Tavaly ősszel, amikor a Fideszes többség lehetőséget adott az önkormányzatoknak a legelesettebbek kriminalizálására, a teljesen értelmetlen hajléktalan-adó kivetésére, többször is ígéret hangzott el kormánypárti politikusoktól, hogy stratégiát dolgoz ki a kormányzat az egyre súlyosbodó hajléktalan kérdés megoldására. Sőt maga a miniszterelnök kért fel több minisztériumot a stratégia kidolgozására. Eredmény eddig semmi.

Egyetlenegy jó lépése volt eddig a kormányzatnak az ügyben: tapasztalati szakértőt vettek fel, hogy a hajléktalanok is képviselve legyenek a róluk szóló hosszú távú tervek kidolgozásában. Amikor viszont felemelte a szavát a szakértő, rögtön repülnie kellett. Úgy tűnik, hogy a kormányzatnak egyetlen terve van a hajléktalanokkal: szőnyeg alá söpörni a problémát.

A legújabb kormánypárti beterjesztés teljesen világossá teszi, hogy a Fidesz szerint, aki a társadalom szélére szorult, az bűnöző. Azzal, hogy többször lehet kivetni egy félévben a hajléktalan adónak is nevezhető közterületen alvásért kirótt szabálysértési bírságot, azzal végérvényesen a rendészeti kérdés keretébe helyezi a Fidesz az alapvetően szociális problémát.

A Fidesz társadalom- és gazdaságpolitikája eredményeképpen a dolgozó szegények a társadalom szélére sodródnak. A szociális hálót mely fölfogná a lecsúszást, leépíti a kormányzat. A kilakoltatások már elkezdődtek, érdemi megoldás nem született a devizahitelesek problémájára. A szociális eszközkezelő szűk forrásai csupán alig pár száz családnak juttatnak fedelet a fejük fölé. Több tízezer családnak kell szembe néznie a hajléktalanság rémképével. A legelesettebbeknek segítő kéz helyett hajléktalanadót és gumibotütést ad a kormány.

Sajnos a hajléktalanság egyre inkább súlyosabb probléma lesz az országban. Hol marad a stratégia, ami kezelhető keretbe helyezné az utcára szorulók problémáját?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr853039114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása