Ha elképzelünk egy vegyesbolti eladót, aki majd minden terméknél a fejét vakarja, hogy akkor ezen a terméken mekkora is az áfa kulcs, nem az adóegyszerűsítés és a gazdaság kifehérítése jut az eszünkbe. Két csoport jár majd jól a sokkulcsos áfával: a pénztárgépüzletág tulajdonosai és az áfacsalók.

Újabb matolcsyzmusra adta áldását a miniszterelnök. Nem az a legnagyobb baj az ötkulcsos áfával, hogy igazságtalan volna, vagy nem hozna több pénzt az államkasszába, hanem az, hogy túlbonyolít és betarthatatlan. Ezzel megint nem a tisztességes adófizetők élete lesz könnyebb. Hanem a zavarosban halászó áfázók számára nyílik majd meg újabb temérdek kiskapu, ahol kis termék átalakítással nagy tételben nagy lóvékat lehet majd leakasztani. Emlékszünk-e még az olajügyekre?

Természetesen kedvezményes áfa kulcsok bevezetése nem az ördögtől való. Például a zöldségek és gyümölcsök alacsonyabb áfa kulcsát az LMP is felvetette a költségvetés vitájában, a válasz az volt a NER zöldségügyi prominenseitől, hogy erre nincs pénz. Kedvezményes áfa csak a nyersanyag termékeknél működik jól véleményem szerint, ahol nincs további feldolgozása a terméknek. Az EU-ban nem véletlenül van maximum három ÁFA szint megengedve (egy nullás, egy kedvezményes, és egy sztenderd), mert így működtethető a forgalmi adó beszedése.

Ha Matolcsy nem adja be a kulcsot, és minden áron többet akar belőle, akkor az SZJA kulcsok növelésén lehetne elgondolkoznia. Mert az nem bonyolítja túl a rendszert, társadalmilag igazságos és még pénzt is hozna a konyhára.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr154409792

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Németh Lászlóné tényleg politikus? 2012.04.14. 12:43:58

A Wikipedia bejegyzése, amely Némethné Zsuzsikát, az 59 éves, középfokú végzettségű nemzeti fejlesztési minisztert politikusként említi, a nap vicce kategória győztese. Némethné az a gazdasági szakember, akinek nincs felsőfokú végzettsége. Egy 1976-ban...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.04.14. 12:39:49

Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott a versenyszférában, ám mind MSZMP-s, mind “demokrata” múltja alatt jó pénzt kapott azért, hogy igazgatott, elnökölt, kurátorkodott és tanácsokat adott. Hogyan irányíthatja egy ország gazdaságá...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.04.14. 12:37:31

  Egy évnyi szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van, 24 éve megélhetési politikus, aki 1990 óta ki se tette a lábát a Parlamentből, hogy körbenézzen a magyar valóságban. Szónoki képességei rendkívüliek, a politikai marketing és a tömegmanipu...

Trackback: Charles Bronson vagy Pinokkió? 2012.04.14. 11:33:51

Amióta Schmitt Pál elkullogott a hivatalból, amelynek soha még a közelébe sem lett volna szabad engedni, azon töprengek: vajon érdekeljen-e, hogy ki lesz az utódja? Ha reflexből válaszolnék, azt mondanám, piszokul nem. Ha szenvtelenül gondolom végig, n...

Trackback: A tömegközlekedés diszkrét bája 2012.04.13. 22:37:03

                    Ki az aki nem bámulna szivesen egy ilyen izléses has-falat?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Wolf 2012.04.14. 09:10:09

Szerintem a jövedelmet sokkal könnyebb eltitkolni mint a fogyasztást. Ugyanis jövedelemnél mindenkit kén ellenőrizni, míg fogyasztásnál "csak" a kereskedő cégeket (hogy adnak-e számlát).

Másrészről szerintem az meg mindegy hogy a nagyjobb jövedelmet vagy a nagyobb fogyasztást adóztatjuk.

Úgy vélem hogy akinek 150e ft fölöti telefon kell, 15 millió-nál drágább autó, az biztos hogy megengedhet egy akár 35-40%-os áfa kulcsot is.

Továbbá a legjobb gazda igenis magán tulajdonos, úgyhogy az 1 kulcsos szja-val a megtakarításokat a magánembereknél lehet hagyni, és majd szépen eldönik maguk hogy mire költenek, inkább 2-3-4 olcsó dolgora vagy spórol és valami drágábbra.

(Azért ennek az egésznek van egy kritikai része is tudtommal: ha itt bevezetünk csak mi egy/sok magasabb áfa kulcsot, akkor az amúgy is mobilabb módos réteg még többet fog külföldön vásárolni. Egyszóval tök mindegy milyen adó rendszerünk van, de ha nem alkalmazkodik a környezetéhez - EU - akkor úgyis a negatív hatások jobban fognak érvényesülni itt.)

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.14. 09:10:50

@IGe:

Azért ez meg kell ünnepelni: az életben először értünk egyet valamiben...

röhögő 2012.04.14. 09:11:31

@Dr. Furia: Azért nem annyira egyszerű, mert mint látod egy gazdasági miniszter ezt nem érti meg.
Igaz neki az IQ-ja alig haladja meg a szobahőmérsékletet.

Lajosforras 2012.04.14. 09:12:16

@Dr. Furia: még jó,hogy külföldre viszi. amíg az működik,hogy ha van pénzed,add ide,addig nem is fog mást tenni. olyan adórendszer mellett,ahol egy ajándékba vett,nem is túl komoly műszaki cikk után is elvileg adót kellene fizetni,minek tartson vagy költsön pénzt az ember a legszükségesebbeken kívül? akinek van rá plusz húszezre,kimegy ausztriába és bevásárol "sutyiban". az a húszezer meg megjön az akciósan vett cuccokon.

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 09:12:35

@Dr. Furia:

Igazd van, köszi..

Nyithatunk mi itt akadémiai vitát az AFA mértékéről, ha azt iszonyatos mértékben nem fizetik be.., többek között az általad felsorolt delikvensek..

pánpéter 2012.04.14. 09:12:48

Vágó Gábor:
- 2010-ben 10. az LMP listán - nyilván ez a hely 2014-ben már biztosan nem befutó listás hely.
- Bács-Kiskun megye, Kecskemét, 1. egyéni választó kerület: Vágó Gábor 4. a négy jelölt közül nem egészen 9%-al, még a Jobbik jelöltje is verte. Ez sem lesz befutó hely 2014-ben. Vágó Gábor 2014-ben már nem lesz képviselő, hacsak nem valami hatalmas csoda történik. Innen nézve pedig teljesen felesleges bármit is írnia, mert már most egy bukott politikusnak számít!
Ezek a tények kedves Gábor! És te akarsz minket megadóztatni? Honnan ez a hatalmas mellény???

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.04.14. 09:13:46

Egy fejlődő kapitalista országnak egyszerű adórendszer kell. Azonos kulcs mindenre: jövedelem, nyereség, áfa. Mondjuk egységesen 15 %.

A többkulcsos adó a szupergazdag jóléti államok luxusa.

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 09:14:57

@RealGlowface:
Nyithatunk mi itt akadémiai vitát az AFA mértékéről, ha azt iszonyatos mértékben nem fizetik be.., többek között az általad felsorolt delikvensek

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 09:15:11

@Bicepsz Elek77:
Az 5 kulcsos adó baromság,elég lenne 3.

0% az alapvető élelmiszerekre(zsír,liszt,tojás,krumpli,hagyma,alma és még pár alapvető dolog,még mielőtt kitör az éhséglázadás,mert véleményem szerint nagyon közel vagyunk hozzá)
20% általános áfa minden másra
30% luxusáfa(arany,ezüst,autó,minden elektromos kütyü,bőráru,alkohol,parfümök,órák,turisztikai dolgok,szállodák,és a többi,)
ha szólnak Matolcsyék hogy segítsek összeállítani a listát,jó sok pénzért segítek,szerződéssel és természetesen számlával.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2012.04.14. 09:15:52

GYEREKEK....KÖNYÖRGÖM...AKASSZUK FEL...!!!!

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 09:17:01

@röhögő: Inkább fogalmazzunk úgy,hogy nincs egyáltalán képben sem ő sem az emberei nem mozognak olyan körben,ahol rálátásuk lehetne a véres valóságra.

Bicepsz Elek77 2012.04.14. 09:18:37

@Lajosforras: Persze. Akinek van esze, az kulfodre viszi a penzet, hogy a kormany le ne nyulhassa vagy elkolti ha tobb maradt az egykulcso ado utan. Netan meg mubkahelyeket is teremt ezzel???

Lajosforras 2012.04.14. 09:21:57

@Bicepsz Elek77: nem,nem teremt. nem éri meg. inkább magára vagy a rokonait segíti vele. hibáztatható érte?

Mária 2012.04.14. 09:23:24

Fejlécben:

"Vágó Gábor - az Ön személyes képviselője"

Ez mekkora bullshit multilevel duma már :)))

Mint egy porszívóügynök, vagy egy Avon-tanácsadónő :)))

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 09:24:45

@Mária: Kérdezze meg fogorvosát és gyógyszerészét.....meg a személyes képviselőjét.

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 09:25:48

@Bicepsz Elek77:

Miért nyulnák le a pénzt.
Ezt a hülyeséget hallom vagy 30 éve. állítani.

Mitől vagy te ilyen nagy okos.
Van közelebbi információd? Akkor oszd meg velünk, légyszi!

Tudod Te, milyen adózás van külföldön?
Éppen azért hozza sok külföldi ide a suskáját , mert több kamatot kap , mint otthon.

Mária 2012.04.14. 09:28:11

@Frengi:

"Teljesen mindegy, hogy hány % az adó, ha úgyis elcsalják. A 0-nak a 100% -a is 0."

Teljesen mindegy, hogy hány százalék az adó, ha az embereknek nincs jövedelmük és nem tudnak fogyasztani.

A 0 fogyasztásból 0% fogyasztási adó folyik be.

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2012.04.14. 09:29:51

@Dr. Furia: Sajnos én magam is tucatnyi átlagembert ismerek, akik nem annyit keresnek, mint amennyi után adóznak. Ennek változnia kellene.

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 09:31:17

@Mária: Nálad a pont.
0 fogyasztásból pedig 0 járulékfizetés lesz a kiskereskedelemben is.És 0 áfa és adó a nagykereskedelemben is,továbbá 0 bevétel lesz a családi gazdaságokban is akik belföldre termeltek.
Gyurcsány nagyon jól tudta,hogy a segélyek tartják mozgásban a belső fogyasztást,nem véletlen adott annyi támogatást és segélyt.De ő üzletember volt,volt rálátása a dolgokra,emezek meg jogászok,meg borász vazzeg lófasz rálátása van mindenre.

Bicepsz Elek77 2012.04.14. 09:32:48

@Hegseztő Hegesztő: kb. mint a magannyugdijat. Az lett volna tisztesseges, ha az megszunik ea afelgyulemlett osszeggel mindenki azt csinalt volna, amit akar. Volt olyan iamwrosom, akinek 10 millio Ft ja volt benn. Most a tranzakcios ado hasonlo.
Csak portfolioba erdemes penzt fektetni kulonben csak csokken a toke. A banki alapkamat direkt van alacsonyan tartva, hogy elkoltsek az atlagemberek a penzt megtakaritas helyett.

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2012.04.14. 09:32:53

@gabocaboy: A lakosság 10-15%-ának lehetnek gondjai a mindennapi étkezés kifizetésével, ami ugyan nagyon sok, de nem a többség. Másrészt, szerintem ez sem lehetne indok a lopásra-csalásra.

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 09:34:02

@Valós Kilométer: Nem tudom melyik körben,csak mert mint írtam is feljebb a béreket a kereslet és a kínálat határozza meg.Automatikusan kevesebb a bér,ha túl sok a munkavállaló,így nem értem mi motiválná a munkaadót arra,hogy zsebbe fizessen bármelyiknek is ha a minimálbér töredékéért is talál alkalmazottakat?
Én is sok emberrel beszélgetek nap mint nap és sehol nincs mellékes,sehol!
A magas munkanélküliség felszámolta az egész feketegazdaságot ami a béreket illeti legalább is.

Bicepsz Elek77 2012.04.14. 09:37:52

@Dr. Furia: Nem. A Boszmenek kellettek a szavazok. Ezert adott annyi segelyt. En ertem, ha tobb a segely az elmeletileg munkabe-felhajto hatassal jar, de egy nyugati orszag ezt megengedheti maganak, Magyarorszag nem.
Eloszor a kozeposztalyt kell megerositeni, utana a kispolgarsagot es munkasosztalyt. Aztan lehet segelyezni az ehenhalas ellen, de nem jo raszoktatni az embereket. Az USA csinalja jol a magnmegtakaritasok osztonzesevel.

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 09:41:27

@Bicepsz Elek77:

És addig a majd a csórók meg korgó gyomorral szépen kivárnak mi?Míg a középréteg (kik is tartoznak szerinted ide?) megerősödnek...muhaha.D

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 09:44:37

@Bicepsz Elek77:

Szerintem ne csináljanak semmit,az idő úgy is megold mindent,a természet egyensúlyra törekszik és az erősebb kutya fog baszni a végén.
Ha nem adnak a csóróknak,azok majd szépen ellopják amire szükségük van,azt jóvan!
A korgó gyomor és az alapvető szükségletek mindent törvényt felülír,hozhatnak ezek bármilyen törvényt.

Mária 2012.04.14. 09:47:25

@Valós Kilométer:

"A lakosság 10-15%-ának lehetnek gondjai a mindennapi étkezés kifizetésével, "

A lakosság FELE a létminimum alatt él.

A CSALÁDI létminimum ma, egy két felnőttből és két gyerekből álló háztartás esetén kb. nettó 240.000 Ft, vagyis FEJENKÉNT 60.000 Ft.

Gyermektelen háztartásokban és egyedülállóak esetében magasabb a létminimum összege.

A létminimum alatti vergődés pedig azt is jelenti, hogy a ma a piacon ÁTLAGOS minőségű és árfekvésű NAPI fogyasztási cikekből sem tud a létminimum alatt élő vásárolni.

Tehát aki a létminimum alatti összegből él, az az átlagosnál kevesebbet, olcsóbbat, silányabbat fogyaszt. Ami után az átlagosnál / elvártnál kevesebb ÁFA folyik be.

Ebből meg nem lesz plusz ÁFA-bevétele az államnak.

