Vona vissza vezetné a magyarokat a turáni fennsíkra az Eu-ból. Ha valaki konzekvensen EU ellenes akkor, miért van három képviselője az EP-ben? Miért vesznek részt a Parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságában? Ha a Jobbik komolyan gondolná, amit mond, akkor visszahívná a képviselőit. De nem teszik, mert csak a levegőbe puffogtatnak. Ráadásul ismét a kormány alá adják a lovat, és segítenek Orbánnak bűnbakot találni, a saját magánháborúja elvesztésének a megmagyarázására. A Jobbikban már semmi radikalizmus nem maradt, csak a nettó bolondéria, meg zsíros pozíciókhoz való ragaszkodás.

 

Én magyar vagyok és európai. Hazánknak gazdasági kulturális és geopolitikai szempontból is az EU-ban a helye. Azért szép az európai nemzetek közössége, mert ha nem tetszik a rendszer, akkor lehet rajta változtatni. Brüsszel nem Moszkva. Ha valaki jó diplomata módjára nem csak zsarol és ellenkezik, igenis sok mindent el lehet érni. Nekem sem tetszenek a Merkozy duó külön paktum kötései, de kellő politikai stratégiával lehet változtatni az Unión. Nem pedig otthagyni csapot papot, az országhatárra pedig kitenni bezárt táblát. Ha állandóan hátrafelé nyilaz a Jobbik, akkor könnyen beleütközik a valóság kemény falaiba.

Kikkel szövetkezne a Jobbik? A választásokat elcsaló Putyinnal? Vagy a folyamatosan fenyegetőző Iránnal? Esetleg az éhező Észak-Koreával? Inkább maradnék a német demokratáknál és a lengyel barátainknál. Még akkor is, ha nem tetszik nekik az, amit Orbán csinál az országgal.

Az utóbbi hetekben mintha a szélsőségesek a kormány kezére játszanának. Míg mi kint tiltakozunk az utcán, addig ők bent bazsalyognak Orbánékkal a Parlamentben. A Jobbikban már semmi radikalizmus nem maradt. Bepuhultak, mint tavaszra a fagyott kutyaürülék. Csak a nettó gyűlölködés, bűnbakkeresés, meg zsíros pozíciókhoz való ragaszkodás jellemzi a Jobbikot mára.

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr623540148

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Keresztállítás fejlődése a jobbiknál 2012.01.12. 20:14:07

Egyszeres kereszt, kettős kereszt, hármas kereszt, négyes kereszt, ... hetes kereszt, nyolcas kereszt és kész is a fenyőfa. A kezdetekben ezen pártegyház, olyan 2003-2007 körül, sima ókori kivégzőeszközöket állított még, jellemzően tömör hulladékfáb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

64lander 2012.01.12. 16:08:30

Gábor, rokonszenves figura vagy, jók a beszédeid és jó interjúkat adsz, csak könyörgöm, tanulj meg helyesen írni!

Psyman 2012.01.12. 18:58:35

Hú... Ez szép volt :) És még valahol igaz is. A Jobbik nagyon régen nem mondott már semmi újat, vagy kézzelfoghatót a zsidózáson meg a cigányozáson kívül.

Alensha 2012.01.12. 19:59:18

ez nem rossz írás, ha sikerült volna a gyerekes "nyilasbarbi"-kép kihagyásával közölni, még intelligensnek is tűnne, de ez a gúnyolódás szerintem szintén nem üti meg az európai viselkedéskultúra szintjét.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.01.12. 20:16:42

Nekem is van egy hasonló szintű írásom, de az én magam csak poénkodásnak szántam és nem veszem annyira komolyan.

Keresztállítás fejlődése a jobbiknál
vilagnezet.blog.hu/2010/12/05/keresztallitas_fejlodese_a_jobbiknal

zupasta · http://mikor-melyiket.blog.hu/ 2012.01.12. 21:29:54

Tetszik az írás, de van egy félmondat, ami nem hagy nyugodni: "A Jobbikban már semmi radikalizmus nem maradt". Ezek szerint volt idő, amikor a Jobbik egészen jó kis párt volt, de ma már sajnos nem a régi? Félreértés ne essék, nem kételkedem sem Vágó Úr, sem az LMP antifasizmusában, és örülök, hogy a "technikai koalíció" ötletét is kábé azonnal visszavonták - de ez a félmondat tényleg kicsit furán sikerült. :)

l ember 2012.01.12. 22:51:24

ha nem lennék uniópárti, akkor is -amíg bent vagyunk, képviseltetném magam. Attól, hogy részvételi demokráciában gondolkodom, még választok képviselőt. Szerintem ez ugyanúgy demagógia, mint azt mondani, hogy a jobbiknak egyáltalán nincsenek érvei, és nincsenek benne intelligens emberek

amergin 2012.01.13. 09:02:12

Ideje volt végre egy kis Jobbik-kritikának.

Dr.Zomboss 2012.01.13. 09:24:33

@zupasta: Szerintem arra gondol, hogy Gyurcsány idejében állandó jelleggel az utcákat rótták gyurcsánytakarodj, stb. rikoltásokkal kukagyújtogatással, molotovkoktélozással, addig manapság, annak ellenére, hogy az ország rosszabb helyzetben van, mint akkor, ráadásul Gyurcsány hazugságteljesítménye lényegesen alúlmúlja Orbánét, ebben a helyzetben a Jobbik lapít, mint szar a fűben. Megkérdeztem egy jobbikos kollégát (saját állítása szerint bennfentes) valamelyik blogon, mire ez a nagy hallgatás? Némi fenyegetőzés utánn (majhauccáramegyünklesszakkorjajj)
közölte, azért nem, mert az Orbán nem "kurvaországozott".

zupasta · http://mikor-melyiket.blog.hu/ 2012.01.13. 15:10:06

@Dr.Zomboss: Erről van itt szó. Nem a radikalizmus veszett ki belőlük, hiszen ha akarnak, és a politikai érdek úgy kívánja, még mindig össze tudnak rántani egy elég hangos és elszánt tömeget. De most nem úgy kívánja. Persze, a Fideszt is "zsideszezik" néha, de ez náluk alapállapot. Mindig az MSZP volt a főellenség, a Fidesszel viszont nincs sok ideológiai ellentétük, az új struktúra kiépítésében is támogatják őket, csak az nem tetszik nekik, hogy azt nem ők uralják. De láthatóan abban reménykednek, hogy hamarosan az az idő is eljön.

Mirkóczki Ádám 2012.01.13. 17:37:55

Gáborkám!

Egy ismerősöm hívta fel a figyelmem erre az egészen elképesztő írásodra. Nocsak! Lehet Más a radikalizmus!?
Inkább mentsétek meg továbbra is a bálnákat és követeljétek a zöld benzint! Az való nektek...
Pontosan tudod, hogy akkora csúsztatásokat és hazugságokat írsz, amiket szerintem ti sem hisztek el! Írásod alapján az a logikai következtetés, hogy már ti vagytok a radikális párt! És miben radikális!? Egymás kiláncolásban? Kötögetésben? Faültetésben? Biciklizésben? Igénytelen parlamenti öltözködésben (mondjuk abban tényleg)?! Miben!? Mi legalább évek óta ugyanazt mondjuk következetesen, ellentétben veletek. Nem kell egyetérteni, de kiforgatni, csúsztatni és hazudozni sem! Tudod, hogy miről beszélek...
Ettől azért komolyabbnak gondoltalak. De mindegy, sok sikert a liberális radikalizmusotokhoz, amihez legalább jó nagy sajtóhátteret is kaptok! A baj csak az, hogy a közvélemény kutatási adatokon továbbra sem látszik a radikalizmusotok... Sebaj, majd tavasszal kitaláltok valami újat :)

Mirkóczki Ádám 2012.01.13. 17:53:44

És mintha a párt- és képviselőtársad rám akarna erősíteni! Íme:

„Nem tudok mit kezdeni a folyamatosan újratermelődő belső káosszal és állandósult amatörizmussal és a vele járó teljesítményellenes szervezeti kultúrával; nem tudok mit kezdeni azzal, hogy a racionalitás helyett frusztrációk és hisztériák keretében kezeljük a konfliktusokat, nem tudok mit kezdeni az állandó paranoiás hangulattal, nem tudok mit kezdeni a bázisdemokráciának hazudott informális alkuk politikájával, nem tudok mit kezdeni azzal, hogy két év alatt az ármánykodás elég magas fokát honosítottuk meg; nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ebben a szervezetben az embernek, mint embernek nincs értéke, nem tudok mit kezdeni azzal az eljárással, ahogy (Kaufer) Virág lemondott a mandátumáról; és azzal meg pláne nem tudok mit kezdeni, hogy ezzel az egésszel úgy fest, nem akar/mer igazán senki sem foglalkozni” – írja Scheiring Gábor az MTI által közölt levélben.

Na. Tehát javaslom, hogy inkább ezekkel foglalkozzatok, de nagyon radikálisan... Szebb Jövőt!
süti beállítások módosítása