Mocsári tüdérmese

2012.06.27. 09:52

„Idehallgass: Az egész királyság az én művem. Amikor neki kezdtem, mindenütt csak mocsár volt. Mondta is a többi király, a bolond épít ide várat. Mégis felépítettem, hogy megmutassam nekik. De elnyelte a mocsár. Tehát építettem újat. Az is elsüllyedt.” /Gyaloggalopp/

2013 költségvetése ugyanazokat a hibákat követi el, mint a megelőző költségvetések: teljesíthetetlen keretszámokon alapul, ott nyirbál a költségeken, ahol már nincs tartalék, és erősen kockázatos bevételekkel számol, mindeközben növeli az adóterheket. Matolcsy tündérmesének álcázott thrillere egyre több sci-fi elemmel bővül. Az egyik fő bevételi forrásnak szánt „öngyilkos taktikai atombomba” tranzakciós adóval kapcsolatban nincsen semmiféle előzetes számítás.

matolcsy tündérmese.jpg

Nyomát sem látni a gazdasági stratégiaváltásnak. Nem a belső fogyasztásra, hanem az exportra alapozná a kormány a megálmodott fellendülést, ezzel még inkább kitett lesz hazánk gazdasága a nemzetközi folyamatoknak. Továbbra is mélyül a szakadék az adóoptimalizálásra berendezkedett multik, és a fokozódó adó- és adminisztrációs terheket nyögő KKV-k között. A társadalmi olló a szegények és gazdagok között végzetesen kinyílik. Ez nem csupán sokak igazságérzetét bántja, de a fellendülés alapját is veszélyezteti.

Újra és újra ugyanazokat a hibákat követi el a kormány. Az egy kulcsos adóhoz való görcsös ragaszkodás, a félszuperbruttó kivezetésével csúcsra lett járatva. Költségvetési Tanács, amikor felhívta a figyelmet a tranzakciós adó kockázataira, akkor megemelték az elvárt adóbevételt, és a felét eltették a tartalékba. Ismét az egészségügy, az oktatás és az önkormányzatok lesznek a fő vesztesek. A költségvetés nyertesei a bürokrácia, és a közgépes beruházások. Mindezt a számlát adófizetők állják, minden állampolgár havi szinten 3800 forinttal többet kell, hogy befizessen az államkasszába.

Minden úgy folyik a NER-ben, mint annak előtte. Félévente új tervek, amiket nem hajtanak végre. Kéthetente új adók, ezek finanszírozására. Közben a mocsárra épült vár csak süllyed és süllyed. Mindez pedig sikerként tálalva.

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr744614122

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mocsári tüdérmese 2012.06.27. 11:00:01

A költségvetés nyertesei a bürokrácia, és a közgépes beruházások. Mindezt a számlát adófizetők állják.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása