorsan ilyen sokat rontani?-de lehet-
20 év alatt dorbézolás volt, a privatizációt csak kevesen kötötték munkahely megtartáshoz,
az ipart nagyjából a multik tartják fenn
íme a munkavállalók strukturája:
20% ipar
5% mg
75 % szolgáltatás+ egyéb
süti beállítások módosítása