Kitelepülések sikeresek

2010.02.16. 15:39

Dél körül érdemes kitelepülni a városok közepére. Nyíltabbak az meberek, habár rohannak. Utol lehet érni sok emebrt és láthatóvá lehet tenni az LMP-t. Érdemes, ha van két-három ember kitelepülni. Ebédszünetben úgy sincsennek otthon az emberek. Óránként 5-6 ígéret és egy két ajánlószelvény garantált!

Hajrá!

 

 

Új LMP kampányvideó

2010.02.16. 00:57

Kicsit amatőr, de nagyon miénk :)

Köszönöm az eddigi segítségedet az ajánlószelvény gyűjtésben. A két körzetben Kecskeméten már több mint 300 cédulát gyűjtöttünk össze, ez a szükséges szám ötöde. A munka java része még hátra van, és a helyzet egyre inkább biztatóbb. Három egyszerű lépést kell megtenni a sikerhez. Mindez fél órában. Garantált a siker, kipróbált módszer.

1) Keresd fel 30 ismerősödet telefonon, hogy adják oda az LMP-nek az ajánlószelvényüket, hátha nem adták még oda, vagy nem dobták ki.- Ne állj meg addig, amíg nem ígértek oda összesen 15 ajánlószelvényt!
2) Irányítsd őket az egyik gyűjtőpontunkra: http://vagogabor.blog.hu/2010/02/15/kecskemeti_gyujtohelyek
3) Köszönd meg, hogy segített reményt adni az LMP-nek és az országnak.

Ha nem elégedsz meg ennyivel és többet tennél a változásért, akkor tarts velünk a hét bármely napján:

A héten minden nap kitelepülünk a főtéren, általában kora délután. Ide szükség volna kettő emberre. Egy már van állandóra, de elkél a segítség. Természetesen mindennap kopogtatunk is. Bármikor ha ráérsz, szólj előtte, hogy tudjunk számolni veled!

Köszönjük, és gyűjts még aktivistákat, hogy könnyebb legyen mindannyiunk dolga.

 Bármilyen ötleted van a kampánnyal kapcsolatban, küld el a kecskemet@lehetmas.hu címre!

Kecskeméti gyűjtőhelyek

2010.02.15. 23:45

Az alábbi linken elérheted, hogy hol adhatod le az ajánló szelvényedet, ha szeretnél látni a szavazólapon.

Központban:

TEKA (Tudomány és Technika Háza Kávézója)

Garázs kávézó (ex-Kert kávézó)

Lungvin computers

Széchenyiváros: Negroni Presszó

Szeleifalu: Mérleg utcában egy szimpatizánsunk háza.

No meg a lakásunk a város északi szélén.

 

Mindenki valakinek a valakije

2010.02.11. 10:57

A hideg (szó szerint) megkeresések, nagyon lassan tejelnek. Ezért sokkal eredményesebb, ha mindenki felpörgeti a saját telefonkönyvét, wiw-es, facebook-os hálózatát, és megkéri az ismerőseit, hogy tegyék félre a kopogtatócédulát az LMP-nek! Egy telefon hamarabb hoz eredményt, mint 10 kopogtatás.

Segítsetek ebben, mobilizáljátok a kapcsolati hálótokat!

 

Harmadik nap

2010.02.10. 23:13

Tegnap nem írtam, mert a padlón voltam. Körbe jártam a környékünket és semmi, csak ígéretek. A szomszédokat igaz még nem kérdeztem meg. Hiába, senki sem próféta a saját hazájában!

Ma is délelőtt szervezés, szakpolitikai ügyek. 11 kor álltam neki egyedül a központban lévő nagy 8 emeletes szalagháznak. Négy emeletet végig menetem, kb 120 lakás, és semmi. Találkoztam az Antifsiszta Párt tagjaival. Habár politológus vagyok, most találkoztam ilyennel először, januárban alakultak. Lám a Jobbik hatása, mire nem képes..

