Egynyári költségvetés

2012.05.03. 09:52

Tegnap arra kérte a miniszterelnök a frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket. Mi lehet mögötte? Miért kell ennyire elébe menni a dolgoknak? Az unortodoxia mögött is van logika, csak az hatalmi, és nem gazdasági logika.

Emlékezhetünk, hogy született a 2012-es a költségvetés, a Költségvetési tanácsnak egy sajtpapíron adta át a sarokszámokat az NGM, majd az utolsó pillanatban változtak is az irreális a sarokszámok. Az idei büdzsé életbe lépése után két hónappal kvázi megbukott, mert annyi zárolást és új adót rendeltek el, hogy máshol már régen pótköltségvetést kellene tárgyalni. Ehhez képest a 2013-as költségvetés, már a törvényben előírtnál jóval hamarabb kerülne sorra, a nélkül, hogy a 2011-es évet lezárná a zárszámadással. Sajnos nehezen tudom azt feltételezni, hogy a költségvetési felelősség, vagy a véletlen műve lehet.

Amikor 2000-ben a Fidesz a kétéves költségvetést elfogadtatta, akkor a kisgazdák beaprítása volt a hatalmi célja. Most is valami hasonló hatalmi manőverre készülhet. Három forgatókönyvet látok, aminek persze más és más a valószínűsége. Előre hozott választások jöhetnek, vagy az IMF-fel folytatott chiken game-ben lett túsz a magyar költségvetés, vagy a kétharmad olvadhat el nyáron, vagy egy negyedik opció.

Az előrehozott választásokról már sokan lamentáltak elemzői és politikusi szinten is. Egy ősszel tartott választásokon, az új választási törvénynek hála meglenne ismét a kétharmada a Fidesznek és jönne újabb négy év. Valahogy úgy érzem, hogy Orbán számára ez a vereség valamilyen beismerése volna, még ha győztesként kerülne is ki, nehéz volna elmagyarázni, hogy miért kell a „siker” közepén új felhatalmazást adni. A kétharmad elolvadása sem valószínű opció. A költségvetés és az adótörvények java része „feles” törvény, így csak a pénzügyi stabilitási törvény (amibe az egykulcsos adó van bebetonozva) elfogadásához kell kétharmad. A saját maga által épített csapda kikerüléséhez nem hiszem, hogy fel kellene borítani a normál menetrendet.

Az IMF tárgyalásokkal való sakkozás jóval valószínűbbnek látszik. Hiszen idén is már 500 milliárd forint vesztesége származott az adófizetőknek a kamatfeláron keresztül abból, hogy sokáig rugózott a magyar kormány Simor András fizetésén a Bizottsággal. A vége az lett, hogy a vitatott ügyek mennek a Hágába. Lehet, hogy most is arra készül, hogy már a tárgyalások előtt kész helyzet elé állítja az IMF-et? Így a bevételi oldali számokba nem tud beleszólni a Valutaalap, csak a kiadás oldali megszorításokhoz tud ajánlásokat fűzni. De az is lehet, hogy valami teljesen más dolog van a háttérben.

Az LMP szerint Magyarország nem csak a válságot, hanem Orbán Viktort és a miniszterelnök betonba öntött gazdaságpolitikáját is le fogja győzni – reagált a miniszterelnök pénteken, a Sándor-palotában tett látogatása után elmondott szavaira a párt szóvivője.

Az Orbán-kormány mindent egy lapra tett és vesztett. Az egykulcsos adórendszer nem csak a középosztály jövedelmét csökkentette, hanem a költségvetést is szétrombolta. Ezt a tényt az újabb megszorításokról rendelkező törvénymódosítás indoklásában immáron Orbán Viktor jobbkeze, Matolcsy György is beismeri. Az LMP szerint a helyzet kísértetiesen hasonlít a 2006-oshoz, csak annak beismerése hiányzik, hogy az „elszámolás” nem a véletlen műve volt.

süti beállítások módosítása