Elmondtam dörgedelmes expozémat:

Tisztelet Polgármester Úr tisztelt Közgyűlés!

Köszöntöm az Öregedő Koravének Pártjának kecskeméti képviselőit. Önök bizonyára még nem hallottak egy Orbán Viktor nevű miniszterelnökről, akik szerint a Fidesz a fiatalok pártja.


Érdemes erre az emberre figyelniük Önöknek is, és bár én nem vagyok vele egy politikai családban úgy, mint Önök, de sokszor okos dolgokat mond. Mindenestere köszönöm Önöknek azt a 300 fiatal szavazót, aki a Facebookon kifejezte tiltakozását az önök rendelete ellen. Ők már biztosan nem fognak Önökre szavazni.

Több szempontból is nagyon problémás ez a rendelettervezet.
Egyrészt írójának kezét Biszku elvtárs is vezethette volna - ez egy ortodox pártállami időket idéző kommunista szövegelés a dekadens ifjúságról. Mondhatnám óbolsi duma.
Harmadrészt ez nem más, mint a gondok eltussolása.
Mert mik a gondok? A fiatal munkanélküliség és a kecskeméti, normális helyek hiánya. A VÁKUM egyesület éveken át vívott harcot azért, hogy a kecskeméti fiataloknak legyen egy helye, de az Öregedő Koravének kecskeméti frakciója nem foglalkozott velünk, nem érdekelte Önöket ez a probléma.
Tisztelt Öregedő Koravének
Önök egy halott város építésébe kezdtek bele. Egy halott városéba, ahol nem történik semmi, és hát abból nagy baj tényleg nem lehet.
Vázolom Önöknek a trendeket: jelenleg is tart, a következő években erősödő tendecia lesz, hogy a megyei nagyvárosok harcot fognak folytatni a fiatal munkavállalókért, harcolni fognak azért, hogy a városokban maradjon eltartó-erő, és a táblákon belül maradjanak a munkaképes korosztályok.
Ha Önök elűzik a fiatalokat, aláírják Kecskemét halálos ítéletét.
Továbbfűzöm ezt a gondolatot. A Mercedes gyárában és csatolt részein hamarosan 1500-3000 ember lát munkához. Ismerik Önök a német ipari munkakultúrát? Az arról szól, hogy a műszak után lecsúszik egy-két sör. Ez ellen Önök sem rendeletileg, sem máshogy tenni nem tudnak. Vagyis inkább azt kellene megoldani, hogy ennek a potens, jó keresetű munkásrétegnek az igényeit kielégítsék, hadd költsék a pénzüket, ez ugyanis a helyi vendéglátósok és a város érdeke.
De hogy egyszerűbb legyen a történet, álljon itt néhány kecskeméti fiatal véleménye, akik már több mint 300-an vannak egy facebook csoportban:

„egyre inkabb nem tud meglepni ez a varos.
a legkozelebbi rendelet az lesz, hogy kijarasi tilalmat rendelnek el?” 

 

„bizony, lassan meg kellene értenünk, hogy ebben a városban csak a decens, középosztályhoz tartozó, ötven év körüli református férfiak érezhetik jól magukat.”

 

„Azt nem értem, hogy (az egyébként igen jó) borutca meg sörváros mehet heteken át, annak minden korosztály örül, de a jokerre teljes szigorral kell lecsapni. Andrásnak válaszolnék: decens, középosztályhoz tartozó, huszonöt év körüli református férfiként nem értek ezzel egyet, és szerintem 25 év múlva sem fogok :)”

 

 

“Ezt követően a tapasztalatokat összegezve és hatását megvizsgálva - nem váltaná be a hozzá fűzött reményeket, bevezetése nem járna megfelelő eredménnyel, úgy át kell gondolni a vendéglátó egységek nyitvatartásának esetleges korlátozását is” ->
2010 szeptember 26 : Miután továbbra is szemet szúr a városatyáknak, hogy vannak emberek akik JÓL érzik magukat ebben a városban, ezért ezennel elrendeljük az összes vendéglátóipari egység nyitvatartásának korlátozását. Este 6 után nem tarthat nyitva semmi.
2011 január 12 : Továbbra sincs mélydepresszióban a város ! Pánikra azonban nincs semmi ok, a megoldás már megvan. Minden közterületen mosolygó emberre a helyszínen bírság szabható, 20 gumibot ütés mértékében
A rendelet betartása komoly rendőri helytállást igényel, hál istennek felkészült a kötelék : 0-24 óráig fokozott rendőri készenlétet helyeztek érvénybe, valamint direkt erre a célra rendelt keményebb gumibottal készülnek a mosolygó emberek megtörésére.

 

 

Még egy dolgot szeretnék az Önök figyelmébe ajánlani. Magyarország ezen része, Pécs, Szeged, de már Budapest egyes kerületei is mediterrán, fél-mediterrán hangulatot árasztanak. Mit jelent ez? Nagyon egyszerű, Önök is érteni fogják. 

 

Azt jelenti, hogy nyáron, melegben és koraeste az emberek az utcákon és a köztereken lesznek, mert nem akarnak megsülni a négy fal között. Bár nagyformátumú emberek ülnek itt ma, de azt Önök sem képzelhetik, hogy az időjárást meg tudják változtatni. Ez egy adottság. Amíg világ a világ, és benne Kecskemét itt van a maga napsütéses óráival, addig meleg lesz, és az emberek kint fognak ülni a köztereken.

 

Ugye most már Önök is látják, hogy a város fiataljai teljesen más elvárásokat támasztanak az Önök munkája elé, mint amit most Önök tenni akarnak? Ugye most már Önöknek is nyilvánvaló, hogy az út, melyre léptek, az tévút?

 

Most még időben vagyunk, hogy ezt az ostoba és fiatal-ellenes rendeletet visszavonjuk.

 

Ha nem így tesznek, akkor kedves képviselőtársaim Önök beverik az első szeget a kecskeméti fiatalok koporsójába.

 

Ne tegyék ezt. Tegyék le azt kalapácsot amit nagy hévvel szorongatnak.

Beszéd vége. Hüledezés.

Majd sorban álltak fel a képviselők, és elmondták hogy rengeteg a randalírozás és a vandálkodás. Legszebb az ex-SZDSZ-es képviselők reakciói voltak, akik láthatóan nem értették az egészet. Majd a személyemet ért támadások után Zombor Gábor polgármester Úr nem adott szót a vitában, pedig SZMSZ szerint jár a kétszeri felszólalás lehetősége.

A helyi elit, álmos, lusta, és belekényelmesedett a székébe, szinte csak bólogató Jánosokból áll. Ennek véget fogunk vetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://vagogabor.blog.hu/api/trackback/id/tr122106253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Nitro. 2010.06.24. 13:10:01

Odacsaptál az asztalra ahogy az kell. Magam részéről minden szinten támogatom a dolgot és bármilyen megmozduláson részt veszek.

nbcee 2010.06.25. 11:17:09

Hiába no, az már haladás, ha tőlem idéznek a városházán :) Viccet félretéve, hajrá, ez a rendelet több szempontból is hülyeség, és nem is kezeli a tulajdonképpeni problémát.
süti beállítások módosítása