A Lehet Más a Politika kecskeméti csoportja a mai sajtótájékoztatóján bemutatta Kecskemétre vonatkozó gazdasági programját.

Ihászi Dániel közgazdász, az LMP lista harmadik helyén álló képviselőjelölt bemutatta a részvételi költségvetés rendszerét, amelyben közelebb hoznánk az embereket és a politikát, és amely egyfajta választói kontrollt biztosítana a város gazdálkodása felett. Az önkormányzati zárt ülések számát radikálisan csökkentenék, mert ez adja az alapját gazdasági mutyinak.

A Mercedes beruházás hullámát meg kell lovagolnia Kecskemétnek, nemcsak sodródni az eseményekkel. A helyi kis és középvállalkozásokat szeretnénk  helyzetbe hozni szakmai segítségnyújtással. A jövőbeli fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, hogy az idegenforgalomban és a zöld, környezetipari szektorban szeretnének munkahelyeket teremteni, középtávon egy Zöld ipari park létrehozását is támogatják.

Vágó Gábor országgyűlési képviselő a város nagyra nőtt adósságállományával kapcsolatban elmondta, hogy nemcsak a városvezetés stratégiát nélkülöző luxusberuházásai, hanem az elmúlt nyolc év kormányzati csődje juttatta Kecskemétet ilyen rossz helyzetbe. Furcsállja, hogy az MSZP csupán négyévente a kampányban plakátokon aggódik a város viselt dolgaiért, a ciklus közben nem mutatnak gazdaságfejlesztési alternatívákat.

Nagy probléma Vágó szerint az önkormányzati tulajdonú cégek gazdálkodásának átláthatatlansága, példa erre a fürdőberuházás körül kialakult helyzet is. Az LMP átláthatóvá, és követhetővé teszi majd a közpénzekkel való gazdálkodást.

Vágó szerint a helyi gazdaság erősítése a jövő záloga. A Kecskemét Kártyát egy jó iránynak tartják, tovább bővítenék egy helyi védjegy rendszer felé a folyamatot, ami nem csak a helyi szolgáltatásokat, de a helyi termékeket előállító cégeket is helyzetbe hozná. Középtávon nem tartják elképzelhetetlennek, soproni mintára, egy kecskeméti helyi pénz létrehozását sem. A vidékfejlesztési szakember a város gazdaságának kitörési pontjait a zöld szektor és a turizmus mellett, a tudásalapú gazdaság fellendítésében látja, a Kreatív Innovációs Központ projektet visszahoznák a sírból, és nagy erőket mozgatnának meg a képzett helyi fiatalok Kecskemétre visszavonzásában.

Kecskeméti egyik legnagyobb problémája a tömegközlekedés rendszere, amin a következő négy évben egy tudatos stratégia mentén meg kell változtatni. A kecskeméti LMP az Autómentes Napon tartott sajtótájékoztatóján kifejtette a azokat a fejlesztési irányokat, amik mentén elképzeli a város közlekedését. Az autóbusz menetrend átalakítása, a kerékpáros hálózat fejlesztése, a városi utak teljes akadálymentesítése, a kisvasutak újraindítása, és középtávon pedig egy villamos vonal kialakítása szerepel az ökopárt programjában.

Falusi Norbert az LMP kecskeméti listavezetője elmondta, hogy Kecskeméti élhetőbbé tételében elsődleges, hogy legyen alternatívája az autóközlekedésnek. A városrészek közötti átjárhatóságot, a biztonságos közlekedést, és a környezetbarát megoldásokat fogja képviselni a közgyűlésben a közlekedés terén az LMP frakciója.

süti beállítások módosítása