Ertsey Katalin és Vágó Gábor az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának ülése után azt mondta, nem igazságos az, hogy az érintettek – az adós, a bankok és az állam – egyenlő arányban viselik a terheket.

Ertsey Katalin szerint a terheket a helyzetet létrehozók felelősségének, illetve a résztvevők jelenlegi teherbíró képességek arányában kellene elosztani. Az arányokra vonatkozóan azt mondta, hogy a bizottság ülésén elhangzott egy olyan szám, amely szerint a bankoknak 80, míg az adósoknak és az államnak 10-10 százalékban kellene kivennie a részét a helyzet megoldásából. Hozzátette, hogy a bankrendszer stabilitását viszont meg kell őrizni, tehát egy ettől elválasztott bankmentő csomagról továbbra is lehet tárgyalni.

A devizahitelek szerinte alapvetően rossz termékek voltak, amiket erőszakkal tukmáltak az azokat felvevőkre. Hangsúlyozta, hogy a devizahiteleket tudatosan konstruálták rosszul, mert a pénzintézetek nem végezték el azt az alapvető funkciójukat, amelyek során felmérik az adósok teherbíró képességeit.

A képviselő a keddi ülésen tárgyalt megoldási javaslat kapcsán technikai problémának nevezte, hogy miközben rögzítik az árfolyamot, nem foglalkoznak a kamat- és egyéb költségekkel. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormányzati kijelentések ellenére nem született meg a megállapodás a bankszövetséggel, szavai szerint tovább folyik az egyezkedés, amelynek az az alapja, hogy a jövőben hogy fog kinézni a banki különadó.

Vágó Gábor választmányi szóvivő arra emlékeztetett, hogy a kormányfő egy évvel ezelőtt jelentette be a nemzeti eszközkezelő létrehozását. Véleménye szerint az elmúlt egy év alatt viszont csak egy olyan konstrukciót hoztak létre, amelyik a bajba jutott hitelesek kevesebb mint egy százalékának nyújt érdemi segítséget.

Leszögezte, hogy a kormány által tervezett 5 milliárd forint csak 670 családot képes kihúzni a bajból. Az LMP úgy látja, nem egy gyenge eszközkezelőre, hanem egy olyan ingatlanalapra van szükség, amelyik a teljes problémát kezelni tudná. Emlékeztetett arra, hogy korábban nem kapott támogatást az ellenzéki párt javaslata, amelyik egy olyan lakásszektort hozott volna létre, amelyiket eredetileg a bankok finanszíroznának, de később közösségi tulajdonba kerülne.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr532964461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.