Hölgyeim és Uraim!

 

n  Újabb mérföldkőhöz érkezett Magyarországon a jogállam lebontása.

o        Visszamenőleges hatályú törvénykezés

o        Alkotmánybíróság jogköreinek megnyirbálása

o        És most a magántulajdon biztonsága elleni szégyentelen támadás:

o        A Fidesz nyugdíj-államosítása: sikkasztás, zsarolással súlyosbítva

o        A 14 havi nyugdíjeinstand, majd a magánkasszákból 540 milliárd forint eltapsolása után most itt a „szabad államosítás” terve: aki nem lép át az állami rendszerbe, az elveszíti a 24 százalékos munkáltatói járulék után fizetendő állami nyugdíjjogosultságát.

o        A T. Ház által a napokban is tárgyalt költégvetési tervezetből is csak annyi rajzolódik ki, hogy majd 530 milliárd forint értékben használná fel folyó kiadások finanszírozására az egyéni megtakarításokat a Fidesz. Ez mára már egy hosszú sorba illeszkedik, melynek során a kormány trükkök százait veti be, hogy eltakarja értelmetlen költekezéseinek hatását: miközben két pénzzel vágja a pénzt a leggazdagabbakhoz suttyomban megemeli a járulékokat. Miközben költségvetési felelősségről papol, kivérezteti ennek egyik legfőbb őrét, a Költségvetési Tanácsot. Miközben a különadók átmeneti jellegéről szóltak a hírek, a büdzsétervezet apróbetűs táblázataiban már ott lapultak a különadók állandósításáról szóló számok.

o        A sor most a nyugdíjmegtakarításokkal folytatódik. A költségvetés nem tartalmaz sem egy külön alapot e megtakarítások a nagy közös kasszától elkülönített kezelésére, sem előirányzatokat a névleges egyéni számlák létrehozásának informatikai és más beruházásaira.

o        XX

n  Már a címválasztás is cinikus, ahogy a kormány egész kommunikációja a kérdés kapcsán-

o        A törvényjavaslat címe: “A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választásról”

o        Matolcsy miniszternek volt bátorsága azt nyilatkozni az egyik napilapnak, hogy “szükség van az öngondoskodás megerősítésére – mindezt mondja az az ember, aki páros lábbal rúgja szét az öngondoskodás törékeny építményét.

o        A kormánybiztos neve: „Nyugdíjmentő kormánybiztos”.

o        UGYANAKKOR ha valamitől meg kell menteni a nyugdíjakat, azok Önök, aki a felhalmozott nyugdíjmegtakarításokból a büdzsén a leggazdagabbaknak adott kedvezménnyel ütött lyukat akarja befoltozni.

o        De a cím még sok minden mást is igér: Nézzük hát milyen elemei vannak a “szabad választásnak”:

n  “SZABAD” választás

o        Pénzbehajtás – Kezdjük a pénztárakkal, és utána vizsgáljuk meg az egyéni megtakarításokra vonatkozó úgynevezett “garanciákat”

o        NEM IS MARADNAK MEG A PÉNZTÁRAK – KIVÉREZTETIK ŐKET

o        62/A. § A fedezeti tartalék javára 2009. évtől a pénztár a tagdíj, illetve tagdíjcélú támogatás legalább 95,5 százalékát, 2011. évtől 99,1 százalékát köteles jóváírni. támogatható is lenne // piaci ár

o        17. paragrafus - A módosítással megszűnik az állami (költségvetési) garancia biztosítása a pénztártag követelésére vonatkozóan.

o        ÁLLAMOSÍTANI FOGJA ígyisúgyis - - „120. § A pénztárak központi nyilvántartását a Felügyelet saját szervezetében végzi. Ha a Felügyelet az adatokból megállapítja, hogy valamely pénztárban, annak működési zavarai miatt  veszélyeztetett a szolgáltatások biztonsága, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépő  tagok követeléseinek kielégítése, vagy a pénztárak teljesítménymérésének adatai feltűnő  aránytalanságot mutatnak, vagy jogszabálysértés gyanúja merül fel, megteszi a szükséges  intézkedéseket.”

n  SEMMILYEN GARANCIA, hogy nem lopják el

o        12. § “Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg az Alap működésére és gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.” – Amit a nagy rohanásban nem tudtak kidolgozni, azt majd szépen megoldja a kormány a reflektorfénytől távol.

o        Hamar munka ritkán jó!

o        Még létre sem hozták az egyéni számlákat, de a pénzt már elveszik!

o        Alap Irányító Testülete – újabb bábtestület - - MSZP-s képviselőtársainknak is annyira megtetszett a metafora, hogy És hát valóban: nehéz lehetne másképp tekintetni   - - mint Matolcsy miniszter által rángatott marionettfigurákra. GITTEGYLET – kormányirányítás alá vonja - - - - -

o        A Testület öt tagból áll. Öt kis Matolcsy-figurából. A Testület elnökét és egy tagját az államháztartásért felelős miniszter, további egy-egy tagját a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, valamint a kormányzati

o        tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jelöli ki. A Testület tagja továbbá a  Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv vezetője. Az elnök és a  miniszterek által jelölt tag kijelölése határozatlan időre szól.

o        határozatlan időre szól.

o        Garanciális jelentőségű annak rögzítése, hogy az Alap vagyona nem vonható el és kizárólag a törvényben meghatározott célokra használható fel: 7. § Az Alap vagyonát képező eszközök értékesítéséből származó bevételt a Nyugdíjbiztosítási  Alap fejezetnek és a központi költségvetésnek a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvényben meghatározott előirányzata javára kell befizetni vagy azt az államadósság csökkentésére  kell fordítani. – HOL VAN A VALÓDI GARANCIA

n  ALKOTMÁNYOS AGGÁLYOK

o        Hol a szabad választás azoknak, akik külföldön tartózkodnak?

o        Mellesleg, nehezen hihető, hogy a kormány a pénztártag és a pénztár között fennálló jogviszonyt semmisnek tekintheti, akkor is ha egyik fél sem nyilatkozik a köztük jogerősen fennálló viszony megszüntetéséről

n  MI LESZ A GAZDASÁGI HATÁSA – KALANDOR KORMÁNY

o        A magánnyugdíj-pénztári einstanddal szemben nem csak elvi fenntartásaink vannak: részletei kidolgozatlanok és semmilyen hatástanulmány nem ismert várható következményeiről. Egyértelmű: ebben a formában a kormányon kívül nincs nyertese az einstandnak, de a kormány szándékai és megtakarítások sorsa kifürkészhetetlen. Mi lesz az emberek pénzével, tisztelt Miniszter úr?

o        Hogyan képzeli el a kormány a ma még jelentős részben részvényekben fekvő magánnyugdíjpénztári portfólió átvételét?

o        Lesznek-e egyéni számlák, és ha igen, miért nincs egy külön alap ezek fedezetére a költségvetésben? - IMPROVIZÁLTAK

o        Elképzelhető-e, hogy az eistand nyomán az állam nagybefektetővé válik számos tőzsdei cégben?

o        Amennyiben pedig nem, úgy hogyan kívánja megakadályozni az érintett vállalkozások részvényárfolyamainak összeomlását?

n  MIRE A NAGY SIETSÉG?

o        Tudjuk mire: felelőtlen pénzosztás ütötte lyukat akarják betömködni

o        A sietség következménye számos átgondolatlan rendelkezés

§  Azt a magán-nyugdíjpénztári tagot, aki a  nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv előtti nyilatkozattételben testi fogyatékossága, egyéb egészségügyi ok miatt vagy azért akadályozott, mert személyi szabadságát korlátozó büntetés vagy  intézkedés hatálya alatt áll, nyilatkozattételének lehetővé tétele érdekében – kérésére – a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv felkeresi (a továbbiakban: helyszíni nyilatkozattétel)

§  HONNAN LESZ KAPACITÁSA a nyugdíjbiztosítónak arra, hogy 45 nap alatt egyenként felkeresse valamennyi akadályoztatott állampolgárt?

§  2011. január 31. napjáig kell nyilatkoznia: § (10) bekezdés], ha nyilatkozatát 2011. január 31-éig rajta kívül álló okból nem tudta megtenni,  akkor az akadály megszűnésétől számított nyolc napon belül a nyilatkozat 24. § (10) bekezdése  szerinti módon való pótlásával egyidejűleg igazolási kérelmet terjeszthet elő.  (6a) A (6) bekezdés szerinti igazolási kérelemről a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv annak  előterjesztését követő 15 napon belül dönt. – A KORMÁNY MAJD JÓL ELDÖNTI, hogy van-e választás

n  LMP módosító javaslatokat nyújt be

n  2.1. írjuk át a címet őszintére (pl.a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, a magán-nyugdíjpénztári tagság fenntartása gazdasági ösztönzőinek felszámolásával és adminisztratív akadályainak kialakításával, valamint a tagi megtakarítások terhére a rövidtávú költségvetési bevételek maximalizálásával  [és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával] összefüggő egyes törvénymódosításokról

n  2.2. hagyjuk el az átlépők személyes megjelenésére vonatkozó szabályokat (18. § módosítása) 

n  2.3. a magánpénztárban maradt biztosítottat az állami rendszerből kirúgó szabály elhagyása (35. §, 38-40. § és a melléklet módosítása, utóbbi azért kell, hogy az özvegyi járuléknál se esen ki az ezután szerzett jogosító idő a manyup-tagoknál), illetve ezzel részben összefüggésben a munkaadói nyugdíjjárulék céladóvá alakítását kimondüó szabály elhagyása (34. § elhagyása)

n  2.6. - masreszt a nyilatkozatteteli hataridot kitolnam es engedelyeznem a felhatalmazast olyanoknak, akik tartosan kulkepviselet nelkuli orszagban dolgoznak. 

n  2.7. - a valoban szabad valasztas erdekeben megtartanam a magannyugdijpenztarak allami garanciajat (17. par.)

n  2.8. - felmerulhet, hogy szabunk egy hataridot a tozsdei cegekben meglevo uzletreszek ertekesitesere (divestiture szabaly) 

n  2.4.  átlépésnél a reálhozam megadóztatása: nem mondja ki kifejezetten a törvény, az csak kommunikáció (esetleg selmecziből kiindulva) kommunikációs hiba, hogy ebből jár a kedvezmény, a 33. § szerint ezzel szemben az összevont adóalap adójából jár. ettől még benyújtható olyan módosító, ami adómentessé teszi a felvehető összeget, az szja-törvény meg van nyitva...

n  2.5. az alap szervezetére (pl. a tisztán kormányzati jelleg megszüntetése),

n  2.10. illetve kiadásaira (pl. minden menjen államadósságcsökkentésre, az 1. pont szerinti szja is) is lehet módosítót írni elvileg, de az már a kizsarolt pénz elosztása igen, erre is mindenkeppen akartam en is - jelenleg a kozponti koltsegvetesbe (!) is lehet iranyitani a bevetelt ha az megfelel a torveny celjainak. azt meg nyilvan ok dontik el, hogy mi az - ez kommunikaciosan is hasznalhato, hogy ha nem akarnak trukozzni, akkor minek a kiskapu

n  NEM TÁMOGATJUK - Az eddig elmondottakra tekintettel az LMP nem hogy nem támogatja a törvényjavaslatot, de minden demokratikus eszközzel fel fog lépni elfogadása ellen.

n  Az LMP a nyugdíjpénztári befizetések és vagyonok ügyében a kormány kényszerítésével szemben a valódi választást támogatja. Elfogadjuk, hogy aki akar, átléphessen az állami rendszerbe, aki ugyanakkor nem ezt választaná, fizethesse járuléka negyedét továbbra is a magánnyugdíjpénztárakba. Fidesz maffia-jellegű pénzbehajtása elfogadhatatlan, ezért az LMP megígéri, hogy ha kormányra kerül az elkövetkező választások bármelyikén, akkor a magánnyugdíjpénztárakban maradóknak jóváírja az állami rendszerbe 2011-től történt befizetéseket, a munkaadói 24 százalékot.

n  Az LMP mindig kiállt egy felelősebb és átláthatóbb állami nyugdíjrendszerért, ami nagyobb garanciát jelent a tisztes öregkorra. Többször is javasoltuk az egyéni számlás rendszer kidolgozását és bevezetését. Egy hónapja benyújtottunk egy olyan törvénymódosítási javaslatot is, ami a magánnyugdíjpénztári tagok befizetéseit jóváírta volna. A költségvetési törvényjavaslathoz emellett benyújtottunk egy módosító indítványt, mely garantáltan elkülöníteni a leendő egyéni számlákra félreteendő vagyont a folyó kiadásoktól.

n  A Fidesz mindkét javaslatunkat leszavazta, ezért teljességgel hiteltelen mostani ígérete, mely az átlépőknek egyéni számlákat ígér. Az átlépők vagyonából a költségvetési törvénytervezet szerint már jövőre el kíván költeni majd’ 530 milliárd forintot, így nehezen hihető az az ígéretük, hogy a már elköltött vagyont egyszer majd jóvá is írja a megkárosítottak még létre sem hozott egyéni számláin.

n  Tekintettel ugyanakkor arra, hogy a Fidesz által megcsonkított jogállamban ez a demokratikus eszköztár meglehetősen szűkös, így számon kérhető ígéretet is teszünk: az LMP garanciát vállal rá, hogy ha bármikor kormányra kerül a következő választások valamelyikén kárpótolni fogja a magánnyugdíjpénztárakban maradókat és helyreállítja a pénztári vagyon állami garanciáját.

 

Köszönöm figyelmüket!

 

 

Tisztelt Nyitrai Zsolt államtitkár Úr!

A napokban jelent meg a hír, hogy a Kormány a nemzetközi vasúti forgalom interoperabilitásának biztosítása, a közlekedés biztonságának növelése – a vonatkozó EU nemzetközi tranzit szabványok teljesítése, a közlekedési módok arányának javítása, a hatékonyság növelése és a környezeti ártalmak csökkentése – érdekében, a GSM-R rendszer kialakításával a Kopint-Datorg Infokommunikációs Zártkörűen Működő Részvénytársaságot bízza meg. Az Európai Uniós támogatásokból 58,8 milliárd forintot szán a kormány erre a projektre.

Ezzel kapcsolatban azt kérdezném Öntől, hogy hallott-e az említett cég botrányairól, miszerint jóval piaci áron felül készítették el a kormanyszovivo.hu oldalt, és tisztában van-e az Ügyfélkapu 2 projekt visszásságaival? 

Miként gondolja Ön azt, hogy a Kopint-Datorg a tárgyban jelzettnél sokkal kisebb projekteket sem tudott botrány nélkül végig vinni, akkor hogyan lesz képes egy ilyen horderejű projekt megvalósítására? 

Van-e a Kopint-Datorg-nak tapasztalata a vasúti informatikai rendszerek kialakításában? 

A mai napon alakul meg a MÁV ügyeit vizsgáló bizottság. Meg lehetett-e volna várni azt, amíg tiszta helyzetből indulhatott volna el egy vasúti informatikai fejlesztés? A MÁV fejlesztésében az-e a legfontosabb prioritás, hogy egy botrányokkal működő cégre bízzunk rá 58,8 milliárd forintot infokommunikációs fejlesztésre?

Tisztelettel várom válaszát.

Minap Boross Péter, a NER Hóbagyoly becenévre hallgató doyenje kifejtette, hogy nem volna jó most megnyitni az ügynökaktákat. Ezzel tovább folytatja a (kommacsgyűlölőből indult) Fidesz azt a folyamatot, hogy még véletlenül se lehessen éles cezúrát húzni a szocializmus és fenn álló új rend (nevezzük azt NER-nek, Nemzeti Egységnek, vagy Orbán Viktor kalapos királyságának ízlés szerint) közt. 21 évvel ‘89 után nem zárjuk le a múltat. A jövő a múlt elhallgatott terheivel kezdődött el.

Ne felejtsük el, hogy sok országban, azonnal kiderültek a listák. Németországban az iratmegsemmisítőkből szedték ki és ragasztották össze sok év munkájával a STASI listáit és anyagait. Nálunk Antall József szájába adja azt az urbánus legenda, hogy azért nem hozták nyilvánosságra az ügynöklistákat, mert akkor elfogyott volna az első kormány többsége.

Az évek óta tartó takargatás, és politikai okokból való eseti kiszivárogtatás korának véget kell vetni! Elő kell állítani, és számon kell kérni azokat a spicliket, akik munkatársaikról, ismerőseikről, ad absurdum barátaikról jelentettek a rendszernek. A kommunizmussal való súlyos örökség felvállalásának csak két oka lehet. 

1: A NER-be is beépültek magas szintre a kommunista spiclik

2: Az új AVH nem veti el látványosan a régi ÁVH hírszerzési eszközeit

A törvénymódosítás alkotmányellenes lenne, mivel sértené a hajléktalan emberek emberi méltósághoz valamint a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogát, és ellentétes lenne a törvény előtti egyenlőség eszméjével.

Az LMP álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány a hajléktalanság problémájára nem a hajléktalan embereket otthonhoz segítő társadalompolitikai intézkedésekkel, hanem a közterekről való kitiltásukkal és rendőri erőszakkal kíván válaszolni. A hajléktalanság alapvetően társadalompolitikai és emberi jogi probléma, nem pedig rendészeti és esztétikai kérdés.

A megoldás tehát nem a hajléktalan emberek rendőri zaklatása, hanem otthonhoz juttatása. Ehhez a lakhatáshoz való jog alkotmányba foglalására és érvényre juttatására, a lakástámogatások igazságosabb elosztására, a lakásfenntartási támogatás kiterjesztésére és radikális növelésére, egy kiterjedt szociális bérlakás szektor kialakítására, és a hajléktalanellátó intézményrendszer fejlesztésére van szükség.

Hová küldik el azokat, akiknek nincs hová menniük?

Kép: Kettős Mérce blog

A miniszterelnök Kötcsén elmondott beszédében ezermilliárdos nagyságrendű költségvetési megszorításokat helyezett kilátásba. Ez beleillik a kormányváltás óta tartó gazdaságpolitikai sodródásba: először azt hallottuk, hogy lesz egykulcsos adó, a napokban viszont azt, hogy mégsem; beharangozták a zöld fejlesztési bankot, melyről kiderült, hogy mégsem jön létre, és most költségvetési élénkítés helyett költségvetési megszorításra készül a kormány.

 

A kiszámíthatatlanságot csak tetézi a kormány kalandorságot súroló tárgyalási stratégiája az ország számára pénzügyi mentőövet nyújtó nemzetközi szervezetekkel, illetve az, hogy az elmúlt félévben egy - legjobb esetben is csak vázlatos - új Széchenyi-terv kivételével semmit nem tudtunk meg a kormány hosszú távú gazdasági stratégiájáról. A kormány koncepciótlansága és kapkodása elriasztja a befektetőket és bizonytalanságot szül, aminek a levét a gyengülő forint miatt a devizahitelesek isszák meg.

 

A Lehet Más a Politika úgy véli, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben katasztrofális hatással járna egy rövid távú, jelentős mértékű megszorító csomag. Szakérői értékelések szerint a magyar gazdaság kiszáradóban van: a hitelezés visszaesett, a nem teljesítő hitelek aránya növekedett, és a beruházások is visszaestek. 

 

Ebben a helyzetben a kormánynak nem a cél nélküli kiadáscsökkentésre, hanem a gazdaságfejlesztésre, munkahelyteremtésre, a pénzügyi piacokon pedig a bizalom helyreállítására kellene összpontosítania. Hatalmas hiba lenne egy ezermilliárd forintos nagyságrendű kiadáscsökkentési program meghirdetése az egyidejű zöld költségvetési reform bevezetése nélkül.

 

Ez a fajta, fenntarthatóságot szem előtt tartó gondolkodás nem nélkülözheti az ökoadók általános felülvizsgálatát, a zöld munkahelyek teremtéshez szükséges beruházási források átcsoportosítását. Jelentősen növelni kell a közösségi közlekedés fejlesztésére, az épületek energiatakarékos átalakítására és az alternatív energiaforrások bővítésére szánt összegeket.

 

Ezek a beruházások hosszú távon pozitív szaldóval járnak, költségvetési és fenntarthatóság szempontjából is felelős döntést jelentenek.

 

A kecskeméti LMP bemutatta polgármesterjelöltjét Vágó Gábor személyében. A polgármester-jelölt elmondta, hogy új lendületet hozna Kecskemétre: megállítaná Kecskemét eladósodását, európai szintű kulturális központot hozna létre Kodály hagyományaira építkezve, a helyi kis és középvállalkozásokat egy helyi védjegyrendszerrel segítené a munkahelyteremtésben. Az állampolgárokat bevonná a helyi beruházások tervezésébe egy részvételi költségvetési rendszer keretében.

A kecskeméti választmány tagjai Falusi Norbert, és Kriskó Dávid elmondták a városi program főbb elemeit:

Tömegközlekedés

 

A város közlekedése nem bízható kizárólag egyéni közlekedésre! Létre kell hozni a város régióját felölelő közlekedési szövetséget, amelynek feladatai közé tartozik az integrált menetrendkészítés, hogy ne kelljen sokat várakozni, és az egyes városrészek közvetlenül átjárhatóak legyenek.

 

A városi és regionális közlekedés összekapcsolása! A városhoz szervesen hozzátartozó külvárosi térséget be kell vonni a város vérkeringésébe: a 10 éven belül megépítendő villamos vonalak (Széchenyi város – Mercedes gyár, Vasútállomás - Homokbánya) és vasút ill., agglomerációs buszjáratok városi közlekedésbe vonásával. Kombinált bérletrendszer kiépítése: a városi bérlettel fel lehessen szállni a Kecskemétre beérkező Volán buszokra.

 

Kerékpározás infrastruktúrájának és kultúrájának fejlesztése! A közlekedési fejlesztésekre jutó költségek fix részét kötelezően a kerékpáros közlekedés fejlesztésére kell fordítani. Szükség van egy ún. pókháló szerű kerékpárút hálózat kiépítésére. Elengedhetetlen a biciklitárolók számának bővítése.

 

Tömegközlekedők esélyegyenlősége! A babakocsis vagy nehezen járó utasok gondjain a fejlett technológiák (alacsonypadlós felszíni járművek) alkalmazásával segíthetünk.

 

A közlekedési fejlesztéseket EU-s támogatásokból széndioxid adó, dugódíj, városi teherszállítással kapcsolatos díjak és a súlyadó megemeléséből finanszírozzuk.

 

 

Gazdaságpolitika

 

Kecskemét gazdasági és üzleti központként játszott szerepe a Mercedes beruházással még inkább felerősödött. A helyi vállalkozókat kell helyzetbe hozni a gazdasági fellendülés során egy helyi védjegyrendszerrel. A részvételi költségvetés eszközével vissza kell húzni a várost a csőd széléről.

 

Kecskemét városa a csőd szélére jutott. Négy év alatt a város adóssága a tízszeresére nőtt, a kötvény kibocsátással 2 milliárd árfolyamveszteség érte a várost. Több milliárdos haszontalan luxusberuházásokba folyik az adófizetők pénze. Az LMP nem engedi, hogy a narancs-vörös mutyi csődbe vigye a várost. Ezért átlátható költségvetési politikára kényszerítjük a várost, és új stratégiát mutatunk.

 

A részvételi költségvetés rendszerével nyitunk a lakosság felé, és a város beruházásainak 10%-áról szóló döntést az emberek kezébe tesszük. A lakosság ötleteiből felépítkező, és az emberek felügyelete alatt végbe menő beruházásokkal közel hozzuk a közpénzek elköltését a kecskemétiekhez.

 

Helyi védjegy rendszert honosítunk meg. Az önkormányzat égisze alatt összegyűjtjük a helyi vállalkozókat, és egy olyan kedvezményi rendszert alakítunk ki, ami felpörgeti a helyi gazdaságot. A Mercedes betelepülésének a helyi kis és középvállalkozások legyenek a fő nyertesei!

 

A szakképzésre és a kutatás-fejlesztésre nagy hangsúlyt teszünk, hogy a gazdaságban a Kecskemétszóhoz a magas színvonalú párosuljon.

 

 

Közösség és környezet

 

   Az LMP számára az elsődleges cél az egészséges környezetben élő közösségek létrejötte. Ezért egy átfogó környezetvédelmi programmal segítjük elő a családok, az ifjúsági és idős közösségek egészségét. Közösségi teret kell nyitni a kecskemétiek számára.

  

   A kecskeméti panelházakat újra kell szigetelni, a nyílászárókat kicserélni, hogy a felújított lakások ne energiafalók, hanem energiatakarékosak legyenek. Az energiatakarékosság az élhető jövő záloga!

   Rendezett, tiszta közterekre van szükség. Az LMP azért fog küzdeni, hogy Kecskeméten – a bel-, és külvárosokban egyaránt – megkétszerezzék a kukák és szemetesek számát. Csak tiszta városban lehet tiszta közélet!

   Parkosításra és felújított játszóterekre van szükség a városban! Minél több a zöld felület, annál tisztább a levegő, annál egészségesebb környezetben nőhetnek fel a gyermekek. Az LMP nem csak beszél a városszépítésről, hanem saját kezével tesz is érte!

   A megújuló energiaforrásoké a jövő! Ezért naperőmű építését kezdeményezzük.

 

Közösségi program

 

   Tűrhetetlen, hogy 500 kisgyermeknek nem jutott óvodai férőhely, az LMP egy gyermek és ifjúság barát önkormányzat létrehozásán fog munkálkodni. Kell egy hely! Ahol a fiatalok, a családok és a nyugdíjasok tartalmasan tölthetik el szabadidejüket!

 

A nemzeti együttműködés kormánya nyilvánvalóvá tette, mit ért együttműködés alatt. Az együttműködést letudta április 11-én, amikor a szavazófülkékben megtörtént forradalom. Azóta csak olyan döntések születnek rapid módon, kihagyva a tárcaközi egyeztetést és általában bármilyen társadalmi egyeztetési folyamatot, amik leépítik a demokratikus rendszerekben szokásos, a hatalmi ágak elválasztására szolgáló, fékeket és ellensúlyokat.

Mik is a "kalapos király csomag" főbb pontjai?

- ÁSZ vezetőnek pártkatonákat jelöl ki a Fidesz, még az egyeztető bizottság felállása előtt

- Köztársasági elnök is végletekig lojális pártkatona lesz

- Az alkotmánybírók kijelöléséhez is elégséges a fideszes döntés

- A 4/5-ös döntéseket igénylő törvényhozási féket leépítik

- A médiatanács tagjait 9 évre választják fideszes többséggel

- A köztisztviselők bármikor elbocsáthatóak lesznek, érdemi indoklás nélkül

 

Churchill szavait ajánlom figyelmébe a tisztelt Fidesz vezetőknek: „Háborúban elszántság, vereségben dac, győzelemben nagylelkűség, békében jóindulat.”

Képek

2010.06.07. 11:18

Van egy szavazás a stop.hu-n.

Elég előnytelen ott a kép rólam. Rosszul van photoshoppolva.

További képek itt találhatóak.

 

 

 

 

 

 

 

Kapálás közben a kiskertben. Hóemberrel a Nehru parton.    Parlamentben figyelek.

A nemzeti együttműködés rendszerén belül a kölcsönös tisztelet kultúrájával összhangban engedjék meg, hogy idézzek a kormányprogramból.

 

„Mivel szilárdan hisszük, hogy a legjobb kormányzás csakis a

demokratikus kormányzás lehet, minden olyan kezdeményezést támogatni kell,

amely erősíti az átláthatóságot, elősegíti a hatalom ellenőrizhetőségét, és példaként szolgálhat állampolgári kapcsolatainkban.”

 

A kölcsönös tisztelet kultúrájával  összhangban engedjék meg, hogy rákérdezzek a törvényhozási gyakorlat és kormányprogram összhangjára:

-mennyiben segíti ez a módosítás az átláthatóságot?

-milyen eszközökkel segíti ez a tv. módosítás a hatalom ellenőrizhetőségét?

-milyen példát mutat állampolgári kapcsolatainkban? Halkan kérdezem: ugye nem  a sógor-koma-jóbarát példáját mutatja?

Ennek a parlamentnek a fő célja a az állampolgári bizalom visszaállítása. Az állampolgárok bizalmát a helyi hatalom megkérdőjelezhetetlenségével és működésének átláthatatlanná tételével nem lehet visszanyerni.

A jelenleg tárgyalt törvényjavaslatot, és a testületek megválasztásának nagymértékű átalakítására irányuló törvényjavaslatot együtt már egyes internetes közösségekben már Döbrögi törvénycsomagként nevezik. Nem véletlenül. A Döbrögi típusú politizálás egyik fő ismérve az átláthatatlanság, a megkérdőjelezhetetlenség. A bizalmat a kiskirályok, a Döbrögik nem tudják visszaállítani a demokráciába.

Kósa képviselőtársam a Döbrögi törvénycsomag másik elemének vitájának lezárásakor arról érvelt hosszasan, hogy a kompenzációs listát azért kell csökkenteni, mert a kompenzációs listáról bekerült emberek nincsenek rajta a szavazólapon. Annyit kérdeznék, hogy tegnapról mára ilyen logikai váltás ment-e végbe a Fidesz frakcióban, hogy mára már olyan kívülről jövő alpolgármestereket szeretnének engedélyezni, akik nem voltak rajta a szavazólapon.

Az átláthatatlanság egyik fő eleme a jelen tv. javaslatban, hogy a kijelölt alpolgármestereket nem ismerik nem látják a kampányban. Nyilvánvaló a szándék a kormányoldaltól: a helyi döbrögik nyakára ún. ejtőernyősöket lehessen dobni a központból. Ha valóban olyan szakmai kompetenciákkal, és helyi beágyazottsággal rendelkezne a kijelölt alpolgármester, akkor elindulna a választáson és megválasztanák az állampolgárok. Kérdés csupán az, hogy ezek az ejtőernyősök majd féken tartják a helyi Döbrögiket, vagy segítik kiépíteni az átláthatatlan, és megkérdőjelezhetetlen helyi hatalmat.

Kósa képviselőtársam az ejtőernyőzést butaságnak, és szocialista gyakorlatnak tartja. Személyes tapasztalataim egy fideszes irányítású városból arra engednek következtetni, hogy sok fideszes ejtőernyős érkezett a Szentkirályi utcából vidékre 2006 őszén. Voltak akik tényleg jól dolgoztak, és segítették a helyi demokráciát, részt vettek a helyi civil szervezetek életében. Ám volt olyan is, aki arrogáns módon szembe ment a helyi civilekkel, és a város hagyományaival, inkább viselkedett Döbrögiként, mint a helyi érdekek képviselőjeként.                                         

Kósa képviselőtársam azt mondta, hogy az ellenőrizhetőség alapját az ellenzék adja, szeretném emlékeztetni arra, hogy a Döbrögi törvénycsomag másik javaslatával, a képviselőtestületek egyszínűre festésével ezt az ellenőrizhetőséget csökkenti a kormányoldal nagy mértékben.

A Döbrögi tv. csomag másik fontos eleméről, a helyi képviselőtestületek egyszínűre festéséről most nem beszélnék, ám megjegyezném, hogy az a törvény módosítás adja az alapját a Döbrögik uralmának. Ez a törvényjavaslat pedig megadja a lehetőséget, hogy maradjak a Fazekas Mihály által megírt mese képeinél, az ispán kijelölésének szabad jogát adja majd a szinte korlátlan helyi hatalom kezébe.

 

 

Orbán Viktor is megtapsolt

2010.05.26. 14:33

Amikor felszólaltam a digitális bennszülött generáció nevében. Rámutattam, hogy egyszer sem szerepel az internet szó a programban, majd rákérdeztem, hogy az új kultúrpolitika nevében a Fidesz megfogja-e változtatni az ArtisJuss uralta szerzői jogi rendszert, ami az amatőr művészeket sarcolja meg és a pénzt a Mahasz listavezetőknek adja.

