Az esélymegvonás alkotmánya

2011.03.30. 16:01

 

 

Az LMP álláspontja szerint a Fidesz által kidolgozott alaptörvény-javaslat jelenlegi formájában az esélymegvonás alkotmánya – mondta szerdai, Vágó Gáborral közösen tartott sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.

 

Az LMP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője azzal indokolt: meglátásuk szerint a tervezet elveszi a demokratikus megújulás, illetve a gazdasági kilábalás esélyét, nem engedi, hogy egy későbbi kabinet a Fidesz elképzeléseitől eltérő gazdaságpolitikát folytasson, és "bebetonozza a Fidesz szegényellenes és esélymegvonó gazdaság-, illetve társadalompolitikáját".

Az ellenzéki politikus szerint a kormánypárti tervezet ellehetetleníti azokat a politikai erőket, amelyek a kormányzás szintjén is alternatívát tudnak kínálni a Fidesz gazdaság- és társadalompolitikájával szemben. A Költségvetési Tanácsot a "Fidesz által kinevezett pártkáderek alkotják gyakorlatilag" – jelentette ki Scheiring Gábor, aki úgy látja, a testület hosszú évekre előre lehetetlenné teszi, hogy a következő kormányok a saját politikájuknak megfelelő költségvetési politikát alkothassanak.

Szavai szerint ide illeszkedik az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökét a jövőben kilenc évre nevezné ki a kormány, pedig semmi nem indokolja, hogy meghosszabbítsák a jegybankelnökök mandátumának hosszát. Emellett gyakorlatilag "bedarálták a Monetáris Tanács függetlenségét" - tette hozzá. Vágó Gábor tarthatatlannak nevezte, hogy a Fidesz az alkotmányban rögzítené az "igazságtalan Kóka- és Matolcsy-féle neokonzervatív gazdaságpolitikát". Ez azt jelenti, hogy a gazdaságpolitikában húsz éven keresztül csak megszorítások és leépítések jönnek - értékelt, ennek egyik legfőbb elemének nevezve, hogy az alkotmányból kikerül a szociális piacgazdaságra utaló rész.

Az LMP szóvivője azt mondta, azzal, hogy az államadósság szintjét a GDP ötven százalékában rögzítik, gúzsba kötik a következő kormányok gazdaságpolitikáját, mert egy esetleges válság során majd nem tudnak érdemi lépéseket tenni. A képviselő szerint az önkormányzatiság elvét is rombolják azzal, hogy az eladósodásukat egy központi hivatalhoz kötik. Az LMP szerint a nemzeti vagyon védelme központi eleme kell, hogy legyen az alkotmánynak, de a tervezetben a párt csak lózungokat lát, garanciákat nem - emelte ki.

Scheiring Gábor példátlannak nevezte, hogy a Fidesz az alkotmányba illesztené azt az egykulcsos adórendszert, amelyet a "közvélemény-kutatók szerint a társadalom négyötöde igazságtalannak tart". Kitért arra is, hogy míg a munkavállalás kötelezettségként jelenik meg az alkotmányban, addig az államnak csak törekednie kell arra, hogy munkát biztosítson. Az alaptörvény tervezetének alternatívájaként említette az LMP saját alkotmánykoncepcióját, amely rögzítené, hogy Magyarország ökoszociális piacgazdaság; tartalmazza a szociális és gazdasági jogokat, valamint a nemzeti vagyonra és közszolgáltatásokra vonatkozó alkotmányos garanciákat.

Arra a kérdésre, hogy az önvédelem jogát is beemelnék az alaptörvénybe, Scheiring Gábor azt mondta, egyelőre nincsen konszenzusos álláspontjuk, de annyit kijelenthet, hogy határozottan elleneznek minden olyan intézkedést, amelyik az erőszak monopóliumának jogát elvenné az államtól és intézményesítené az önbíráskodást. "Egy olyan korszakban, amikor félkatonai szervezetek grasszálnak fel-alá az országban és vonják meg a rendőrségtől az erőszak-monopólium kizárólagos jogát, akkor azt gondolom, hogy ez egy életveszélyes irány" – mondta a politikus.

MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr842785427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.