Már csak azért sem, mert az emberek bevétele egy FIX összeg, és ha ebből a FIX összeből nagyobb ÁFÁ-t akar kaszálni az állam, abból az következik, hogy ÖSSZESSÉGÉBEN kevesebb darab terméket tud eladni a kereskedő, mert az emberek FIX pénzéből a magasabb ÁFA miatt kevesebb darab termék megvételére futja.

Tehát hiába talál ki a kötsög Mató újabb és újabb ÁFA-nemeket, az emberek a FIX jövedelmükből nem tudnak sem többet, sem drágábban fogyasztani.

Csak kevesebbet.

Vagy olcsóbbat.

Vagy olcsóbbat és kevesebbet, amennyiben a változatlan bérek mellé az infláció is befigyel.

Kevesebb darab termék eladásából meg kevesebb ÁFA folyik be.

Brix 2012.04.14. 09:49:19

@Bicepsz Elek77: "Az tobbkulcsos SzJA a kozeposztalyt es a munkasosztalyt sujtja" Nem, ez Magyarországon éppen fordítva van: a munkásosztály ugyanis olyan keveset keres, 100 ezer nettó 2011-ben a KSH szerint, hogy égető szüksége lenne az adójóváírásra, amelyet elvettek tőle.
Az egykulcsos adózás nem is tudom hogy jött be a képbe a fidesznek, hiszen a választás előtt Orbán Viktror a Tényekben kijelentette hogy nem támogatja.
Bevezetésével óriási hibát követtek el, hiszen a válság hatására amúgy is növekvő társadalmi különbségeket méginkább megnövelték mesterségesen. A fő cél nyilvánvaló volt: a már nyugati szinten élő, és poltitikában legaktívabb, egyúttal véleményformáló felső-középréteg gazdasági helyzetének megerősítése a lemaradó " kádári" középosztály és a plebs rovására.
Tudomásul kellene venni, hogy szociális piacgazdaság nem létezik progresszív jövedelemadózás nélkül! Egyetlen fejlett ország sem alkalmaz egykulcsos SZJA-t, csak a volt posztkommunista országok, ahol az uralkodó elit megcsinálta magának a tutit. Maga MIilton Friedman sem igy képzelte el hanem az adóvisszatérítések rendszerével együtt. AZ USA-ban ma is 6 kulcsos rendszer van, de bárhová nézünk mindenhol több kulcs van...( kivéve a posztszoc.)
A szélsőségesen jómódúaknak kedvező adórendszer, alacsony üjraelosztással mexikói típusú társadalomhoz vezet, annak minden kedvezőtlen társadalmi hatásaival együtt. A felsőbb rétegek most természetesen örülnek, hogy jobban járnak, de sokáig ez a rendszer nem lesz tartható, kb. 2014-ig... Tudomásul kellene venni az elitnek, hogy magasabb jövedelem, az egyúttal nagyobb felelősség és arányaiban többel kell hozzájárulni a társadalom közös költségeihez. Ne egy politika párt, határozza meg -és még Alaptörvénybe is foglalja -,a közteherviselés mértékét, hanem írjanak ki népszavazást ebben a kérdésben.

röhögő 2012.04.14. 09:50:17

@Dr. Furia: Bazz.. akkor hívja vissza a volt közigazgatási államtitkárt, a dr. Katona Tamást, aki a Gyurcsány azért mozdított el mert ki merte mondani hogy a 2005-ös adatok nem voltak hamisak, csak Gyurcsány hazudott róluk. Az Oszkó meg azonnal visszavette a minisztériumba.

Netuddki. 2012.04.14. 09:52:11

Ó, ne gondolja senki, hogy itt annyira több kulcs lesz!
Lehet, hogy lesz 5 kulcs, de eccerű megélhetési politikusi logikával a 99% fog a 30%-ba tartozni. A maradék 1%-ot pedig elosztják valahogy.
Ugyanez volt a probléma a többkulcsos SZJA-val is. Gyakorlatilag alig több mint minimálbérre már a maximálisat alkalmazták.
De hiába akarnak beszedni horror mértékű adókat egyre többen nem fogják fizetni. Ennek az egésznek az a vége, hogy gyakorlatilag szétcseszik a gazdaságot és az országot.
Nincs más megoldás el kell zavarni ezeket a megélhetési politikusokat aztán újragondolni az adórendszert.

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 09:53:03

@Mária: Neked kéne a pénzügyminiszternek lenned.Nem akarod megírni ezt az eszmefuttatást kuszaszaemű kötsög Matónak?
Csak hogy ő is képben legyen.
Amúgy véleményed szerint mi lenne a megoldás?

Rive 2012.04.14. 09:54:14

Az 'igazságos' témaköre elég csúszós dolog, és az elmúlthúszév politikáján edződve politikustól hallva bennem inkább kelt gyanakvást, mint bármi mást (pl. szavazókedvet, szimpátiát).

A többkulcsos SZJA nem feltétlenül _igazságos_, de mindenképpen _szükséges_.

A népesség nagyrészét kitevő rétegek a jelen (jövedelem) elvonások mellett nem képesek fenntartani, továbbfejleszteni, de akár: újratermelni önmagát.

Tök jó, hogy a magasabb keresetűeknek több jut. De: ha az alacsonyabb keresetűek ebbe beleszegényednek és komplett társadalmi rétegek csúsznak le, akkor hosszú távon ez a 'több' teljesen el fog értéktelenedni - nem lesz, aki dolgozzon, nem lesz, aki kitermelje annak a 'többnek' az értékét.

Szóval lehet válogatni. Vagy kevesebb most (ennek mondjuk akkor van értelme, ha ez ténylegesen a 'köz' fejlesztését szolgálja, haha) és akkor talán lesz valami később is: vagy több most, és akkor olyan gazdasági-szociális problémahalmaz szakad az ország nyakába, amit képtelenség lesz szőrmentén elsikálni később - ami pl. megágyazott a kommunizmus eszmei térnyerésének is a két világháború között.

Mária 2012.04.14. 10:00:16

@Bicepsz Elek77:

"Nem. A Boszmenek kellettek a szavazok. Ezert adott annyi segelyt. "

A "Böszme" napi nyolc óra közmunkáért odaadta a MINIMÁLBÉRT.

Segélynek meg odaadta a 28.500 Ft-ot.

*

A Vezéretek a napi 8 óra munkáért nem fizet minimálbért, vagyis nettó 60.600 Ft-ot, csak 47.000 Ft-ot ad.

A 28.500 Ft segélyt meg lecsökkentette 22.500 Ft-ra.

*

Tehát a Vezéretek MEGLOPJA a közmunkásokat.

Ugyancsak meglopja a havi bruttó 220.000 Ft alatt keresőket is.

Az egykulcsos adó miatt a minimálbéresek havi nettó 10.000 Ft-tal kapnak ki KEVESEBBET ugyanannyi munkáért, mint tavaly kaptak.

Míg a bruttó 250.000 Ft-ot, vagy ez felett keresők ugyancsak legalább 10.000 Ft-tal TÖBBET kapnak nettóban ugyanannyi munkáért, mint tavaly.

*

A vezéretek tehát az alacsony keresetűeket is MEGLOPJA.

*

Csakhogy:

Mivel a munkavállalók döntő többsége a havi bruttó 220.000 Ft-alatt keresők közé tartozik, az egykulcsos adó bevezetése után KEVESEBBET tud költeni ugyanakkora bruttó bérből, mint tavaly, mert KEVESEBB a nettója.

