Miért érdemes túl hosszú politikai írásokat olvasni és írni? Csak.

Örülök, hogy langerarmin és ka-steve írásai rávilágítanak, hogy miként lehet közös elvi alapról induló, de különböző politikai cselekvések után is színvonalas dialógust folytatni pozitív kicsengéssel. Nem a szellemi restség, hanem a feldolgozhatóság érdekében én csak fele olyan hosszú formátumú írásra törekedtem. Nem mintha bármilyen tévképzetem is volna arról, hogy egy kicsinyke, médiafelületben felülreprezentált szubkultúrán belüli viták érdemi hatással volnának az ország közvéleményére, de valami nagyon hiányzott a felsorakoztatott érvek közül. 

A valódi morális szakadék nem az összefogás- és függetlenségpártiak között van, hanem azok között, akik elismerik a lelkiismereti alapon hozott, eltérő döntések létjogosultságát, és azok között, akik nem.

(Steve)

Jómagam is azonos oldalán álldogálok a szakadéknak. Még akkor is, ha tudom, hogy egy valag egyéni érdek és belső csoportkohéziós nyomás játszott szerepet a döntésben, és nem csupán az elvi kérdések. Akkor is, ha a vita tetőpontján én is karakánabbul fogalmaztam a kelleténél. Évtizedes barátságokat ápolok fideszes és mszp-s cimboráimmal is. A különböző politikai nézeteinkből fakadó, az alapkérdésekig leásó vitáink, nemhogy gyengítették volna, de erősítették a köztünk lévő emberi szálakat.

Mindkét elemzésből hiányzott az az elem, ami a kérdéskör megoldásának a kulcsa lehet. A nép. Az állampolgárok. A választók. A társadalom. A zemberek. A bérből és fizetésből élők. Az adófizetők. Szóval akik által ,és akikért folyik elméletileg a politika nevű játék. Óva intem magunkat attól, hogy mi is újra játsszunk értelmiségi szintű vitákat, miközben a saját érdekeinkre és elveinkre hivatkozunk, de kihagyjuk belőle a főszereplőket. Különben forradalom esetén együtt fogunk lógni a lámpavason az összes régi gengszterrel.

"A néppel tűzön-vízen át"

(Petőfi: A XIX. század költői)

Az állításom továbbra is az, hogy nem lehet érdemi társadalmi változásokat (Korszakváltás!!444!!!2014!) elitpaktumokkal végrehajtani, mert hiányzik hozzá az a társadalmi katarzis, ami meggátolná azt, hogy az oligarchák ismét elrabolják az államot. Lehet bármilyen színezetű kormány, ha a magyar állampolgárok 85%-a követő mentalitású, akkor azt a kormány ki fogja használni. A népbutítás tömegmanipulációs eszközeivel (felszíni gyűlöletkeltés) fedik el azt, hogy az őket finanszírozó gazdasági köröknek játsszák ki az adófizetői pénzeket. Az adóelvonás növekedése a jóléti államleépülésével együtt, csak úgy mehetett végbe, hogy az elit magánvagyonná varázsolt számos közjavat. A gazdasági szereplők által irányított politikai elit önérdekkövetővé vált és orránál fogva vezeti a népet. A szellemi kiszolgálóudvar pedig belecsontosodott az évtizedes lövészárok háborúba, és minden bal-jobb csatározással ellentétes narratívát (jogosan) a saját legitimációs kihívásának vél.  

Igazi változás csak alulról jöhet, hiszen a politikába került legjobb szándékú embereknek is át kell venniük az elit működési módját, a kölcsönös gyűlöletkeltés logikáját a saját pozíciójuk érdekében, és a szürke/fekete pénzeket a szervezetük fenntartása érdekében. Nem lehet tiszta lapot hirdetni jó lelkiismerettel akkor, amikor hamiskártyások vannak az ember csapatában. Ilyen asztalnál kibicelni pedig a legrosszabb lehetőség, még ha a könnyű nyeremény csábítása vonzó is.

Azt is szeretném látni, hogyan épül

demokrácia demokraták nélkül.

(Faludy: Útban hazafelé)

Ha nem elitpaktumokban, hanem néppel kötött szövetségben gondolkodunk, akkor sokkal nehezebb a feladat, hiszen a demokratikus rendszer működtetéséhez szükséges állampolgári attitűdöt az elmúlt két évtizedben, inkább sorvasztotta, mint fejlesztette az elit. Az orbitális orbáni demokrácia-rombolás a jogállamban nem mehetett volna végbe, ha a nép nem hagyta volna magát. Demokrácia nem a jogszabályokban, hanem a szívekben van. Nem elég a törvényeket megváltoztatni, ha eltakarodik az elit mindkét fele a fenébe, hanem a megvezetett népet kell felvértezni a saját érdekének artikulálásának képességével és a megszólalás bátorságával. Meg kell nyitni azokat a csatornákat, ahol az állampolgárok véleményét és érdekeit a felszínre hozzuk. Bevisszük a hangjukat a Parlamentbe, népszavazásokat harcolunk ki, közösségeket építünk, különböző ügyeket hozunk össze egy ernyő alá, hogy megteremtődjön a szolidaritás.

A szükséges rossz elmélete a legkártékonyabb erkölcseinkre. Úgy belemenni egy küzdelembe a jóért, hogy az ember már a saját tetteibe belekalkulálja a rosszat, úgy kiállni az igazságért, hogy már eleve belenyugszunk az igazságtalanságba, a megalkuvásnak ez a szentesítése lehet, hogy politikai erény, de fölötte erkölcstelen.

(Fejtő Ferenc: Érzelmes utazás)

Az érdemi törésvonal véleményem szerint inkább ott van közöttünk, hogy aufklerista hozzáállással népnevelőként lépünk-e fel az állampolgárral szemben azzal az ígérettel, hogy az elit képes megoldani az ő problémáit; vagy megpróbáljuk megérteni az ő álláspontját, és abból kiindulva elvezetni arrafelé, amerre mi tartanánk üdvözítőnek. 

 Lehet, hogy egy jó ideig még arról fognak szólni a választások, hogy van-e remény a kölcsönös gyűlöletkeltésen alapuló elit cicaharcon kívül bármilyen másik útra. De ha úgy állunk hozzá a választásokhoz, hogy az elit bármelyik oldalát a részvételünkkel legitimáljuk, azzal a nép elit általi kizsákmányolását támogatjuk. Függetlenül attól, hogy a kétfejű sárkány melyik feje okádja éppen a kénköves tüzet, nem ülhetünk fel a másik fejére harcolni, hiszen azzal éppen a sárkány által erőltetett logikáját erősítjük tovább.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr235400431

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.07.15. 11:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.