Döbrögik országa leszünk?

2010.05.25. 22:35

Tisztelt elnök úr, tisztelt ház, tisztelt beterjesztők!

A nemzeti együttműködés rendszerén belül a kölcsönös tisztelet kultúrájával összhangban engedjék meg, hogy idézzek a kormányprogramból.

„Az új társadalmi szerződés a megosztottság helyett együttműködést, magánérdekek érvényesítése helyett a közjó szolgálatát, közös nemzeti ügyeink erős és hatékony képviseletét követeli.”

 

A jelen törvényjavaslat olvasatakor erősen felötlik a kérdés a Fidesz rövidtávú magánérdekéről, vagy a közjó szolgálatáról van –e szó?

Lokálpatrióta vagyok. Vagyunk itt e ház falai közt, és szerte az országban páran, akiknek sokat számítanak a szűkebb pátriájának ügyei. Az előttünk fekvő törvényjavaslat sokunknak gátat szab, hogy érdemben tudjuk építeni, segíteni városunk megyéink fejlődését.

 A jelenlegi törvényjavaslat benyújtásával a kormányoldal a gombhoz varrja a kabátot. A jelenlegi pártszimpátiákhoz igazítja a választási rendszert. Valóban radikálisan csökkenti a megyei és helyi önkormányzati képviselők számát. Ám a helyi fideszes képviselők száma nem változna érdemben, csak az ellenzéki képviselők száma csappanna meg radikálisan.

 

Hadd szolgáljon példaként, az én városom Kecskemét:

Feltéve, de nem megengedve, hogy pártlistákra leadott szavazat az egyéni jelöltek támogatásával is arányos.

Régi rendszerben a 2009-es népességi adatok és a 2010-es országgyűlési választások eredménye alapján:

 21 egyéni képviselői helyhez jutna a Fidesz

14 listás képviselőhely így oszlana meg: Jobbik: 4 LMP: 3 MDF: 1 MSZP:6 mandátummal rendelkezne

új rendszerben ez az arány így nézne ki:

16 Egyéni mandátumot a Fidesz nyerné

7 listás mandátum így oszlana meg: 1 mandátum Fidesz 2-Jobbik 1-LMP 3-MSZP.

Érthető a Fidesz célja, de nem megérthető.

A Fidesz politikai célja az, hogy a helyi önkormányzatokban ne legyenek ellenzéki képviselők kellő számban, hiszen így érdemi demokratikus kontroll nélkül működhetnek majd a szinte színtiszta fideszes önkormányzati testületek.

Ellenzék nélkül nincs demokrácia. Ha nincsen aki jobbító szándékkal felhívja a figyelmet egy-egy javaslat visszásságaira, akkor érdemi kontroll nélkül alakulhat ki a teljhatalmú helyi kiskirályok, a Döbrögik országa.

 Nézzük meg, milyen hosszú távú hatása lehet ennek a törvényjavaslatnak.

Átláthatatlan önkormányzati ülések, rövid pórázon tartott helyi média, a mézes bödönhöz odaragadt helyi vállalkozók, egy kézből induló, mindent behálózó korrupciós hálózatok, önkormányzati vezetők kénye kedvétől függő szociális, oktatási intézmények, és helyi kiskirályok által irányított sportegyesületek jellemezhetik a Döbrögik országát.

A Döbrögik országának teljes átláthatatlansága, még a helyi lakájmédia rövid pórázon tartásával is lehetetlen a blogok, facebook,és a tumblr korában. (idősebb képviselőtársaim kedvéért ezek az interneten való gyors információ megosztás terepei).  Ezért még inkább a demokráciába vetett bizalmat romboló lehet ez a törvényjavaslat, hiszen” a bármit megtehetünk, úgysem lát minket senki” illuzórikus hitébe ringathat sok helyi képviselőtestületet.

Milyen hatással lehet ez a választási rendszer az ellenzéki szervezetekre?

Az önkormányzati részvételtől eleső helyi lokálpatrióta egyesületek léte kerülhet veszélybe. Ők azok, akik ma az önkormányzati testületekben közel 10%-os arányban vesznek részt az önkormányzati munkában. Ők azok, akik munkájukban, csakis a helyi ügyekre koncentrálnak. Ők a helyi demokrácia egyik fő építőkövei.

A parlamentben is itt ülő ellenzéki pártok helyi képviselői nem tudnak majd kellő erővel részt venni a helyi ügyek előre lendítésében, ezért elzárul az szelep, ami levezetethetné azokat a jóindulatú erőket, amik a helyben a települések, megyék ügyeiben való részvételre irányul. Ez pedig nem biztos, hogy erősítené a helyi demokráciába vetett bizalmat az állampolgárokban.

Az a kérdés, hogy Csák Máték és Döbrögik országa akarunk-e lenni, vagy ahogyan a nemzeti együttműködés, úgy a helyi együttműködés országa leszünk. A jelenlegi törvénytervezet sajnos az előbbit vetíti előre.

A népmeséből tudjuk, mi a Döbrögik sorsa: háromszor kapják vissza azt, amit adnak a népnek.

A nemzeti együttműködés rendszerén belül a kölcsönös tisztelet kultúrájával összhangban engedjék meg, hogy bölcsességet és belátást kérjek a leendő kormánykoalíciótól. Bölcsességet, hogy ne csak a rövidtávú részérdekekre, hanem a hosszú távú közjóra koncentráljon. Belátását annak, hogy ama gáláns gyakorlat, miszerint paritásos bizottságot hoztak létre az országgyűlési képviselők választásáról szóló rendszer esetén mutattak, az gyakorlat az önkormányzati választások esetén is inkább szolgálná a közjót, mint a jelenlegi törvényhozási gyakorlat.

