Ötödik Köztársaságot!

2012.10.10. 11:20

A harmadik köztársaságnak vége. A negyedik most épült ki. A szereplők ugyanazok, a rendszer más. A mindenkori nyertes egyeduralommal bír, a központi hatalom korlátlan, oligarchák tartják rabságban az államot. A kérdés az, hogy csak a szereplőket akarjuk kicserélni ebben a rendszerben, vagy az egészet kellene elhajtani a vérbe?  

közt.jpg

Tegnap elmentem a Milla által szervezett beszélgetésre, ahol művészek, értelmiségiek beszélgettek a politikai szimbólumok szerepéről. Majdnem sikerül valamire jutni a szimbólumok teremtődésének spontaneitásával kapcsolatban, de az állandó jobboldalhoz való viszonyítás egy-két megszólalót gondolati béklyóban tartott. A végén persze heveny politizálásba fulladt a rendezvény, ahol kiderült, hogy a Milla egy nagy bejelentésre készül, és szeretnék, hogy a jobb oldallal szemben álló „köztársaságpártiak” egymáshoz közeledjenek.

Nem tetszik a rendszer nekem sem. Ezért azt gondolom, hogy nem a polip fejét kell kicserélni olyanokra, akik morális, gazdasági és politikai válságba vitték a harmadik köztársaságot, és megágyaztak a negyediknek. Valódi rendszerváltás kell, és nem egy újabb gengszterváltás. A rendszer megdöntéséhez nem a jobboldalt kell legyőzni, hanem önmagunkat. Ki kellene szállni az állandó ellenségképzésen alapuló negatív spirálból. Nem a rövidtávú különböző „oldalak” hatalmi céljait kellene csak figyelni, hanem hosszú távon az ország egészét. Ez vonatkozik minden csoportra és közösségre is.

Lehet és kell is vitatkozni, a mikénten és a hogyanon, de hagyjunk fel az állandó rettegéssel. Mást képzelünk el sokszor a részletekről, de egy biztos: olyanokkal nem lehet rendszert váltani, akiknek a legfőbb érve az, hogy mindegy mi lesz, csak „azok” ne jöjjenek vissza. Pozitív állítások kellenek. Egy útmutató, hogy miként kerülünk ki a kátyúból, és garanciák arra, hogy az előző rendszerek hibáit ne kövessük el újra. Mi kellene ehhez? Tisztelet és bizalom, egymás iránt.

CTRL + Q to Enable/Disable GoPhoto.it

süti beállítások módosítása