Eléggé amotivált voltam a sikertelenség ennyi után, amikor ebédeletm egyet anyukámmal. Ő leleket öntött belém, és azt mondta, hogy váltsak taktikát. Telefonálgassak az ismerőseimnek. Ő így szedett össze 20 kc-t ma a volt munkatársaitól. Elmentünk apukám barátjához, aki ékszerész. Aki megígérte, hogy hozza a baráti társaságból. Majd délután wiwes üzeneteket küldözgettem. A bulit szerveztem.

5-kor áltunk neki a 10-es paneleknek hárman. Elején nem annyira adta, de aztán csak beindult. Találkoztam a "Juhar utcai gumiszoba" botrány kirobbantójával is. Tökös ügyvéd figura, családja ide adta. Meggyőztesm őt is Pesten majd támogat minket. Kedvencem az fickó volt aki teljesen kiábrándult volt, jövő héten emigrál, amúgy meg max a Jobbik, még fegyvert is fogna velük. Negyed óra győzködés után mondta:

-Hol írjam alá?

-Hát az ajánlószelvényén! :) Fehér boríték, most vitték ki a bejelentett lakcímére.

-Jaa, az nekem Lajosmizsén van...

+21 lett a vége, de már fél 8kor abba kellett hagynunk, mert beláttuk, hogy késő van.

Holnap délelőtt telefonálok és wiwezek.

Szerencsére beindult a kecsói google banner kampányunk is.

Hajrá, meglesz ez!

 

 

 

Kecskemétiek! Aki csak él és mozog, és szeretne tenni a demokráciért és az LMPért, az jöjjön el holnap kopogtatni a Széchenyivárosba! 5-8 óra közt van a tökéletes időszak. Sok kéz gyorsan dolgozik. Ha csak egy órácskád is van, akkor is hozzátetted már a magadét! Hívjatok: +36304337407

Az első nap

2010.02.09. 01:12

15 ajánlószelvény kézben. Az első ajánlószelvénygyűjtő nap krónikája. Kiskunhalasi merítés a város ifjúságából és felmérés a helyiek állapotáról. Kopogtató gyorstalpaló. Kalandok és kudarcok a paneldzsungelben. Merész tervek holnapra. Este felcsillanó remény.


Reggel félhatkor keltem a babámmal:) Majd vonattal le Kiskunhalasra 9. évfolyamos szakközepesekkel kérdőíveztetni . A diákok már ismernek két héttel ezelőttről. Felük örül, másik meg annak, hogy elmarad az óra. Szorgosan töltik ki önértékelést. Én meg tanárbácsisat játszom. A 13 oldalból egyet kérdést általában megnézek. Menyire tudnának egy országban/utcában/padban/ágyban élni magyarokkal, cigányokkal/romákkal, és kartvéliekkel (ismeretlen népcsoport).A cigány éppen éppen csak megelőzte a csekély 10%-os kartvéli elfogadtottságot. Pesten legalább a külvárosi gyerekek segítenének a kartvélieknek, ha az bajba kerülne az utcán. Ez elég sötét jövőt fest. Talán a drámapedagógia segíthet a helyzeten, mert drámásoknál egy fokkal jobb az arány.

Dél. Találkozom Wágner Szabival. Sajtáj elmarad, későn szóltunk a sajtónak. Sebaj. Magabiztos a srác. Hat ember gyűjt neki. Meglesz a hét végére a 750. Körtelefon, felmérni az erőket a dél-alföldön. Két szomszédos EVK segítségre szorul, Kunszentmiklós kicsi és Tiszakécske nagy erőbefeketetést igényelne.

Visszavelé vonatút kispirossal. Télen puszta igazán csak a puszta.

 Visszérve, noymtatás egy internet kávézóban. Szórólapokért fel a TEKÁba. Szórólapon fél fejem levágva, arcom összefotosoppolva. 15.000 példányban. Zsír.

3-kor két aktivisát vérteztem fel minden mankóval a központi üzenetek alapján. De a srácok leváltak, mert holnap magyar fakt. De holnap 1-től bevethetőek suli után.

Buszközponntban tökölés, mire mindenki összgyűlik. Neki a paneldzsungelnek, mert volt egy tipp, hogy a Garzonban megkapta valaki nagymamája.Ki busszal.

Ketté osztódunk. Többiek lentről, én föntről megyünk. Garzonban lezár folyosók. Befordult arcok. Rengeteg nyugdíjas, aki már odaígérte Viktornak, vagy az MSZP-nek. Alig hallottak az LMP-ről. Sokan gondolkodási időt kérnek. Adok nekik, holnap visszajövünk. Valaki csak egy órát kért.

Erősen szugeráltam a kc-ra és ott termett a szemem előtt az első: borítékban ki tűzve egy bezárt ajtóra. Nézem másodpercekig, majd csöngetek, a szomszédokba is, semmi. Már indulok, amikor a liftből kiszáll egy tiptop párocska, ölbe pudli. Elindulnak a KC felé. Felcsillan a szemem, utánuk megyek. Lány furcsálva nézi a borítékot, kérdően néz a pasijára, miez? Oda megyek.

-Szeretném elkérni azt az ajánlószelvényt a kezedből.

-Miért is ne? Mit kell csinálnom?

- Kitölteni, és aláírni. :)

-Kinek kéred?

-Lehet más a politika!

- Vigyed. :)

Vissza mentem az ígéretet beváltani a házi kozmetikába, és kaptam 2 kc-t, is egy ígéretet címmel. A Garzon sötét lezárt folyosói kicsit kiábrándítóak. Feladjuk. Harmadával csökken a brigád, foci van. Elindulunk a megadott címre a tizesekhez. Sehol nem kapták meg. Másik tizes sor: Semmi. 4 emeletesek semmi. Eközben félig lefagytunk.

Volt egy füles délelőtt, hogy a Hollandfaluba, a Széchenyi mögötti kiskertvárosba már kijöttek a KC-k. Buszra fel. Buszról le. Bélus, volt osztálytársam öccse épp felszál. Kijöttek már az ajánlószelvények, szülei otthon is vannak. Remek. Szülők nem jönnek ki csöngetésre, vagy rossz a csengő. Mellettük bio bolt, épp jönnek ki a házból. Sietne edzésre.

Neki a kis utcáknak. Középkorú figura: Melyik cégnek gyűjtenek?

LMP.

Ő nem foglalkozik politikával, de a lányai.. be kiált. Nah lányok, ki szavazott az LMP-re? Lányok félősek, nem jönnek elő. De holnap a figura kocsmájába benézhetünk napközben, ott lesznek a KC-k. ;)

Becsöngetünk random égő villanyra, a legtöbben nem jönnek kia  kapuhoz. És már elígérte, ő nem foglalkozik ilyesmivel. Egyszercsak egy ismerős arc. volt munkatárs. Sziaszia.

-Ő a Király Józsinak (MSZP) adja. 

-Király a másik körzetben indul.-vágom rá kedvesen.

-És te kinek gyűjtesz?

- Magamnak! -mondom hetykén.

- Na, gyere beljebb! Neked adok!

Számom felírja, hétvégén a férjéjért is jöhetünk.

 

Háromnegyedig szétfagyva. Kertvárosi sorházak. Középkorú hölgy.

-Ajánlószelvényeket gyűjtünk. Segítene nekünk?

-Segíteni? Persze. Épp itt érkezik a kocsival férjem is.

-Hallottak az LMP-ről és örülnek, hogy nem kell nagy pártokra szavazni.

Kishölgy is lejön. +3

Addig Dudu is:+2 a szomszédban.

A szomszédban középkorú hölgy kint cigizik, hallotta az előző párbeszédet. Egyből a kapuhoz jön. Elkéri a szórólapot, jöjjünk vissza holnap, addig megbeszéli a férjével.

Következő házsor: Idősebb törzsszurkoló kosármeccsről, ismeri apámat. Nekem odaadja, felesége még gondolkodik, holnap jöjjünk vissza. Következő ajtó. Ismerem valahonnan ezt a nevet. Középkorú figura jön elő. Odaadja persze. Bevisz az ezermester műhelybe. Ott tölti ki a család által már alírt kc-kat. Közben kiderült, hogy azért kell a nagy műhely, mert a fia karosszéri lakatos. Így beugrott, hogy kosaras srác, azért volt ismerős a név. Mire harmadszorra leírja a nevem, ő is rájön, hogy tíz évig együtt dolgozott  a szüleimmel a Helvécia Állami Gazdaságban. :) +4

Ismerős utcák, volt osztálytárs, srác fürdik. Anyukájának mondom, hogy majd megbeszélem vele. Másik apuka odaadja, de csak holnap. Szomszéd házakban, is holnapot ígérnek. Közben Dudu is +1, várjunk 5 percet és +1. Cigi. Oda jön egy kutyus simogatjuk, elindul, utána. Kapar egy háznál. Oda megyek én is, becsöngetek. Semmi. Elindulok vissza. Kinyílik az ajtó MILF szaros pelánkával, gyosan vissza. Kicsit megijedt. De szórólapért, holnapi döntés ígért, úgyis vissza kell jönnünk.

Teljesen lefagyva. Zárás.

Duthvillage állecuzamen kézben:12. Holnap este visszajövünk.

8 óra. Vissza a Kristály Presszóban lélekmelegítő: tea, jéger. Dávidnak tea nem esett ilyen jól, mint most. Festett szőke 50-es pultos hölgy levágja, hogy ajánlószelvény gyűjtőben vagyunk.  Őt nem érdekli a politika, mert a politikusok csak vitatkoznak, és nem csinálnak semmit. Neki volt rendes szellemi foglalkozása a rendszerváltás előtt, de megszűnt a gyár. Mostmár minden munkát elvállal. Szórólapot nézegeti. Tetszik neki ez a zöld szín, a konyháját is ilyen színűre szeretené, már vett is zöld poharakat. Leírná a gondolatait erről a politikáról. Mondom küldje el emailban, és felteszem a balogomra. Teljesen értetlenül néz. Fizetünk. Be a városba 14-essel.

 Norbi az Otthonban a barátjával, akivel nyomták a Műkertvárost. Kicsit lecsúszott az a környék, gyermekkorom színtere. Az oreg szoci 4 lakásos társas házak nem tejeltek, 3 utcában összvissz 6. Hamar feladták. Sör mellett, a holnapi utat tervezzük. Telefonálgatunk, hova ment ki a KC, hova nem?

Átmenetem Garázsba, régen látott jóbarátokkal szidtuk a rendszert. Majd el pókerezni. Nem szálltam be cashezni, mert minden pénzt kampányra kell tolni. Inkább a napközben felgyűlt email mennyiséget dolgoztam le. Dávid nyer pókerben, lesz pénz taxira.

Kanyarnál kiszállunk és árgus szemekkel vizslatjuk a hazai terepet. Vacsi köz. '86es építésű kertvárosi sorházak. Ott állnak vigyázba tömött sorokban a ropogós ajánlószelvények. Holnap aratás.

Nyugodtan alszom, habár a 98%-a melónak hátra van. Mert tudom, hogy ennek a tizenötnek a tízszerese már biztos kezekben pihen.

 

 

 

 

Inspiráció a kopogtatáshoz

2010.02.08. 08:24

Kopogni fogok az ajtódon: Nem állíthatsz meg:

Hétfőn indulnak a postások az ajánlószelvényekkel.
Nekünk a nyomukban kell járnunk. Ezen a két heten múlik az LMP sikere, hogy össze szedjük-e e szükséges számú ajánlószelvényt.

Vasárnap este 6 órától az Otthon Kávézó, hátsó Teázó részében tartandó beszélgetésen ezekre a kérdésekre mind választ adunk:

Mit írassunk rá az ajánlószelvényre?
Hova, s mikor menjünk?
Hogyan kell elkérni az ajánlószelvényt?
Hova érdemes és hova nem érdemes menni?
Mennyi ideig beszélgessünk?
Mit mondjunk az LMPről?

