Bár minden héten újabb és újabb hírek látnak napvilágot, az LMP számára egyre nyilvánvalóbb, hogy a kormány a bajba jutott lakáshitelesek megsegítésére hatod annyit sem akar költeni, mint Kósa Lajos kedvenc stadionjának kifestésére.

Az, hogy ötezer lakást vásárolnának, azt jelenti, hogy Orbán Viktor cinikus tétlenséggel nézi végig, ahogy a többi százezer tönk szélére jutott családot kisemmizik. Az LMP szerint szociális katasztrófával fenyeget az egy gyermekes családok kizárása a programból.

 

A korábban bejelentett árfolyamgát szintén blöff, amit szemléletesen példáz, hogy eddig csak néhány ezer ember élt ezzel a lehetőséggel. A végtörlesztés pedig csak azoknak a tehetős kiválasztottaknak nyújt lehetőséget, akik a párna alól elő tudnak rántani több milliót, míg a rendszerben maradók a megemelkedett kamatok és költségek miatt egyértelmű vesztesei az ötletnek.

 

A valódi megoldást az LMP ingatlanalapról szóló javaslata jelentené, amelybe a bankadót is becsatornáznánk, így több tízezer, a kilakoltatás szélén álló családnak nyújtanánk mentőövet, és egyszerre teremtenénk meg egy hosszú távú lakáspolitika alapját képező közösségi lakásszektort. A kamatplafon bevezetésével, az előtörlesztés megkönnyítésével, valamint a spekuláció megadóztatásával és a pénzügyek gyökeres újraszabályozásával pedig a hitelezés hosszú távú megújítását javasoljuk, annak érdekében, hogy a pénzügyek az emberek érdekét szolgálják a profitkaszinó helyett.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr683265321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása