Négy év óta kell egy hely!

2010.09.29. 13:33

   Az évek óta üresen pangó kecskeméti Városi Mozi előtt tartott sajtótájékoztatót a kecskeméti LMP kedd délután. A helyszínválasztással azt üzenték, hogy a fiatalok évek óta birtokba vennék az épületet, de az önkormányzat nem tesz előrelépéseket az ügyben. Annak ellenére, hogy négy éve a polgármester fő kampányeleme pont egy ifjúsági közösségi tér létrehozása volt.

   Turcsán Szabolcs ifjúsági szakértő, az LMP önkormányzati képviselőjelöltje szerint a két legnagyobb probléma a fiatalok elvándorlása és a fiatalság közügyektől való elfordulása. Közösségteremtéssel, kulturális közösségi terekkel és pályakép felrajzolással illetve a pályakezdők támogatásával lehet helyben tartani a fiatalokat. A részvételi költségvetés rendszerével a közügyekbe érdemi beleszólása lehet az ifjúságnak, így az érdeklődésüket is újra fel lehetne kelteni a közélet iránt.

   Kriskó Dávid civil menedzser, az LMP önkormányzati képviselőjelöltje elmondta, hogy a város jövője attól függ, hogy mennyire képes megtartani a jól képzett és tehetséges fiataljait. Fontos, hogy az ifjúsági referens a városban ne csak egy névleges titulus, hanem egy tapasztalt szervező legyen, aki képes koordinálni az ifjúsági programokat. Jelenleg sajnos Kecskemét esélymegvonó és nem esélyteremtő ifjúságpolitikát alkalmaz. A jelenlegi intézményrendszer figyelmen kívül hagyja a 14-30 éves korosztály igényeit.

Ezért is kell egy hely!

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr612332151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.