Amennyiben mégis az őszi önkormányzati választások előtt szeretnének hozzányúlni az önkormányzati képviselők választási rendszeréhez, akkor méltányolják azt a három ellenzéki kérést, hogy

1)Az egyéni nyertes 50% feletti eredmény esetén a többi szavazat ne kerüljön töredékszavazatként a kompenzációs listára  

2) Az egyéni és a listás mandátumok aránya maradjon inkább a 60-40%-os arányban, és nem mozduljon el a 70-30-as inkább többségi rendszer felé

3)Az ajánlószelvény gyűjtés rendszerét, ha nem is akarják eltörölni, legalább ne növeljék ilyen nagy arányban a jelöltek indulásához szükséges ajánló szelvények számát.

Rétvári Bence mai sláger idézetére reflektálva azt állítom, hogy a jelenlegi törvényjavaslat életbe lépésével hosszú távon senki nem nyer, és mindenki veszít. Leginkább nem a jelenlegi ellenzéki pártok helyi szervezetei, hanem a magyar demokrácia egésze veszít. Az állampolgárok demokráciába vetett hitét veszthetjük el.

Alkotmányozó nemzetgyűlés

2010.05.25. 00:15

Amikor olvasom a nemzeti együttműködés programjában, hogy egy alkotmányozó nemzetgyűlés tagja vagyok, akkor egyszerre önt el a meghatódottság és a kétségbeesés érzése. Amikor nemzeti együttműködési rendszert emésztgetem, néhol felcsillan a remény, majd gyorsan kihuny és nevetni támad kedvem, végül csak feltámad bennem a hit az emberi közösségek együttműködésében.

Meghatódtam, mert ilyen dolog nem történik sűrűn az ember életében, hogy évszázadokra évtizedekre évekre meghatározhatja a magyar közjogi berendezkedés alapjait. Olyan felelősség ez, ami túlmutat egy egyszerű képviselő feladatain. Itt és most történelmet kell írnunk.

Ám a kétségbeesés is kerülget, hiszen senki nem mondta a választások előtt, hogy itt nagy volumenű alkotmányozás indul, azt hittük csupán, hogy egy erős kormány lesz. A Nagyhatalmú Úr sem mondta.

Habár mindenki sejtette, hogy a Zemberek által háromharmados hatalommal felruházva majd igazít itt-ott az alkotmányon. Ám, hogy mindez úgy kezdődik, hogy utólagosan ki lett mondva, hogy itt forradalom volt, azt senki nem merte megelőlegezni. Majd azt, hogy az alkotmányozás, a törvényhozás és a kormányzás keretét egy homályos nemzeti egyetértés együttműködés rendszerének nevezett, korporativista berendezkedésre utaló, iromány adja, nah erre végképp senki sem számított. Az együttműködés itt csak a rendszeren belüli elemekkel lehetséges, az ellenzék is fontos: elmondhatja a magáét.

A Nemzeti Együttműködés Rendszeréről nem tudni, hogy mit jelent valójában. Egy újabb frázis arra, hogy a Fidesz nyitott a Zemberek véleményére, vagy csak egy újabb kényszeres keret, amire rá lehet fogni, hogy itt valójában nem Felcsúton dőlnek el a dolgok, hanem egy megalapozott, együttműködésen, részvételi demokrácián (sic!) alapul a kormányzás. Lassan Orbán újabb és újabb ilyesfajta rendszerei elérik a gyurcsányi reformok mélypontját: minden héten újabb reform, minden héten újabb nyitás a Zemberek felé. Mindennek egy oka lehet. Amint nem működtek Gyurcsány reformjai, úgy  túlkompenzálásként hetente nyújtott be újabb reformot. Talán Orbán is csak túlkompenzál, amiért nem sikerült összeegyeztetni a Fidesz mögött álló sok, egymással ellentétben álló, csoport érdekeit?

Félre értés ne essék. Én a minél közvetlenebb demokrácia híve vagyok. Szerintem Mari néninek is joga és kötelessége, hogy részt vegyen a köz ügyeinek intézésében. Ám amíg egy ilyen együttműködési rendszer egy ilyen végletekig hiszterizált országban csak hosszú évtizedek lassú, alázatos és kitartó munkájában épülhet fel, addig a Háromharmad Ura azt mondja, hogy a szavazófülkékben történt forradalom egy pillanat alatt kialakította ezt a rendszert.

Nyitott vagyok a nemzeti együttműködésre. Ha a nemzeti együttműködés jelszava alatt, nem félig megrágott, hatástanulmányok által nem alátámasztott, érintettekkel nem egyeztetett rapid iramú törvényhozást, alkotmányozást értünk. Részt veszek a nemzeti együttműködés rendszerében, ha a nemzeti együttműködés alatt az állampolgárok által ellenőrzött államot, helyi szinten részvételi módon megszülető költségvetést, és a helyi érdekeltek mellett a jövő generációk érdekeit is figyelembe vevő fejlesztéspolitikát értünk.

Remélem az együttműködés több, mint egy szó. Legyen az új alkotmány alapja az együttműködés. De csak ha együttműködve fogadjuk el az új alkotmányt.

süti beállítások módosítása