Az LMP üdvözli az Európai Ifjúsági Hét újabb sikeres lebonyolítását. De az ifjúság legégetőbb problémáira továbbra is csupán elméleti válaszok vannak, amiket a párt szerint sürgősen a gyakorlatba kell átültetni – ugyanis ma egy egész generáció érzi magát cserbenhagyva Magyarországon.

A fiatalok drámai mértékű munkanélküliségének csökkentésére kiemelt foglalkoztatási programok szükségesek. A kilátástalan helyzetben lévő fiatalok felkarolására olyan szolgáltatási rendszert kell létrehozni, amely minden településről elérhető, és minden egyes fiatalnak támogatást tud nyújtani. Az ifjúsági közösségek támogatása és fejlesztése érdekében közösségi terekre van szükség, ahol könnyen hozzájutnak a kitörési lehetőségeikről szóló információkhoz.

A Parlamenti Ifjúsági Napon részt vett az LMP is, de szerintünk a fiatalok demokráciára nevelése nem a képviselőkkel történő találkozásokkal kezdődik. Meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy a fiatalok már az őket érintő, róluk szóló döntési folyamatokban is résztvevőként, ne holmi díszletként jelenjenek meg; csak így válhat belőlük aktív állampolgár.

Az LMP nem érti, miért akar a kormány ifjúsági miniszteri biztosa új ifjúsági stratégiát gyártani, miközben a Fidesz-frakció is megszavazta a Nemzeti Ifjúsági Stratégiát (NIS). Elég volt a stratégiagyártásból! A NIS-ben és az Ifjúság 2008 kutatásban a szakértők felmérték és vázolták a problémákat. Most már csak konkrét cselekvési tervre, felelősökre, forrásokra és határidőkre van szükség. Az LMP szerint ezeket egy ifjúsági törvényben kell rögzíteni és biztosítani, hogy ne vesszen el egy újabb nemzedék.

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr662923815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása