Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A múlt héten a sajtóhoz kiszivárgott a kormány nyugdíjpolitikai koncepciója. A dokumentum ismét bizonyítja, hogy Önök sokkal jobban értenek a romboláshoz, mint az építéshez. Bár számos részlet még ismeretlen, a koncepció alapelvei aggodalomra adnak okot. Először is, az ígéretekkel ellentétben nem járnak jobban az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők, mivel ők is csak a munkavállalói járulék után kapnak majd nyugdíjat. A munkáltatói járulék kizárólag a rendszer fenntartását szolgálná a tervek szerint. Önök télen még azzal zsarolták a kötelező magánnyugdíj-pénztárak tagjait, hogy ha nem lépnek vissza, elveszítik nyugdíjuk jelentős részét. A mostani koncepció szerint a visszalépettekre ugyanez a sors vár. Nem csak alacsonyabb, hanem kiszámíthatatlan nyugdíjról is szó van. A nyugdíjeinstandkor a visszalépőknek azt ígérték, hogy májusra kész lesz az egyéni számlák rendszere. Ehhez képest június utolsó napján derült ki, hogy még csak most kezdtek el gondolkodni arról, hogy fognak kinézni ezek a számlák a gyakorlatban. Nem csak a konkrét számok, hanem a számonkérhető alapelvek és mechanizmusok is hiányoznak. Arról például semmilyen elképzelése nincs a kormánynak, hogy mi lesz azokkal, akik nem tudtak elegendő járulékot felhalmozni dolgozó éveik alatt.

A koncepcióban az is olvasható, hogy a jövőben mindenki alacsonyabb nyugdíjakra és magasabb nyugdíjkorhatárra számíthat. Az is egyértelművé vált, hogy nem csak a szolgálati jogviszonyban lévők nyugdíjából, hanem valamennyi előrehozott nyugdíjból segély lesz. Ez több százezer fő számára jelenti a szerzett jogok elvesztését és komoly jövedelemcsökkenést.

Kérdésem Miniszterelnök Úrhoz tehát, hogy mikorra lesz kész az egyéni számlás rendszer és mikor válik a közvélemény számára is nyilvánossá a kormány elképzelése a nyugdíjrendszer jövőjéről? Várom megtisztelő válaszát.

Lehetséges viszontválasz:

Válasza után is csak azt tudom mondani, hogy az Önök társadalompolitikája az arrogáns kapkodással és a koncepciótlansággal egyenlő. Ennek a kapkodásnak, a dilettáns intézkedések sorának az árát pedig az állampolgárokkal fizettetik meg. A Széll Kálmán terv a nyugdíjkiadások nagyon jelentős visszavágásának ígéretét is tartalmazza. Ezekhez az ambiciózus elképzelésekhez azonban semmilyen háttérszámítás nem kapcsolódik. A hasraütésszerűen megállapított, túlméretezett spórolási számokat most próbálják kapkodva teljesíteni. Ezért mindenféle egyeztetést mellőzve sújtanak le társadalmi csoportokra, egyik évről a másikra ellehetetlenítve őket.

A nyugdíjrendszer ráadásul egy olyan terület, ahol a kormány mostani elhibázott döntéseit még az évtizedek múlva nyugdíjba vonulók is a saját bőrükön fogják érezni. A kormány azzal vádolta a magánnyugdíjpénztárakat, hogy kiszámíthatatlan gazdálkodásukkal kockára teszik az állampolgárok befizetéseit. A nyugdíjfronton lassan egy éve uralkodó káosz és kapkodás az LMP szerint azt bizonyítja, hogy a kormány semmivel sem jobb gazdája az állami befizetéseknek, mint a magánbiztosítók.

Az LMP ezzel szemben elkötelezett egy szakmailag megalapozott, társadalmi egyeztetésen elfogadott, valóban fenntartható új nyugdíjrendszer mellett. Az egyéni számlák rendszerével egyetértünk, ugyanakkor a jelenlegi kidolgozottsági szinten a kormány koncepciója komolyan vehetetlen. Szerintünk emellett az egyéni számlás rendszert feltétlenül ki kell egészíteni egy megélhetést biztosító alapnyugdíjjal. A koncepcióban erről egy szó sem esik. Válaszát a felsorolt okok miatt tehát nem tudom elfogadni. Köszönöm a figyelmet

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr473057982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.