Akinek kedve van az találkozhat a két kecskeméti jelölttel vasárnap reggel 8-11-ig a városi piacon is.
11 órától sajtótájékoztatón bemutatják a jelöltek az LMP vidékfejlesztésről szóló 12 pontját.

A következő hetekben fog eldőlni az, hogy lesz-e Magyarországon demokratikus alternatívája a következő kormánynak.
Ahhoz, hogy több ezer embernek az elmúlt két évben az LMP-be, és általa Magyarország jobbá tételébe, fektetett energiája megtérüljön, most rád is szükség van. Jó okunk van feltételezni, hogy a kampányban felpörgött ismertségünkkel, megugorjuk az 5%-os parlamenti küszö
 
Ha bármilyen kicsit is előre tudsz lendíteni a szekeren, már részese lehetsz az LMP sikerének.
 
A legfontosabb kihívás az ajánlószelvények összegyűjtése. 
Kérd el családtagjaid, barátaid, ismerőseid vagy a szomszédaid kopogtató céduláját!
Kérd meg őket, hogy regisztráljanak: http://lehetmas.hu/176
 
Ha van egy kis szabadidőd, akkor nagyon sokat tehetnél az 5% eléréséhez.
Az első tíz napon körbe fogjuk járni Kecskemétet, és minden városrészben fogunk kopogtatni.
Összesen 400 munkaórára van szükség, hogy összegyűjtsük a szükséges 750-750 ajánlószelvényt.
Jelenleg 6 ember jelezte, hogy kb. 200 munkaórát tudna beletenni a közös munkába.
Ha már van egy szabad délutánod, és körbe tudod járni a környékbeli utcákat, akkor jelentkezz:
kecskemet@lehetmas.hu, +36303636490
 
Ha kicsit többet érsz rá, és beszállnál a környékbeli falvakat-településeket járó autókba, akkor a költségeidet is tudjuk téríteni, s egy kicsit többet is. Ha ismersz olyan embereket, akik munkanélküliek és ráérnek, akkor ne habozz nekik jelezni ezt a lehetőséget.
 
Hogy mindenhol ott legyünk, szükség van gyűjtőpontokra, ahova a szimpatizánsok vihetik az ajánlószelvényeiket leadni.
Ha megkéred a sarki boltost, vagy felajánlod a saját postaládádat, akkor nagyban megkönnyíted a munkánkat. Jelezd a kecskemet@lehetmas.hu-n , ha találtál megbízható helyet.
 
 
Ha időd nincsen, de pár ezer forinttal tudod támogatni a kecskeméti kampányt, azzal is sokat tudsz tenni a közös sikerét.
http://lehetmas.hu/tamogatom írd a megjegyzésbe, hogy Kecskemét.
Az előzetes számításaink szerint minimum ~350.000 Ft-ot fogunk elkölteni a kampányban Kecskeméten.
Jelenleg 150.000 Ft áll rendelkezésre, a minimális kampányhoz kell még 200.000 Ft, ha csak egy ezrest tudsz küldeni azzal is már 125 szórólap költségét tudod állni.
 
Ha bármilyen ötleted van, a szervezéssel kapcsolatban rendezvényekre, kisfilmekre, animációkra, azt is szivesen várjuk.
 
Csatlakozz hozzánk az iwiwen: http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=2393642
és a facebookon: http://www.facebook.com/vagogabor
 
Vágó Gábor 1. EVK képviselőjelölt (Széchenyi város, Vacsi köz, Petőfiváros, Máriaváros, Hetényegyháza)
70/433-74-07
Falusi Norbert 2. EVK képviselőjelölt (Hunyadiváros, Árpádváros, Műkertváros, Kadafalva, Rendőrfalu, Szelei falu)
70-5455589

 

süti beállítások módosítása