A totojázásnak hosszú idő után most vége lett. Annak szurkolok, hogy mindkét stratégia sikeres legyen két külön pártban, hiszen egyben csak a helyben járást okozott a két irány ütközése. Nem maga a kiválás a tragédia, hiszen az eddig minden párttal megtörtént, hanem ami utána jöhet. Most rajtunk áll, hogy nyertes-nyertes szituációt állítunk elő, vagy benne ragadunk a lefelé tartó spirálban.

Ha mindkét stratégia sikeres, azzal az ország nyer a legtöbbet. Hiszen az Orbán ellen gyülekező baloldaliak egyesült táborában ott lesz az a zöld szín, mely szívemnek oly kedves. Valamint az eddigi elitek felszínen gyűlölködő és a háttérben pacsizó politikájának is lesz kihívója. Ha sikerül külön-külön elég sok állampolgárt az ügyeink mellé állítani, akkor ők is erősebbek lehetnek a baloldali kerekasztalnál, és mi is parlamenti képviseletet tudunk nyújtani az elitváltást akaró százezreknek. Ha azonban úgy veszekszünk, mint ahogyan a régi pártok tették, amikor kiléptek belőlük, akkor egyik stratégia sem jön be, és annak csak a Fidesz a nyertese.

Habár én a kongresszuson az egyben maradás mellett érveltem, de tudomásul veszem a döntést. Megértem Jávor Bencét, amikor azt mondta, hogy „Nem szeretnénk blokkolni az LMP munkáját. Az a jobb, hogyha mindenki a saját stratégiája mentén tud tovább dolgozni.” Végre felszabadulnak azok a teremtő energiák, amiket lekötött a hideg polgárháború. Most mindegyikünk a saját útján indulhat el a régi közös cél felé. Aztán könnyen lehet az is, hogy ezek az utak találkoznak majd a jövőben, amikor a Fidesz rendszer bukását követően, a régi baloldali elitről is kiderül, hogy nem tud jobbat, mint amit eddig felmutatott.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.