Mivel a kormány a sötétben tapogatózik, a rendkívüli mértékű hiány pontos okainak felderítésére az LMP a Költségvetési bizottság rendkívüli összehívását kezdeményezi. A kabinet elhibázott számításainak most isszuk meg a levét.

Január-februárban brutálisan magas költségvetési hiány jött össze, két hónap alatt teljesült az egész évre előirányzott hiány nyolcvanegy százaléka. A piaci szakértők által rémisztőnek titulált deficit kapcsán a kormány indoklása nem ad egyértelmű képet arról, miként lesz így fenntartható a költségvetés egyenlege.

A kormány egyik leghangosabb ígérete a tavalyi választásokat követően az volt, hogy megteremti azokat az adósságkezelő intézményeket - elsősorban a Nemzeti Eszközkezelő Társaságot – amelyek révén elkerülhető, hogy az emberek tömegesen hajléktalanná váljanak. Máig ebből semmi sem valósult meg, a kormánypárti képviselők pedig ma világossá tették, hogy fikarcnyit sem érdeklik őket a bajba jutottak problémái.


süti beállítások módosítása