Véghajrá

2010.03.13. 08:26


Egy hónapja még türelmetlenül vártuk a postásokat az első kopogtatócédulákkal, a mai napon pedig az országban elsőként megyei listával rendelkezünk.
Zászlóvivők lettünk az országban, az elsőként összegyűjtött két EVK is a miénk, és az első elfogadott egyéni jelölt is. Bács-Kiskun megye besöpört minden rekordot.
Büszke vagyok Rátok és nagyon köszönöm a rengeteg energiát és munkát amit erre fordítottatok.
Pontosan egy hét van még hátra a kopogtatócédula-gyűjtésből. Kérem ha még van egy kis időtök segítsétek a versenyben lévő EVK-inkat: főként Kecskemétet és Kiskunfélegyházát. Ők vannak legközelebb a bűvös 750hez. Sok felbontatlan boríték van még a hűtőszekrényeken, konyhapolcokon.
Kérlek hívjátok fel ezekben a körzetekben élő ismerőseiteket. Én a héten közel húsz cédulát szereztem telefonon és iwiwen rég nem látott kecskeméti és szegedi ismerőseimtől. Ha minden megyei tagunk ezt meg tudná tenni a jövő héten, akkor meglenne ez a három körzet is.

Ikotity István
megyei koordinátor

A kecskmeéti LMP sikeréhez már csak apró lépések szükségesek, de ezt sokunknak kell egyszerre megtenni. Hétvégén lepjük el az egész várost, legyünk ott minden téren, utcán, forgalmasabb közlekedési csomóponton.

Kitelepülésekre, szórólapozáshot most szükség van minden változást akaró emberre. Ha ráérsz egy-két órácskát, akkor írj a kecskemet@lehetmas.hu címre, vagy hívd a 30-4337407 telefonszámot!

Ha szeretnél részesülni abban az örömben, hogy felkerülhetnek a kecskeméti LMP jelöltek a szavazólapra, akkor mozgósítsd meg a kapcsolataidat még ma! Hívd fel az ismerőseidet, küldj nekik iwiwen, facebook-on üzenetet, hogy a kopogtató cédulájuk most kincset ér az LMP-nek.

 

Március idusa a magyar történelemben mindig is a gondolkodók változás szelét hozta az országba. 2010-ben sincs ez másként. Idén a legnagyobb kérdés, hogy elég energiát fújnak-e a szelek, és felélesztik-e a fásult embereket.

Most már csak két lépésre van az ország attól, hogy hosszútávon közösségi elvek mentén tenni akaró emberek érdemi szerepet kapjanak a magyar politikában. Ebből a két lépésből az elsőt MOST NEKÜNK KÖZÖSEN kell megtenni. Meg kell mozgatni minden követ a kint lévő kopogtató cédulák után.

Az országos siker most sokkal fontosabb, mint az egyéni sikerek. Ha szeretnél részt venni a változásban, akkor keresd Tarnai Balázst. Ő elirányít azokra a helyekre, ahol a legnagyobb szükség van az márciusi szelek által életre kelt energiákra.Loisztikai háttér megoldott, most a változást akaró emberekre van szükség!

Információ: balazs_tornai@hotmail.com, +36309882672

Most azon múlik az LMP jövője (és kicsit az országé is), hogy hányan vagyunk képesek minden követ megmozgatni, hogy a sikeresen felálljon a 20 területi listája az LMP-nek , és választható alternatíva legyen az ország minden pontján.

Az utolsó szűk két hétben, sajnos már nem elég, ha CSAK a saját céduládat hozod. Ha felkeresed a másodunokatestvéred telefonon, az általános iskolás osztálytásad az iwiwen, a szomszéd kutyasétáltató lányt este, hogy meg van-e még az ajánlószelvénye, akkor sikerülhet. Már nem elég sajnos a saját szűk körünkben körülnézni. Most mindenkire szükségünk van.

Sokkal kilátástalanabb volt a helyzet tavaly az EP választásokkor. Akkor mégis lángra lobbant a remény tüze, és megmutatta az utat a szükséges számú kopogtatócédula eléréséhez. Most is csak erre van szükségünk, a törtetlen hitre, hogy az eddigi erőfeszítéseink gyümölcsözni fognak.

Most nem magadért, vagy az LMP-ért kell minden szálat megmozgatnod, hanem az ország jövőjéért. Ez a választás nem arról szól majd, hogy ki lesz a kormányon. Hanem arról, hogy ki lesz az ellenzékben. Ha az LMP ott lesz a parlamentben, gyökeresen új politikai stílust vezet be, ami fenntartható alternatívákat vázol fel, egy keretben kezeli a környezeti, a társadalmi és a gazdasági kérdéseket. Az LMP-t nem gazdasági lobbik irányítják hátulról. Ezért lesz szabad tere és szabad keze, hogy olyan szerkezeti átalakulásokat kezdeményezzen, amik már több, mint húsz éve váratnak magukra.

Ez a politikai stílus megváltoztatja majd a többi pártot is. Az LMP-vel a parlamentben már nem lehet cinikusan félvállról válaszolni a korrupció gyanút firtató kérdésekre, nem lehet csípőből elutasítani valamit, csak azért mert másik frakció találta ki, nem lehet elodázni évtizedek óta égető kérdéseket.

Ahhoz, hogy elültessük az új minőségű politikát, a magok már megvannak. Most az a felelősségünk a következő két hétben, hogy megfelelő mennyiségű termőtalajt tudjunk az ország húsz pontján kupacba gyűjteni, hogy április 11-én kicsírázhasson az új minőségű politika.

Akartok történelmet írni?

süti beállítások módosítása