Márpedig ha KEVESEBB a nettója, és mivel szegény, minden forintjának helye van, ha még ÁFÁ-t is emel a kormány, meg mindenféle újabb adónemeket talál ki, az oda vezet, hogy az emberek az EGYSÉGNYI nettó bérükből kevesebb darab terméket vásárolnak.

Emiatt további munkahelyek szűnnek meg és tovább gyarapodik a mélyszegénységbe lecsúszott emberek száma.

Netuddki. 2012.04.14. 10:00:32

@Brix: Látom még mindig sokan leragadtak az 1-többkulcsos SZJA-nál.

Ha valaki visszasírja azt az időt amikor a minimálbéres gyakorlatilag semmi adót nem fizetett és a 2-seresét kereső pedig a maximumot. Nos annak csak azt tudom mondani, hogy a qrva nénikéjét!

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2012.04.14. 10:02:33

SZJA eltöröl, ÁFA megemel. Mindenki a fogyasztásának megfelelően adózik, tökmindegy hogy feketén dolgozik vagy fehéren, lopja a pénzt vagy megdolgozik érte, amikor elkölti adózni fog. EU-ból kilép, ami megteremthető itthon arra kemény védővám, ne kínai hagymát vegyünk, ami nem pl. műszaki motyó, autó stb. arra eltörölni a VÁM-ot. Rögtön megnő a kereseted min. 50%-kal, többet költesz, boldogabb vagy, pörög a gazdaság, az áfa miatt a bevétel meg több.

Naszta · http://naszta.hu 2012.04.14. 10:02:34

Nekem vegyesek az érzéseim. Inkább egy kulcs a jobb, szerintem. Valószínűleg a 16% kevés (ami egyébként 21% a szuperbruttó miatt) és nem az egy kulccsal van baj. Szvsz.

Rohadt tévesnek tartom (mondom ezt NEM Fideszes liberálisként), a gazdagokat jobban sarcoljuk dumát. Azok ugyanis, akik eddig a magasabb adókulcsba tartoztak, azok tipikusan azok az értelmiségiek voltak, akik tisztességesen be voltak jelentve, teljes munkabéren a munkahelyükön (államnál, multinál, nagyon ritkán KKV-nál). A gazdagok - ahogy most is - minimálbérre vannak bejelentve a saját cégükben és minden kedvezményre jogosultak (és alternatív módon veszik ki a többi pénzüket).

Tipikus példa: lányom bölcsije: X5-ös BMW-el érkező nem fizet a bölcsiért - minimálbérből él papíron - én meg a maximum összeget. Nem az fáj, hogy fizetek, hanem a rossz rendszerből áradó igazságtalanság. Ez nem a szomszéd tehene esete, hanem a beteg rendszeré.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.04.14. 10:03:26

Végigolvatam a kommenteket. Ez hitvita, aminek soha nincs semmi értelme... és persze a zsebek vitája... meg Vágó úr részéről megélhetési demagógia.
Én magam részéről lezártam a kérdést, de biztos, hogy nem fogok olyan pártra szavazni soha, amelyik azzal kampányol, hogy valakinek nagyobb arányban kell adóznia, mint a másiknak. Ennyi.

Hegseztő Hegesztő 2012.04.14. 10:04:15

@Bicepsz Elek77:
Nem! Tiltakozom! Ezt rosszul ismered. A un. Ny. magánkasszákkal már Fecónak is meggyült a baja, de nem merte meglépni amit Viktor megtett.
A bankok és biztosítótársaságok így kénytelenek voltak visszahozni az emberek pénzét külföldről és az államnak befizetni.
A nyugdíjbefizetés ugyanis egy virtuális pénz, amit senki nem kap meg, majd csak ny. korában kezdik neki csepegtetni, Előtt sehol a világon nem kapja meg senki. Tehát a barátodnak fogalma sincs mit beszél..

Odáig züllött a rendszer, hogy a havi befizetéseket a nyugati biztosítóknak kb 30 milliárd-ot az államnak, külföldi hitelből kellett megfinanszírozni. Tehát azt a pénzt, amit a bizt. társaságok kivittek külföldi hitelből finanszíroztuk., ezzel folyamosan nőtt az eladósodásunk. (egyrészt ugyan kölcsönadták az államnak értékpapírként, kamatra)
Tehát az állam a saját felvett hitelét kapta vissza kamatra. Így fordult elő, hogy ugyanazon pénzért 2x fizettünk kamatot.

Arról nem is beszélve, hogy az állami nyugdíjkassza lemerült.
Csak megjegyzem, hogy az egyik családtagom 10 éves befizetés után kapott 700.000 hozamot, a másik családtag egy másik bizt.társaságnál ugyanarra a 10 éves befizetésre, mindössze 15.000-et .

A lényeg, a nyugdíjalapot nem lehet felvenni . Majd csak nyugdíjas korodban kapod vissza . Aki előtte meghal, az semmit sem kap, az ö pénze marad a nagykalapban. Ez egy szociális kalap, amely generációkat ölel fel.
A nyugdíjbefizetés sehol sem örökölhető.
Az önkéntes nyugdíjkassza örökölhető, de az teljesen más….

Mária 2012.04.14. 10:04:20

@Dr. Furia:

"Neked kéne a pénzügyminiszternek lenned."

Szerintem azokat az alapvető összefüggéseket, amiket leírtam, mindenki látja, aki nem a Fidesz valagában tartja a fejét.

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 10:06:33

@Mária:
Mária!Nagyon jól látod a dolgokat.
Szerinted mi lehetne a megoldás?Vagy a természet magától meghozza a változás szelét majd?Mindegy mit tesznek?
Adott egy nép,mely nem fogyaszt,akarna de nem tud fogyasztani.Adott egy nép mely termelne,de nincs piac ahova termeljen(most a kicsikre gondolok,nem azokra akik külföldre termelnek,mert nem termelhet mindenki külföldre).
Szóval mi lehetne a megoldás ha van egyáltalán?

Netuddki. 2012.04.14. 10:06:57

@bunny.hu: "SZJA eltöröl, ÁFA megemel."

Maaargit! Nooormááális???

Ha nem vetted volna észre az EU tagja vagyunk, ahol a legnagyobb ÁFA kulcsot fizetjük így is. Mit gondolsz mi fog történni ha még nagyobb lesz az ÁFA? Mindenki amit csak lehet az EU más országaiból fog beszerezni. Ahol az alacsonyabb ÁFÁ-val olcsóbbak a termékek. Na, többek között ezért is oltári nagy ostobaság amit az orbánék terveznek...

Netuddki. 2012.04.14. 10:10:50

@Naszta: Ezt ugatom már mióta. Nem adót kell emelni hanem az adórendszert egy mindenki által megfizethető szintűre átalakítani és keményen, mindenkitől behajtani. Ennyi. Amíg ez nem lesz meg addig teljesen értelmetlen adót emelni vagy vitatkozni az orbánék hülyeségén...

Mária 2012.04.14. 10:16:36

@Dr. Furia:

"Szóval mi lehetne a megoldás ha van egyáltalán?"

Az emberek pénzügyi tudatosságra és politikai tudatosságra nevelése kőkemény és hosszú távú felvilágosító munkával.

Tájékozott, tudatos embereket nem lehet megvezetni a Habonyárpi-féle "kommunikációs tanácsadók" hazugságaival.

Meggyőződésem, hogy a magyar ember azért viseli el a legextrémebb sarcokat is, mert nem tudja, nem ÉRTI, mi folyik körülötte és szókincse, érvrendszere sincs, hogy kiálljon magáért és megvédje magát.

barata 2012.04.14. 10:27:14

@Mária: Ennél bonyolultabb a dolog. A befizetett (több, vagy kevesebb) ÁFA sorsa szerinted mi lesz? Eltűnik a fekete lyukban?

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 10:37:22

@barata: Nem annyira bonyolult ez.
A kormány tulajdonképpen ugyanazt teszi mint amit bármelyik üzlet tulajdonosa.Folyamatosan kiveszi a gazdaságból a pénzt és nem forgatja vissza.

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 10:44:07

@Mária: Nem merek többet kérdezni.Szerintem te is tudod és én is,hogy milyen következmények és történések (és lehet hogy egyben megoldások is)lehetnek a továbbiakban.

De még bizakodom egy kicsit,hátha rájönnek a nagyok arra,hogy a sok ember nem feltétlen tragédia és gazdaságpörgető hatással is lehet,amennyiben ügyesen használják fel őket.Hiszen fogyasztók.

Mária 2012.04.14. 10:45:12

@barata:

NEM bonyolultabb.

Túlmisztifikálni lehet persze, de nem bonyolultabb.

Mi lesz az ÁFA sorsa?

Demagóg leszek:

Stadionépítésekre, képviselői juttatásokra, a kormányzati munka "KOMMUNIKÁLÁSÁRA", kormányközeli cégektől közbeszerzési eljárás mellőzésével, a piaci ár három-négyszeresén rendelt termékekre, szolgáltatásokra csorog szét az adófizetők pénze.

Legyek még demagógabb?

Nicolae Ceausescuról, a Kárpátok Géniuszáról köztudott, hogy nagy palota-buzi és vadászház-buzi volt az öreg.

Orbán Viktor, a Kárpát-Medence Géniusza köztudottan foci-buzi és stadion-buzi, a múltba fordulós dzsentri-buzisága mellett.

A két ember egyik (!) közös jellemzője, hogy mindketten MONUMENTÁLIS objektumokkal és a népük életét felforgató ÁTFOGÓ "reformokkal" kívánták, kívánják a nevüket beírni a történelembe.

Ez pedig bizony sok pénzbe kerül.

Az adófizetők pénzébe.

Kalmár 2012.04.14. 10:50:56

@Mária: És az is lehet, hogy eszébe sem jut az embereknek egy egy alomnyi komolytalan Chon Bendit ivadék kezébe tenni a jövőt.
Azoknak pedig akik ezt a csődöt okozták, és minden területen korrupt és dilettánsok voltak inkább egy cellát kívánnak.

Szóval a bizalom még mindig a Fideszben a legnagyobb.

Egyébként az egykulcsosról le lehet pattanni, 60 milliárddal több szja bevétel jött be, mint tevezték.
Ja, és nőtt a Fidesz támogatotsága.

Olcsó, primitív módszer lehülyézni mindenkit, mert neked fáj az új rendszer.

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2012.04.14. 10:54:28

@Dr. Furia: A nem rendesen adózó ismerőseim között vannak fizikai munkások, vállalkozók és szellemi alkalmazottak is. Ez utóbbi körben kisebb az adóelkerülés, de van így is olyan, ahol a fizetés 30-50%-a zsebbe megy.

A vendéglátásban és az építőiparból is sok embert ismerek, de egyet sem, akinek a teljes fizetése megegyezik a papíros bérével. Amikor 20 éve én is ezekben dolgoztam, akkor az én fizetésem is zsebbe jött sajnos (mentségemre, fiatal voltam).

is 2012.04.14. 10:55:06

@dr makarenko: akkor jó, mert az LMP nem is ezzel kampányol. ezzel a FIDESZ kampányol, aki szerint a szegényebbeknek nagyobb arányban kell adózni. lásd:

@pánpéter: ergo nem visel több terhet. mivel enni és lakni ugyanazon a színvonalon ugyanaz a költség, mondjuk összesen X Ft/hó, ezért annak, akinek 3X a netto jövedelme, annak 2X marad, akinek meg 1,1X a neto jövedelme, annak 0,1X marad. a jövedelem háromszoros, az elkölthető szabad pénz 20-szoros különbség.

kemény dolog ám eaz a matematika.

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 10:55:59

@Kalmár: Csak addig leszel ezen a határozott véleményen,míg le nem csak egy közmunkás valahol a nagy bevásárlásod közepette és el nem szedi a lóvédat!D

Lásd Kókadtadt is hogy kirabolták.És a szegények a Robin Hoodoknak szurkolnak ám!)))

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 10:57:08

@Valós Kilométer: Hja!20 éve lehet hogy így volt ez kétségtelen,de hogy 3-4 éve nem így van,az is fix!Én is sok embert ismerek hidd el!)

barata 2012.04.14. 10:58:32

@Mária: Jól mondod. Adóból lesz stadion. Több adóból több stadion. Vagy óvoda. Vagy pártfinanszírozás. A lényeg, hogy az adórendszer nem teremt pénzt, csak átcsoportosít. Ezt csak az egyik, pl. a fizető oldaláról nézni értelmetlen. sírni persze lehet, sőt kell is, hogy igazságtalan, meg sok, de ez más kérdés.

barata 2012.04.14. 11:00:09

@Dr. Furia: Ha kiveszi a pénzt a gazdaságból, és nem forgatja vissza, akkor mit csinál vele?

Lajosforras 2012.04.14. 11:00:13

@bunny.hu: te meg itt bomlasztanád a piacgazdaságot,mi....? hát miből élne jól a saralee,nestle,ósan,teszkó,lidli,aldi,ha ezt bevezetnéd,he...? :)))

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2012.04.14. 11:00:36

@Mária: A 2+2 családi modell KSH létminimuma nem nettó, hanem bruttó 240.000 Ft. Ez régiónként eltérő, de ebben a felállásban fejenként 30-35.000 Ft nettó.

Ez két keresőnél nettó 120.000 - 140.000 Ft fele dolgozónként. Nem gondolom, hogy nálunk a lakosság fele 60000 Ft nettó alatt keresne a segélyekkel, kedvezményekkel (pl: diákbérlet) és juttatásokkal (pl: családi pótlék és adókedvezmény) együtt. Mármint nem papíron, hanem valójában.

Persze nem állítom, hogy ez mindenre elég lenne, de azért ne essünk már túlzásba az éhezéssel!

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 11:01:36

@barata:Felélik és ahogy romlik a forint és egyre nagyobb a kockázati felár,gondolom tömködik a lyukakat.

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2012.04.14. 11:02:10

@Dr. Furia: Én 20 éve, az ismerőseim MOST sem dolgoznak teljesen bejelentve.

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 11:03:48

@Valós Kilométer:
Egyáltalán nem túlzott.
És ha a család egyik tagja kap minimálbért a másiknak meg nincs munkája,akkor sem kap semmilyen segélyt sem támogatást sem az égvilágon semmit,mert már van egy fő,aki minimálbért keres és ez a kormány szerint elég.

barata 2012.04.14. 11:07:57

@Dr. Furia: Hát így forgatja vissza. Erre képes, nem többre.

atila68 (törölt) 2012.04.14. 11:08:05

Kedves Vágó Gábor!

Tudja miért nem kommentezek atomfizikáról szóló posztokat?
Mert bár tanultam róla, nem ámítom azzal magam, hogy értek hozzá.

Viszont posztját elolvasva, ismét megbántam, hogy anno, bizalmat szavazva önöknek, oda tettem az X-et ahova.

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 11:10:16

@barata:
Erről beszélük.
Adott egy X összeg ami kint van a gazdaságban és úgymond pörög.Ezt csak átcsoportosítani lehet áfák meg adók formájában,de ettől nem lesz több pénze a kormánynak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.04.14. 11:13:26

@is: Ehh, forgasd csak ki amit modtam. Remélem szándékos volt, mert ha nem, akkor a szövegértéssel van gond. Én több időt nem pazarolok rá, hogy részletezzem.

Mária 2012.04.14. 11:16:16

@Valós Kilométer:

A KSH NETTÓ jövedelmet vesz alapul a létminimum-számításokhoz.

Létminimum-érték számításnál NINCS regionális bontás.

Segélyek, kedvezmények, juttatások nem kapnak külön szerepet a létminimum-számításnál, CSAK az egy főre eső, bármilyen típusú NETTÓ bevétel.

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 11:23:10

Munkahelyeket lehetne teremteni ha:

1-az összes kínai árut azonnal kitiltanák az országból és lekorlátoznák a működésüket rettenetesen.Akkor talán lehetnének megint újra kis varrodák,kötödék,mely sok nőnek adtak munkát.
2-ha az EU betiltaná azt a gyakorlatot,hogy az EU-ban lévő cégek Ázsiában termeljék meg a holmit,és az EU-n belül értékesítsék.EU-n belüli önellátásra kellene törekednie az egész uniónak.
3.-azok az országok,melyek a belső fogyasztás növelésére alapoztak,szinte kivétel nélkül fellendültek.Itt is adott 10 millió potenciális fogyasztójelölt.
4-a bankok már kezdik kapizsgálni hogy az agyon nyomorítgatás nem vezet jóra,ezt szajkózza most már egyre több nagy ember mint pl Soros is.Reménykedjünk hogy tesznek is valamit és nem csak pofáznak róla.
5-hagyjanak minket azt termelni amihez adottak az ország természeti forrásai.Ilyen a cukorrépa a dohány és még jó pár dolog!
6-kezdjenek el spórolni magukon,nyomtassanak forintot ha kevés és hagyják békén az embereket.
7-egyenlítsék ki a két halmazt,a pénzkitermelőkét és az eltartottakét.Az első fedezze a másodikat és akkor nem lesz hiány.

kb ennyi így hirtelen!

bohuš 2012.04.14. 11:25:10

Nem a lényeghez hozzászólás, de a "nem az ördögtől való" kifejezés olyan... ciki? lejárt? unalmas? másolgatós? Köszönjük Orbán Viktornak, hogy visszahozta élőnyelvi használatba, de engem boldoggá tenne, ha visszasüllyedne a feledésbe. Bár lehet, én vagyok az egyetlen, aki szerint a kelleténél sokkal többször hangzik el mostanában.

Mária 2012.04.14. 11:25:47

@Kalmár:

Amiket írtál, azok általánosítások, pártszlogenek, ostobaságok.

Tényeket kérek, ha képes vagy arra, hogy tényeken alapuló érvekkel állj elő.

Pártszlogenekkel, manipulatív "szómágiával" tele a padlás.

Kivlov 2012.04.14. 11:31:15

hülye vagy te, dartanyan, látszik elempés vagy...

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2012.04.14. 11:31:35

@Mária: Valóban. Inkább ne találgassunk tovább :)

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/letmin/letmin10.pdf

"A létminimum egy fogyasztási egységre számított átlagos értéke 2010-ben havonta 78 736 Ft
volt.
A létminimumértékeket aktív és nyugdíjas háztartásokra, azon belül háztartástípusokra is meghatározzuk. 2010-ben a tipikusnak tekinthető, két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás létminimumértéke 2,90 x 78 736 Ft = 228 334 Ft volt havonta, míg az egytagú
nyugdíjas háztartásoké 70 862 Ft.
Az így kimutatott létminimum, amely a fogyasztáson alapul és abszolút küszöbnek felel meg,
nem az egyetlen – és a gyakorlatban nem is a leginkább használt – küszöbérték, tekintettel arra,
hogy ez nem jelent feltétlenül szegénységet, hanem egy olyan jövedelmet, amely lehetővé teszi az
alapvető szükségleteken túli igények kielégítését is. Becsléseink szerint e számított értéknél alacsonyabb jövedelemből élt 2010-ben a lakosság 37%-a."

Ez ugyan 2010-es adat (azóta csak 2011-es van), de nincs jelentős eltérés. Két dolog látszik belőle: 37% él a megállapított összeg alatt és hogy ez nem jelenti feltétlenül a szegénységet.

A 37%-ban nincs benne az adócsalás (rögtön a fele lenne), de ez még így sem jelenti a többséget.

Mária 2012.04.14. 11:33:27

@barata:

"Adóból lesz stadion."

Magyarországon NINCS fizetőképes kereslet arra, hogy olyan gyakran és olyan áron vegyenek az emberek belépőjegyet a stadionokba, hogy nyereséges legyen a létesítmények üzemeltetése.

Arra meg minek stadionokat építeni, hogy folyamatosan az állami támogatásokra szoruljon az üzemeltető a fenntartásához?

Nncs jobb dolgunk, mint üresen kongó, soha meg nem térülő beruházásokba, létesítményekbe önteni az adóforintokat?

rohadjmegARCgeci 2012.04.14. 11:36:00

@Mária: Annál még a piramisok és a kastélyok is jobbak lennének,legalább jönnének a turisták megnézni,feltéve ha még volna is mivel megközelíteni az országot mert hogy malév az ugye nincs.

Mária 2012.04.14. 11:37:02

@Valós Kilométer:

Ha kicsit ügyesebb lennél, linket is adtál volna:

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/letmin/letmin10.pdf

Imádom, amikor valaki csak azokat a részeket idézi egy dokumentumból, amelyekről úgy VÉLI, hogy az ő igazát támasztják alá.

Brix 2012.04.14. 11:37:44

Teljesen nonszensz a fogyasztást adóztatni a jövedelmek helyett, hiszen ha megnöveljük a fogyasztásra kivetett adókat, akkor kevesebb árút és szolgáltatást lehet majd vásárolni egységnyi pénzből. A magas keresetű rétregek SZJA csökkentése viszont csak korlátozott mértékben jelenik meg mint plussz fogyasztás: sok esetben megtakarítás vagy külföldön elköltött pénz lesz belőle. Az alcsony keresetű rétegek viszont szinte minden pénzt az elhalasztott fogyasztásuk kielgítésésre költenek, ami jó a gazdaságnak és azonnal visszaforog mint adóbevétel
@Kalmár: A közvéleménykutatások azt mutatják ,hogy a Fidesz közel 1 millió szavazót vesztett a választások óta ,és soha nem volt ennyi a politikából kiábrándult emberek száma. Azt, hogy a többi párt ilyen gyenge , nem egyenlő a fidesz népszerűségével! Mit gondoljon az a több százezres tömeg ,akinek havi sokezer forinttal csökkent a jövedelme , adójóváírás elvétele következtében? Kompenzáció a legtöbb helyen nem lesz, vagy ha igen, csak szeptemberben visszamenőleg

Mária 2012.04.14. 11:42:47

@Valós Kilométer:

"Ez ugyan 2010-es adat (azóta csak 2011-es van), de nincs jelentős eltérés. Két dolog látszik belőle: 37% él a megállapított összeg alatt és hogy ez nem jelenti feltétlenül a szegénységet."

*

Már hogy ne lenne eltérés.

Jelenleg nem 2010-et írunk, hanem 2012 első negyedévén is túl vagyunk.

Tömegek jártak durván roszul az egykulcsos adóval: ugyanarra a bruttó fizetésre akár 10.000 Ft-tal is KEVESEBB nettó bért kapnak.

Tömegek veszítették el az állásukat.

Tömegek veszítették el az álláskeresési járadékukat.

Tömegek kerültek ki a szociális ellátórendszerekből - ők azok, akik olyan régóta vannak jövedelem nélkül, hogy már semmiféle segélyt nem kapnak és a statisztika sem tartja őket nyilván, ám a létszámukkal csökkentik a családjukban az egy főre eső jövedelem összegét.

Óriási különbség van a 2010-es és a 2012. első negyedéves adatok között.

Arbet 2012.04.14. 11:58:08

Ha ÁFÁ-t emelnek elcsaljuk, ha SZJA-t emelnek elcsaljuk. Egyrészt mert kurva sok az adóteher a magyar jövedelmeken/bevételeken, másrészt elég cigány egy nép vagyunk.

Csökkenteni kéne az adóterheket jelentősen, egyszerűsíteni az adózási szabályokat, átlátható ellenőrzés kell és aki visszaél azt úgy megbüntetni, hogy az élettől is elmenjen a kedve.

A politikusokat meg mind tanyára költöztetni, mert hiába fizetünk bármennyi adót, ha egyszerűen a politikusok ebből bármennyit képesek lenyúlni.

Arbet 2012.04.14. 12:02:42

@Mária:
"Tömegek jártak durván roszul az egykulcsos adóval: ugyanarra a bruttó fizetésre akár 10.000 Ft-tal is KEVESEBB nettó bért kapnak."

Sok tanulatlan, alulképzett alacsony jövedelmű ember, és rengeteg félig bejelentett trükköző munkavállaló. Melyikért sírjak?

"Tömegek kerültek ki a szociális ellátórendszerekből - ők azok, akik olyan régóta vannak jövedelem nélkül, hogy már semmiféle segélyt nem kapnak és a statisztika sem tartja őket nyilván, ám a létszámukkal csökkentik a családjukban az egy főre eső jövedelem összegét."

Egyáltalán minek jár bárkinek is bármiféle segély akinek egészségi állapota engedi dolgozni?

barata 2012.04.14. 12:04:10

@Mária: Nem vetted észre, én nem konkrétan a stadionról beszélek, hanem arról, hogy a beszedett adó nem tűnik el a semmiben, hanem valami - hasznos, vagy haszontalan dolog - lesz belőle. Igen, sajnos nagyon sok haszontalan is, ebbe a körbe tartozik a stadion. Tőlem lebonthatnák az összeset.

barata 2012.04.14. 12:11:01

@Brix: Pedig éppen a fogyasztást célszerű adóztatni. Nehezebb alóla kibújni, igenis igazságos, mert gazdasági aktivitással arányos. Az, hogy ez sokaknak elviselhetetlen teher, az nem adókérdés. Sokan mondják régóta - hiába -, hogy nem lenne szabad a kettőt egymással összefüggésbe hozni.

Mária 2012.04.14. 12:11:32

@Arbet:

"Sok tanulatlan, alulképzett alacsony jövedelmű ember, és rengeteg félig bejelentett trükköző munkavállaló. Melyikért sírjak?"

Szerintem a saját ostobaságodat sirasd.

De előtte húzd ki a fejed a Fidesz seggéből, mert még irritálná a sós könnyed az érzékeny bélnyálkahártyájukat.

Mária 2012.04.14. 12:13:20

@barata:

"Pedig éppen a fogyasztást célszerű adóztatni."

Akkor miért nem ezt teszik mindenfelé a világban?

Mert buták?

Mária 2012.04.14. 12:18:06

@Arbet:

"Egyáltalán minek jár bárkinek is bármiféle segély akinek egészségi állapota engedi dolgozni?"

Talán azért, mert az állam, mint törvényhozó hatalom NEM végzi jól a dolgát, és nem teremt olyan gazdasági környezetet az átgondolt törvényekkel, amely lehetővé tenné, hogy a vállalkozások ne roppanjanak bele az extrém mértékű elvonásokba, hanem megéljenek, gyarapodjanak és munkát tudjanak adni az embereknek.

Az pedig nem európai norma, hogy az ostoba és pazarló állam a sorsára hagyja az ÁLLAM ostoba döntései miatt ellehetetlenült embereket.

Ma Magyarországon NAPONTA átlagosan 90 cég megy csődbe.

Minden egyes munkanapon.

öregmogyi 2012.04.14. 12:20:03

az ÁFÁt mindenki fizeti, a jövedelmet viszont lazán letagadjuk. Az egész ország fél fizuval, vagy minimálbéren van bejelentve. Szóval egy ilyen országban sokkal jobb ötlet az áfa felől behajtani a lóvét.

Gondolom még magasabb áfakulcsokat akarnak bevezetni, ezért merült fel, hogy differenciáljanak. Szerintem jó ötlet.

barata 2012.04.14. 12:20:10

@Mária: Ezt (is) teszik. Gondolj a jövedéki adókra, forgalmi adókra. Persze mindenhol mások az arányok, de a tendencia az, hogy a fogyasztást és vagyont terhelő adók felé tolódik a hangsúly.

Arbet 2012.04.14. 12:20:34

@Mária: Te bitagyú gondolkodásod miatt is sírok. Neked csak Fidesz meg NemFidesz.

Én nem látok itt szembenálló pártokat csak egy rendszert ami szarul működik. Te látsz? Akkor van gond.

Sajnos az ilyen gondolkodásképtelen emberek sírnak a segélyekért, szociális ellátásért, magasabb jövedelmekért, munkahelyekért.

Arra már ezeknek nincs agyuk, hogy saját maguk boldoguljanak. Aki éhezik megtalálja a módját, hogy megtalálja az utat a napi betevőjéhez, ha ezért dolgozni kell akkor is. Manapság meg mindenkinek jár az életminimum akár munka nélkül is.

nova76 2012.04.14. 12:21:40

@Nils. H: Te is miről beszélsz? Nem hiszem el, itt mindenki bruttó 2 420 000 alatt keres, hogy egykulcsos adót fizethessen.

barata 2012.04.14. 12:23:44

@Mária: Úgy beszélsz az "állam"-ról, mintha az egy idegen galaxisról nyakunkra ültetett gonosz lenne. Olyan az ország, amilyen emberek élnek benn. Mi hoztuk össze az összes bajunkat, nem is fogja helyettünk megoldani más.

Arbet 2012.04.14. 12:25:30

@Mária: Te sötétebb vagy mint gondoltam :) A Te világodban az állam teremt meg mindent. Birka.

Az ember teremeli ki az ételt, az egyén választja a politikusokat, az egyén fizeti/nem fizeti be az adót, az egyén teremti a munkahelyeket, az egyén nem bír kiállni civil érdekei mellett, hanem csak Fidesz-ezik, MSZP-zik mint ahogy te is teszed, él a segélyből egy szalmaszálat nem rak arrébb, hogy jobb sorsa legyen.

Brix 2012.04.14. 12:34:57

@barata: Pontosan ellenkezőleg: a luxusfogysztás a legnehezebben adóztatható, lsd. szlovák rendszámú X5 BMW vagy a külföldön megvásárolt drága ékszerek , órák. Ellenben körülbelül hasonló nagyságrendben fogyaszt élelmiszert szegény és gazdag. Ha igazad lenne a kérdésben, akkor a legtöbb országban igy járnának el, ezzel szemben, szinte mindenhol többkulcsos adózás van és a mienknél alacsonyabb áfa kulcsok! Hallottad már az áfa másik megnezevését? Az a "szegények adója!"
Egyébként ,nézzük már meg melyek azok a flat tax countries? Litvánia, Lettország, Bulgária, Macendónia, Románia, Szlovákia, Ukrajna
Jobbnál jobb helyek, némelyikben a munkanélküliség 20-30%-o eléri, az emberek tömegével menekülnek nyugatra, az igazságtalan társadalmi viszonyok elől! Ezeket akarjuk utánozni? Soha egyetlen közgazdasági tanulmány nem tudta bebizonyítani, hogy az egykulcsos adó hatására jobban fejlődött volna a gazdaság, vagy több munkahely jött volna létre! Különösen nálunk , ahol az átlagbér terhei megnövekedtek az adójóváírás kivezetése miatt. Persze, az elit réteg jobban járt, ez nem kérdéses.

Borogy 2012.04.14. 12:52:27

Szeretnem a Kolompar Orban Naracssarga Viktatornak javasolni, hogy a fizeteseket is allamositsak. Mindenkiet. Adjanak helyette csak utalvanyokat amiket arra lehet bevaltani amire megengedi az allam.

Amugy ne aggodjatok, meg 1 ev es utanna jon az AFA csokkentes benzianarcsokkentes, hogy ujra rajuk szavazzatok. Aztan megint mindent visszaemelnek.

ui: aki nem erre a tolvajbandara szavazott azoknak nem lehet agy masik alaptorvenyt kesziteni?

Borogy 2012.04.14. 12:55:26

Állítólag ez a beszélgetés történt Obama és a titkára között most Koreában, amikor közelített felé Schmitt:

Titkár (súgva): - Ő a magyar köztársasági elnök.
Obama: - A Magyar Köztársaság elnöke?
Titkár: - Nem, mert olyan nincs, hogy Magyar Köztársaság.
Obama: - Akkor mi van?
Titkár: - Magyarország.
Obama: Tehát ő Magyarország elnöke?
Titkár: Nem, ő a köztársasági elnök.
Obama: - Egy nem létező köztársaság elnöke?
Titkár: - Sajnálom, ezt én sem értem pontosan.
Obama: - Ha jól tudom, náluk alkotmányos demokrácia van, nézz utána, hogy mi van az alkotmányukban!
Titkár: - Az a helyzet, hogy nincs alkotmányuk, hanem alaptörvényük van.
Obama: - Akkor az alaptörvényben az van leírva, hogy ő a köztársasági elnök?
Titkár: - Nem, az az alkotmányukban van leírva.
Obama: - Jó, hagyjuk. Hogy hívják?
Titkár: - Dr. Schmitt Pál.
Obama: - Mivel nem tudom, hogy jó-e ha köztársasági elnök úrnak szólítom, vagy sem, ezért inkább maradok a doktor úr megszólításnál, rendben?
Titkár: - Nos… ööö... izé…mi lenne, ha egyszerűen kikerülnénk?!

Mária 2012.04.14. 13:02:19

@Arbet:

"Te sötétebb vagy mint gondoltam :) A Te világodban az állam teremt meg mindent. Birka."

*

Édes kicsi HÜLYEGYEREKEM!

Ha még a szövegértés se megy neked, mert rosszul van huzalozva az agyad, akkor mi a bánatos faxnak próbálkozol a kommentezéssel?

*

Nem azt írtam, te kis buta, hogy az állam teremtsen meg "mindent".

Azt írtam, hogy az állam, mint törvényhozó hatalom, olyan törvényeket kellene, hogy hozzon, és a meghozott törvények BETARTATÁSÁVAL olyan gazdasági környezetet kellene, hogy teremtsen, ahol megéri, és LEHET vállalkozni, és embereknek munkát adni.

*

Szerinted mégis KINEK a dolga, hogy a JÓ, a MEGFELELŐ törvényeket meghozza, ha nem a törvényhozó hatalomnak, kicsi hülyém?

*

Az persze nem meglepő, hogy a törvényeink szarok, úgy hírlik, a Fidesz-kormány egyik első dolga volt, hogy szélnek eressze a kodifikációs szakembergárdát.

Csak beleugattak volna feleslegesen a Kárpát-Medence Géniuszának nagyívű lázálmaiba.

Meg persze az előzetes hatástanulmányok elkészítése se az erőssége a Fidesz-kormánynak.

*

És nem, nem fogom ide írni, mit jelent az a szó, hogy "kodifikáció".

És azt se írom ide, hogy mi az a hatástanulmány.

Mária 2012.04.14. 13:06:14

@Borogy:

Ezt most megyek és kiposztolom :)

Szigorúan forrásmegjelöléssel :)

Kalmár 2012.04.14. 15:09:44

@Borogy: Talán nem ekkora hülyék ott, mint te.

Magyarország Köztársasági Elnöke.
Nem a Magyar Köztársaság Elnöke.
Nem bonyolult.
Az államformánk köztársaság.

Az Alaptörvényről.
A Magyar értelmező kéziszótár (1985-ös ) abban az alábbi definíciók szerepelnek a kérdéses tárgykörben:
Alaptörvény: „Az állam politikai, társadalmi és gazdasági rendjét s az állampolgári jogokat és kötelességeket meghatározó t.”
Alkotmány: „Vmely állam alaptörvénye(inek összessége).”
Ennek fényében az alaptörvény vagy azonos az alkotmánnyal, vagy pedig annak részét képezi. Mivel azonban az „alaptörvény” a meghatározás szerint önmagában is eléggé átfogó értelmű, az utóbbi értelmezés inkább elméletinek tűnik, így azt mondhatjuk, hogy azonosak.

Az, hogy te nem érted és a gyatra ismereteidet rávetíted Obamára, külön szánalmas.

Kalmár 2012.04.14. 15:12:20

@Dr. Furia: Ha egyszer lecsak egy közmunkás, majd megkérdezem tőle, hogy az mi....

Kalmár 2012.04.14. 15:17:45

@Mária: Ha a költségvetésben leírt terveken felül bejött 60 milliárd neked nem egzakt tény akkor te vagy az ostoba.
Ha minden időközi választás eredménye nem egzakt tény akkor liba vagy.
Ha minden közvélemény kutató közzétett ereménye nem egzakt tény akkor te csak a párszlogeneket érted.
Ilyen ostoba párt libákat, csak bottal szokás terelgetni. De hozzád még úgy sincs kedvem.
Bukot madár. Hiába gágogsz, kukában végzitek.

jet set 2012.04.14. 18:47:25

@Dr. Furia: Szerinted, ha lecsökkentenék az ÁFÁ-t 0%-ra, akkor annak hány %-át nyelnék le a kereskedők?
süti beállítások módosítása