Az Orbán-kormány a pénzbehajtás közben megfeledkezett a szerzett jogok védelméről, a munkaerő-piaci realitásokról és a kiszámíthatóságról. Az LMP kedden benyújtott országgyűlési határozati javaslatában ezért azt kezdeményezi, hogy a Parlament az érintett minisztériumokat szólítsa fel olyan nyugdíjkoncepció kidolgozására, amit széleskörű egyeztetés előz meg.

 

 

Az LMP kedden benyújtott országgyűlési határozati javaslatában azt kezdeményezi, hogy a Parlament az érintett minisztériumokat szólítsa fel olyan nyugdíjkoncepció kidolgozására, amit széleskörű egyeztetés előz meg. A nyugdíjrendszer átalakítására vonatkozó javaslatot a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának, a Belügyminisztériumnak és a Nemzetgazdasági Minisztériumnak december 1-ig kellene beterjeszteni.

Az LMP szerint egy hosszútávon működő, a generációk közti szolidaritásra épülő nyugdíjrendszer nem diktátumokkal, hanem széles körű társadalmi egyeztetéssel alakítható ki. Ehhez nem csak a Nyugdíjkerekasztallal, az érintett szakszervezetekkel, valamint civilekkel kell megegyezni, hanem a munkavállalókat képviselő szervezetekkel is. A nyugdíjazás szabályainak stabilitása, a fokozatos változtatás minden társadalmi csoport érdeke, és előrébb való a rövid távú fiskális szempontoknál.

A visszaélések elleni küzdelem és a takarékosság jegyében a nyugdíjrendszer az utóbbi években számos költségcsökkentő és szigorító átalakításon esett át, de az LMP is úgy látja, hogy az fenntarthatósági és igazságossági szempontból további reformokra szorul.

A nyugdíjkassza azonban nem a mindenkori kormány szabadon felhasználható pénzeszsákja. Az Orbán-kormány a pénzbehajtásra tett erőfeszítései közben megfeledkezik a szerzett jogok védelméről és a kiszámíthatóság biztosításáról. Az LMP szerint nem történhet meg az, hogy a kormány ötletelése miatt százezrek egzisztenciája rendül meg egyik napról a másikra.

Amíg az álláskeresők száma sokszorosan meghaladja a betölthető álláshelyekét, addig mérhetetlen felelőtlenség több százezer embert kilökni a nyugdíjrendszerből, mert így megbélyegzett állampolgárként csak a segélyezettek táborát fogják gyarapítani. Az LMP szerint a meglévő szabályok alkalmasak arra, hogy a visszaélőket kiszűrjék a rendszerből. A korengedmények esetében pedig – a szerzett jogokat tiszteletben tartva, a családok egzisztenciáját nem ellehetetlenítve – a fokozatosság elvének figyelembevételével kell a minisztériumoknak konszenzusra jutni az érdekképviseletekkel.

A határozati javaslat itt olvasható: http://www.parlament.hu/irom39/03250/03250.pdf

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr352913706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása