A tegnapi családjogi törvény vitájában nyilvánvalóvá vált, hogy a kormánypárti álszent mamelukok nem értik a 21. századot. Nem értik, hogy miként élhet együtt szeretetben emberek közössége családban a nélkül, hogy házasság szentsége kötné össze őket. A legbornírtabb a nők és gyerekek fideszes családi szerepfelfogása. A nő helye a konyhában, még véletlenül sem a munkában, a gyerek helye a szobafogságban, még véletlenül sem közösségben van.

A Fideszben úgy állnak hozzá a fiatalokhoz, mintha papneveldében élne az egész ország. Az egész napos iskolában nádpálcás Hoffmann Rózsák verik bele a narancsos tananyagot a fejekbe, majd délután esténként szülői őrizetben lehet majd az utcán tartózkodni. A köznevelési törvényt most megfejelik a fiatal karanténnal. Még véletlenül se nőjenek fel önálló döntésre képes, saját tapasztalatokkal bíró, közösségben tevékeny fiatalemberek. Azokkal csak a baja van egy autoriter kormányzatnak.

Az LMP tiltakozik a terézvárosi önkormányzat Tűzraktérrel szemben tisztességtelen, azonnali kiköltözést sürgető eljárása miatt. Bebizonyosodott, hogy az önkormányzatot jobban érdekli saját bevételei azonnali növelése, mint a fillérekből fenntartott sokszínű kulturális miliő. Az LMP felszólítja a terézvárosi önkormányzatot, hogy vegye figyelembe a több ezer tiltakozó és a civil szervezetek szavát, és a holnapi testületi ülésén vonja vissza a kilakoltatási határozatot.

 


Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr!

A West-Balkán tragédia ürügyén beterjesztett rendelettervezet a túlszabályozáson kívül nem mutat alternatívákat a jogos ifjúsági igények kiszolgálására.

Négy év óta kell egy hely!

2010.09.29. 13:33

   Az évek óta üresen pangó kecskeméti Városi Mozi előtt tartott sajtótájékoztatót a kecskeméti LMP kedd délután. A helyszínválasztással azt üzenték, hogy a fiatalok évek óta birtokba vennék az épületet, de az önkormányzat nem tesz előrelépéseket az ügyben. Annak ellenére, hogy négy éve a polgármester fő kampányeleme pont egy ifjúsági közösségi tér létrehozása volt.

   Turcsán Szabolcs ifjúsági szakértő, az LMP önkormányzati képviselőjelöltje szerint a két legnagyobb probléma a fiatalok elvándorlása és a fiatalság közügyektől való elfordulása. Közösségteremtéssel, kulturális közösségi terekkel és pályakép felrajzolással illetve a pályakezdők támogatásával lehet helyben tartani a fiatalokat. A részvételi költségvetés rendszerével a közügyekbe érdemi beleszólása lehet az ifjúságnak, így az érdeklődésüket is újra fel lehetne kelteni a közélet iránt.

   Kriskó Dávid civil menedzser, az LMP önkormányzati képviselőjelöltje elmondta, hogy a város jövője attól függ, hogy mennyire képes megtartani a jól képzett és tehetséges fiataljait. Fontos, hogy az ifjúsági referens a városban ne csak egy névleges titulus, hanem egy tapasztalt szervező legyen, aki képes koordinálni az ifjúsági programokat. Jelenleg sajnos Kecskemét esélymegvonó és nem esélyteremtő ifjúságpolitikát alkalmaz. A jelenlegi intézményrendszer figyelmen kívül hagyja a 14-30 éves korosztály igényeit.

Ezért is kell egy hely!

süti beállítások módosítása