Tegnap arra kérte a miniszterelnök a frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket. Mi lehet mögötte? Miért kell ennyire elébe menni a dolgoknak? Az unortodoxia mögött is van logika, csak az hatalmi, és nem gazdasági logika.

Emlékezhetünk, hogy született a 2012-es a költségvetés, a Költségvetési tanácsnak egy sajtpapíron adta át a sarokszámokat az NGM, majd az utolsó pillanatban változtak is az irreális a sarokszámok. Az idei büdzsé életbe lépése után két hónappal kvázi megbukott, mert annyi zárolást és új adót rendeltek el, hogy máshol már régen pótköltségvetést kellene tárgyalni. Ehhez képest a 2013-as költségvetés, már a törvényben előírtnál jóval hamarabb kerülne sorra, a nélkül, hogy a 2011-es évet lezárná a zárszámadással. Sajnos nehezen tudom azt feltételezni, hogy a költségvetési felelősség, vagy a véletlen műve lehet.

Amikor 2000-ben a Fidesz a kétéves költségvetést elfogadtatta, akkor a kisgazdák beaprítása volt a hatalmi célja. Most is valami hasonló hatalmi manőverre készülhet. Három forgatókönyvet látok, aminek persze más és más a valószínűsége. Előre hozott választások jöhetnek, vagy az IMF-fel folytatott chiken game-ben lett túsz a magyar költségvetés, vagy a kétharmad olvadhat el nyáron, vagy egy negyedik opció.

Az előrehozott választásokról már sokan lamentáltak elemzői és politikusi szinten is. Egy ősszel tartott választásokon, az új választási törvénynek hála meglenne ismét a kétharmada a Fidesznek és jönne újabb négy év. Valahogy úgy érzem, hogy Orbán számára ez a vereség valamilyen beismerése volna, még ha győztesként kerülne is ki, nehéz volna elmagyarázni, hogy miért kell a „siker” közepén új felhatalmazást adni. A kétharmad elolvadása sem valószínű opció. A költségvetés és az adótörvények java része „feles” törvény, így csak a pénzügyi stabilitási törvény (amibe az egykulcsos adó van bebetonozva) elfogadásához kell kétharmad. A saját maga által épített csapda kikerüléséhez nem hiszem, hogy fel kellene borítani a normál menetrendet.

Az IMF tárgyalásokkal való sakkozás jóval valószínűbbnek látszik. Hiszen idén is már 500 milliárd forint vesztesége származott az adófizetőknek a kamatfeláron keresztül abból, hogy sokáig rugózott a magyar kormány Simor András fizetésén a Bizottsággal. A vége az lett, hogy a vitatott ügyek mennek a Hágába. Lehet, hogy most is arra készül, hogy már a tárgyalások előtt kész helyzet elé állítja az IMF-et? Így a bevételi oldali számokba nem tud beleszólni a Valutaalap, csak a kiadás oldali megszorításokhoz tud ajánlásokat fűzni. De az is lehet, hogy valami teljesen más dolog van a háttérben.

Eljutottunk az adóügyi ámokfutás egyik lokális mélypontjára. A telekom cégeknek kell megmondania Matolcsynak, hogy milyen formában is szeretnének adózni. A sarc végösszege már megvan, a formát mindenki kitalálhatja magának. Ha nem, akkor marad a percenként két forintos Matelcsy-nek becézett pénzbehajtás. Tényleg nincs már újabb ötlete a közgazdászi kreativitás világbajnokának? Mi lesz a következő? Az egyéni vállalkozók mondják majd meg, hogy milyen formában adjanak be minden három forintból kettőt a feneketlen kasszába?

Matolcsy bármerre nézett eddig mindig talált újabb adókivetési lehetőséget. Kimerülhetett a kreativitása? Már nem tud a bankadóhoz hasonló könnyen áthárítható adónemet, vagy a csipsz adóhoz mérhető zavaró miniadót, vagy az élelmiszerlánci hozzájárulásra hajazó, a piacon lévők számára állami védelmi pénz kivetését, kiötölni az állami adó-ötletgyár? Nem adhatja fel. Hiszen eddig minden héten jött új adó. Már annyira megszokta mindenki.

Ezentúl az lesz, hogy Matolcsy rámutat egy piaci szektorra, vagy egy társadalmi csoportra és mond egy összeget. Sajtkészítők: 1,2 milliárd! Fagyiárusok: 790 millió! Aztán mindenki kezdhet gondolkodni, hogy miként is akarja kifizetni az újabb hozzájárulást a ’józan ész elleni szabadságharc’ alapba.  Mert, hogy miből fizeti ki azon már nem kell sokat gondolkozni, mert nincs miből.

Az adórendszer, ha jól csinálják a társadalom vezetési pontja. Egy rosszabb van annál, ha hetente változtatja a kormány az adórendszert, ha bedobja a gyeplőt a lovak közé, és mindenki úgy adózik, ahogyan ő akar, ha eleget fizet.