Buldózerrel vitte hétfőn a parlamenthez költségvetési módosító javaslatait az LMP. Vágó Gábor a Kossuth téren azt mondta az újságíróknak, úgy érzik, hogy „a fideszes kétharmad közönyös falát csak egy buldózerrel lehet lerombolni”.

lmp_buldozer3.jpg

Egy sárga buldózer kanalában vitte a parlament elé költségvetési módosító javaslatait az LMP. A téren sétáló turisták közé lépésben begördülő jármű az utolsó métereken már nem csak a zöldszínű, Munkát, levegőt! feliratú dobozt, hanem az oldalára felkapaszkodó Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselőket is szállította. A képviselők, miután levették a több mint 250 módosító javaslatot tartalmazó dobozt, a kamerák előtt arról beszéltek, hogy elképzeléseiket egy „buldózer erejével” képviselik majd a költségvetési vitában.

Vágó Gábor azt hangsúlyozta, hogy habár a válság megmutatta, az elmúlt 21 év politikája megbukott, a Fidesz mégis „ezt a lejárt szavatosságú gazdaságpolitikát fokozza az elviselhetetlenségig”. Emlékeztetett arra, hogy az előző évi költségvetési vitában körülbelül egymilliárd forintnyi módosítást sikerült elfogadtatniuk. Hozzátette, hogy a kabinet ezután viszont éppen ezeken a területeken rendelt el kétszer-háromszor akkora nagyságú zárolást.

Scheiring Gábor arra utalt vissza, hogy a kormányzat korábban három nagy ígéretet is tett, de ezek nem valósultak meg. Ezek közé sorolta, hogy a kabinet olyan adórendszerről beszélt, amelyikkel mindenki jól jár, egymillió munkahely megteremtésével kecsegtetett; és kijelentette, hogy megmenti a bajba jutott hiteleseket.

A politikus azt hangsúlyozta, hogy saját módosító javaslataikkal vissza akarják adni azt a pénzt, „amit a Fidesz elvett az egykulcsos adóval”. Eközben forrásokat juttatnának a kórházaknak és iskoláknak, miközben megemelnék a tanárok illetve az egészségügyi dolgozók fizetését is. Emellett létrehoznának egy közösségi, gazdaságfejlesztő és zöldberuházási alapot és négy százalékkal csökkentenék a járulékokat. Véleménye szerint ezzel a lépéssel már jövőre százezer „válságálló” munkahelyet tudnának létrehozni.

Elmondta azt is, hogy a bajbajutott hitelesek érdekében felállítanának egy nemzeti ingatlanalapot, bevezetnék a védett számlák és a kamatplafon intézményét.

A sajtótájékoztató végén a bulldózer, egy rendőrautó kíséretében átgurult a Ház északi kapujához, ahonnan már kézben vitték tovább a módosító javaslatokat tartalmazó dobozt

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr233348336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása