Ne csak lájkolj, gyűjts is!

2012.03.16. 11:27

Mi a közös a salgótarjáni nyugdíjasban, a pesti bloggerben, a jászberényi vállalkozóban, a nagykőrösi tűzoltóban és a kecskeméti főiskolásban? Mindannyian maguk kezébe vették a közös ügyeinket és maguktól elkezdték az aláírásgyűjtést a népszavazás ügyében. Tízezer bátor gyűjtő van már. Most rajtuk, és az általuk megmozgatott szabadság kis körein múlik a népszavazás sikere.  Minden ellenzéki párt és mozgalom és a szakszervezetek többsége is támogatja a népszavazási kezdeményezést, de ez még magában kevés lehet az idő rövidsége miatt, ha az állampolgárok maguk nem mozdítják meg a kapcsolati hálójukat.

Két hete nyakamba vettem az országot, tíz megyében közel harminc településen vittem hírét a népszavazási kezdeményezésnek. Nagyon kellemes meglepetéseim voltak olyan helyeken, ahol egy hét után először jelentünk meg a népszavazással. Salgótarjánban miután kipakoltuk a kitelepülő szettet szinte perceken belül megjelent egy kedve idős hölgy aki, aláírta, majd negyedóra múlva visszajött, hogy már várnak a garzonban. A földszinti portánál ott várt egy tucat ember, mindenki aláírta, majd páran még vittek íveket. A jászberényi kitelepülés indításnál ott álldogált mosolyogva egy középkorú úr, kérdezem, hogy aláírna-e, akkor kivette a táskájából a gyűjtőívet, hogy a barátnője hozta neki Budapestről, és már elkezdett gyűjteni. Nagykőrösön, a fő kereszteződésben álltunk és egyszer ránk dudál egy tűzoltó autó és a tűzoltók a kocsiban lobogtatták a gyűjtőívet. Kecskeméti főiskolás lányok bekopogtattak minden szobában a kollégiumban és így gyűjtöttek több tucat aláírást. Pesti blogger ismerőstől kérdeztem, hogy aláírt-e már, azt mondta, hogy ő még nem, de már gyűjtött 12 aláírást a haverjaitól.

Sokan vagyunk most, akik a négynapos hétvége alatt baráti és ismerősi körben rákérdezünk, hogy halad az ország, kiszolgáltatottnak érzik-e magukat az emberek, és gyűjtjük az aláírásokat. Ezek a névtelen bátrak azok, akik sokak számára visszaadják a hitet a demokráciában, hiszen most minden állampolgár tehet valamit a változásért. Ők tízezren gyűjtik össze az állampolgárok erejét, hogy az úrhatnám hatalomnak megálljt parancsoljanak.

Te is megmozdítod a saját köreidet? Töltsd le a gyűjtő ívet és jelentkezz egyéni gyűjtőnek!

 

süti beállítások módosítása