A szegénység elleni világnap alkalmából ma azonnali kérdést tettem fel a kormánynak, melyben az otthonteremtés súlyos hiányaira hívtam fel a figyelmet.

Tisztelt Miniszter Úr!

A szegénység elleni küzdelem világnapja, valamint az Európai Szociális Karta 50. évfordulója okán a lakhatási szegénységről is beszélnünk kell!

habitatforhumanity-15.jpg

Ma Magyarországon több mint egymillió embert érint a lakhatási szegénység valamilyen formája. Ez a hajléktalanléttől az elfogadhatatlan minőségű lakásban élésen át a lakásfenntartás nehézségein keresztül egészen a megfelelő lakásba való költözés lehetetlenségéig széles problémahalmazt jelent.

De hol vannak a valódi válaszok? Az Otthonvédelmi akcióterv hiába harsogja a médián keresztül, hogy „senki sem marad fedél nélkül”, a program érdemi és tömeges megoldással nem szolgál, főleg nem a lakhatási szegénységben élők részére. A beharangozott új Otthonteremtési program is csupán pár ezer emberen fog segíteni.

Túl sok a szó, de túl kevés a tett! Mennyit költ a kormányzat a programok hangzatos kommunikációjára, és mennyit szán az érdemi lépésekre, a több mint egymillió ember problémájának megoldására?

Arról kérdezem Önt, hogy mi lesz a lakhatási szegénységben élőkkel? Kérem, adjon választ azoknak a kis településen élőknek, akik számára a szélsőségesen rossz helyzetbe került  önkormányzatok nem képesek azokat az alapvető  segítségnyújtási  formákat sem megadni, amelyek igénybevételére az ott élőknek törvény által biztosított joguk van.

Arról van szó ugyanis, hogy a kormányzat szigorította a lakásfenntartási támogatáshoz jutás feltételeit, bevezette a kötelező vagyonvizsgálatot. Több önkormányzat viszont megfelelő kapacitások és források nélkül nem tud eleget tenni ennek. Az el nem végzett, illetve késő vagyonvizsgálatok miatt félő, hogy nem jutnak hozzá a rászorulók a lakásfenntartási támogatáshoz!

Hogyan akarja leküzdeni a kormányzat a lakhatási szegénységet így? Mikor veszik már észre, hogy a közösségi lakásszektor kialakítása, az átfogó lakáspolitika, többek között a valódi bérlakáspolitika nélkül nem tudunk érdemi válaszokat adni a lakhatási szegénység kérdésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr443309644

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Köztéren fekvők 2011.10.18. 00:22:41

A szöveg az Indexé, a fotók meg  videók viszont már sajátok: Hajléktalanok és lakástulajdonosok, öregek és fiatalok demonstráltak néhány százan a Parlament előtt a szabálysértési törvény tervezett, a hajléktalanok elzárását lehetővé tevő módosítá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása