Újfeudalizmus szültetik

2012.05.23. 16:15

Vitatkoznom kell Jávor Bence legutóbbi blog bejegyzésével. Szerintem nem putyinizálódik hazánk, hanem egyszerűen száz évet visszarepül az időben. Nem keleti minták, hanem avítt példák állnak a narancsuralmi rendszer előtt. Újfeudalizmus született, álszent keresztény mázzal és némi kádárista bukéval. Mikszáth ma is leírhatná ugyanazt a tárcáiban, amit száz éve, már ha nem tumblrezne.

A politikai rendszer domináns pártjának az adminisztratív eszközökkel való bebetonozása, szerintem is nettó beszariság a Fidesz részéről. A szavazók előregisztrációja a Kubatov listák korában ugyanolyan, mint a nyílt választások voltak a földesurak részvételével. A helyi uraságok is úgy viselkednek Döbrögiként, mintha élet-halál urai lennének a vármegyében. A politikai osztály pedig jó dzsentri módjára a saját fenntartásával van elfoglalva a közügyek helyett.

Az állami húsosfazékhoz való hozzáférés az atyafiság és az uram-bátyám kapcsolatokon keresztül megy ismét. Csak már nem a távoli rokoni fokokon, hanem régi kollégiumi szobabeosztáson, és focicsapat összeállításon múlik a milliárdos közgépbeszerzések sorsa. Még véletlenül sem az számít mit tettél le az asztalra, hanem az, hogy kit ismersz a narancsos piramisból. A közös földeket az új arisztokrácia kapja, és zsellérként dolgozhatnak rajta a közmunkások. Az egyházak folyamatosan veszik át az iskolákat. A szabad kultúra leépül. Most erre jön pluszban a Horthy retro.

 A sikertelenség vagy az ötlettelenség viszi a Fideszt oda, hogy száz évvel visszarepíti az országot a történelemben? Nem lehetne végre 21. századi európai Magyarországban gondolkodni?  

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr414541365

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit lehet tenni? 2012.05.24. 21:31:06

A több éve dúló görögországi forradalom a képviseleti rendszerben is megjelent. A legrosszabbkor. Az ottani oligarchák, akik nem keveset arattak a Törökországgal szembeni fegyverkezési versenyből, helytartóikat nem tudták kormányzás közelébe tornászni....

Trackback: Harrach Péter eltüntetné a föld színéről az "istentelen" várost 2012.05.24. 10:24:11

Harrach Péter a KDNP parlamenti frakciójának elnöke sajtóközleményben fordult az ország lakosságához, akiktől azt kéri, hogy a címerében a Sátánt is megjelenítő várostól forduljon el minden hívő magyar, mivel annak elvetemültsége és Istennel való szemb...

Trackback: Szecesszió 2012.05.24. 06:40:59

Ahol a beleszólás lehetősége megszűnik, szükségszerűen közös értékeink ellen, szűk lobbicsoportok (a családtagok és a haverok) érdekeiben folyik a kormányzás és a társadalmi intézmények működtetése. Ahol a mégoly áttételes képviseleti rendszeren keresz...

Trackback: Feudális alkotmány 2012.05.24. 06:22:50

Werbőczy Istvánnak az ő Tripartituma volt a legutóbbi efféle, az adott közállapotokat közjogilag is konzerváló, hosszú távú normaszöveg, amit most ránk eresztett a kétharmad. Akkor a Dózsa-féle „parasztháború” tanulságainak figyelmen kívül ...

Trackback: Újfeudalizmus szültetik 2012.05.23. 21:36:02

Mikszáth ma is leírhatná ugyanazt a tárcáiban, amit száz éve, már ha nem tumblrezne.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása