Amint az LMP-s amazonok kicsit meghúzgálták az oroszlán bajszát a földörvény zárószavazásakor, rögtön lekerült a Tisztelt Ház napirendjéről az LMP frakcióalakítását lehetővé tevő javaslat. Komolyan azt gondolják, hogy fegyelmezési eszközként élhet a Fidesz a nép képviseleti jogával? Majd nem szólalunk fel a vállalhatatlan ügyeknél, csak azért, mert lehetővé tették a frakciónk újraalapítását? Az én számat biztos nem lehet befogni azzal, hogy frakcióban ülhetek a függetlenek helyett. Sőt, ha frakciónk lesz, még hangosabban állhatunk ki a rendszer ellen.

hoho (1).jpg

Nem az LMP-nek jár a frakció, hanem azoknak, akik joggal várják el, hogy az oligarchapártokon kívül legyen egy józan hang a Parlamentben. Irtózom a személyre szabott jogalkotástól, így azt sem bírom, ha rám, vagy a közösségemre szabnak külön törvényt. Véleményem szerint minden pártnak jár a parlamenti képviselet, amelyet az állampolgárok arra érdemesnek tartottak a választásokon. Ezt a véleményemet akkor fenntartom, ha éppen az aktuális érdekeim, majd mást fognak mutatni.

De ez a közjáték nem az LMP-ről vagy a Fideszről szól. Ez az úrhatnám lépés annak a folyamatnak a szerves következménye, ahol a politikai elit teljesen elszakadt az néptől. A hatalmi pozícióban lévő elit nem döntheti el, hogy ki képviselheti az állampolgári érdeket, ezt csak az állampolgárok dönthetik el. Amíg a politikai elit saját, és az őt finanszírozó Tudjukkik érdekét mindig előrébb helyezi a közérdeknél, addig csak alulról jöhet változás. Lehet a legtisztességesebb embereket is beküldeni az oroszlánbarlangba, de ha tömegek nem mennek utánuk, addig csak arról lehet a bent lévő keveseknek beszámolni, hogy oroszlánszag van odabent.

 

süti beállítások módosítása